Az országban nagy a baj, szükséges a megváltás. Ez a kiindulópontja Wagner Parsifal című operájának a mű felújított változatában a szintén felújított Magyar Állami Operaházban. Gurnemanz (Palerdi András), Kundry (Szántó Andrea), Parsifal (Kovácsházi István) a hajléktalan létbe sodródva jelennek meg. Matrac a fekhelyük. Parsifal pedig visszamegy a múltba, hogy kijavítsa a hibáját. Almási-Tóth András munkáján látszik, hogy sokfelé járt a világban.
A produkció kiállításában és értelmezésében is érezhető a tágasság, a nyitottság, a szabadság (dramaturg: Perczel Enikő). Ebben a szemléletben a rendező jó partnereinek bizonyulnak az előadás tervezői. Sebastian Hannak terei egyszerre nagyvonalúak és ha kell, intimek. Az első felvonás csarnokszerű díszlete egyszerre polgári és szakrális. Izsák Lili jelmezei is rendkívül találóak. A rendező a nőiséget többek közt bundákkal jelzi.
Az előadásban – bár a mű szerkezete néhol statikus – sok a színházi momentum. A monológokat is feloldják a színpadi helyzetek. Az elején például Gurnemanz hosszasan főz, az apródok pedig kérdezik őt, és ily módon meséli el az alapsztorit. Parsifal fiatalkori énje is megjelenik (Taba Benjámin), sőt a gyermek Parsifalt is látjuk, ez a gesztus kitágítja az időt. mint ahogy Parsifal anyjának (Németh Judit) megjelenése is hangsúlyos.
A rendezői felfogás erősíti a folyamatokat, tudjuk követni például, hogy Parsifal miként érik meg a kiválasztott szerepre. A vétek és az azzal való szembesülés is lényeges az előadásban. Ám ezek a mozzanatok nem válnak külön, hanem – mivel a produkció erős hatású – szinte beszippant minket az a világ, amelyben járunk. Klingsor (Szemerédi Károly) harca önmagával és Kundryval olyan, mint egy krimi, még a pisztoly is előkerül. A viráglányok erotikája ugyanakkor finoman, mégis erőteljesen, már már bódítóan érzéki.
Kocsár Balázs karmester az egyik előadás előtt elmondta, hogy ha beül valaki egy Wagner-operára, történetesen a Parsifalra, a szünetekkel ötórás előadás után más emberként sétál ki az Andrássy úti épületből. Mondhatnánk, hogy túlzás, ám Wagner zenéje tényleg nem mindennapi. Képes felszabadítani, ugyanakkor komoly mélységekbe eljuttatni a hallgatóságot. Már a nyitány kizökkent onnan, ahonnan érkeztünk.
Kocsár Balázs végig meggyőzően dirigálja az abszolút motiváltnak tűnő együttest. Ráadásul a rendezés a főbb zenei motívumokat tovább erősíti színpadi szimbólumokkal. Az előadás végén a gerely egyesül a kehellyel, az előbbi a férfi, míg az utóbbi a női princípium jelképeként. Valahogy ettől visszakapjuk a hitünket, és az este több órányi időtöltése felerősíti bennünk, hogy helyreállhat az egyensúly, amiről sokszor azt gondoljuk, ez már sohasem történhet meg.
Infó:
Richard Wagner: Parsifal
Magyar Állami Operaház
Karmester: Kocsár Balázs
Rendező: Almási-Tóth András
