Varga Mihály;Kövér László;benyújtás;jövő évi költségvetés;

2022-06-07 13:38:00

Arccal a rezsicsökkentés és a honvédelem felé – Varga Mihály benyújtotta a 2023-as büdzsé tervét

A pénzügyminiszter szerint még súlyosabb válságok, fenyegetések és bizonytalanságok jönnek. Bő egy hónapot adnak a parlamenti vitára.

Javítjuk az egyensúlyi mutatókat, megőrizzük a rezsicsökkentést, növeljük Magyarország biztonságát – számolt be arról rövid kedd délelőtti Facebook-posztjában Varga Mihály, hogy elkészült az ország jövő évi költségvetési tervezete. A pénzügyminiszter a törvényjavaslatot nem sokkal később át is adta Kövér László házelnöknek, de előtte mindketten sajtótájékoztatón ismertették a hazánk gazdálkodását 2023-ban meghatározó dokumentum tartalmát. 

Varga Mihály szerint ez elmúlt évtizedben soha nem volt annyira bizonytan a pénzügyi környezet, mint most, azonban a büdzsé kétség nélkül „a rezsicsökkentés és a honvédelem” költségvetése lesz.  Szerinte azzal kell számolnunk, hogy az előttünk álló években, évtizedben az eddigieknél is súlyosabb válságokkal, fenyegetésekkel, bizonytalanságokkal kell szembenéznünk.

Mivel a szomszédunkban zajló háború elhúzódik, humanitárius katasztrófa veszélye fenyeget, a kormány számolt a háború, a szankciók hatásával, a magas energiaárakkal, az inflációval, az európai gazdaság lassulásával, a világgazdasági környezet bizonytalanságával. Mint ismertette:

Varga Mihály szerint ezzel a kormány „megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot ”.

Mint azt Kövér László ismertette, terveik szerint legkésőbb július 18-án, de akár már 15-én le fogják zárni a költségvetés vitáját, s a tavaszi parlamenti időszakot is. Az általános vitára június 21. és 24. között lesz lehetőség. Ez 30 órás vitát jelent a parlamentben a jövő évi büdzséről, míg a részletes vitát június 28. és július 1. között tartják.

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága két nap alatt, július 6-án és 7-én értékeli, egységesíti a módosító javaslatokat, amelyekről július 11-én dönthetnek a képviselők, s még azon a héten vagy egy héttel később a végszavazást is megtartják, a házelnöki program szerint.