- Ungár Péter: 850 ezer közszférában dolgozó ember örült volna, hogy foglalkozunk a gondjaikkal

Többször is megfogalmazta a választási kudarc után azt a kritikát, hogy az ellenzék a liberális elitnek politizált, az pedig tény, hogy a kampányban kevés szociális kérdés került elő. A liberális értelmiség nem vevő azokra az ügyekre, például az idősgondozás bajaira, amelyekkel politikusként kiemelten foglalkozik?

Valójában nem. Sokan azok közül, akik az ellenzéki politika irányát kívánják meghatározni, másodlagos kérdésnek tekintik a gondoskodási szektor problémáit vagy a közszféra bérhelyzetét ahhoz képest, hogy lehet-e feles többséggel alkotmányozni, vagy hogy csatlakozunk-e az Európai Ügyészséghez. Mivel sok politikustársam hallgat rájuk, a legfontosabb feladatnak egy sorrend felállítását tartom a megoldandó kérdésekről, e nélkül szerintem nem érhet el az ellenzék politikai sikereket.

Járja a vidéket, megfordult már bentlakásos intézményekben Nyíregyházától Veszprémig sokfelé. Az ottani embereket mi foglalkoztatja?

Az ellátottak és a gondozók, intézményvezetők is örülnek, hogy valaki foglalkozik a gondjaikkal. Mindenhol elhangzik a panasz, hogy a szociális ágazatban dolgozók nem kaptak semmit a koronavírus-járvány alatt végzett munkájukért, míg az egészségügyi alkalmazottak akkor is félmillió forintos jutalomhoz jutottak, ha nem is dolgoztak, mert éppen gyesen voltak. Ez olyan ordító igazságtalanság, amit nem bocsájt meg a szociális szektor a kormánynak, s amikor csak mód lesz rá, megkérdezem a miniszterelnököt, hogy miért ér kevesebbet a magyar államnak az a szolnoki idősgondozó, akinek be kellett költözni az otthonba, hogy elláthassa az idős embereket, mint egy szakrendelő asszisztense.

Ezt a kérdést más sokan és sokszor feltették, de választ nem kaptak. Van értelme újra meg újra visszatérni rá?

Meg akarom mutatni, hogy van kitartás a politikában, nem adom fel egész addig, amíg nem jutok valamilyen eredményre.

Várható valamilyen változás attól, hogy a szociális terület a belügyminisztériumhoz került?

Mivel az előző Orbán-kormány alatt az ágazattal a nyilvánosság előtt foglalkozó Rétvári Bence és Fülöp Attila államtitkár is folytatja a munkáját, valójában semmi nem változott. Egyszer volt lehetőségem beszélgetni a szociális területről az előző humánminiszterrel, de Kásler Miklós olyan alapvető fogalmakkal nem volt tisztában, hogy mi tartozik az alapellátás és a szakellátás körébe. Talán abban reménykedhetünk, hogy Pintér Sándor legalább a felkészítő anyagokat elolvassa majd.

Azért ez nem túl nagy segítség a szociális szférának.

Nem, de abban reménykednek a terület dolgozói, hogy a belügyminiszter képes lesz az egészségügyhöz hasonló egységes elektronikus adatbázist létrehozni, mert a szociális területen nagy baj van az adatszolgáltatással is. Arra a kérdésemre sem kaptam választ például, hogy miként alakult a férőhelyek száma az idősotthonokban az elmúlt években, pedig pontos adatok nélkül nem lehet férőhelybővítési programot tervezni.

Azt sem tudjuk, hány demens ember él az országban.

A nagy részüket még csak nem is diagnosztizálják. A kormány nem foglalkozik a demencia kérdésével, pedig ez ma az egyik legnagyobb tömeget érintő népbetegség, ami valamilyen módon a legtöbb magyar családot érinti. Érdemi segítség helyett a konzervatívok elbújnak egy romantikus elgondolás mögé, hogy minden, ami az élet utolsó szakaszában történik, a családra tartozik, ebben a körben kell megoldani, hisz ez a múltban is így működött. Csakhogy régen kevés ember élte meg az idős kort, viszont nyolc-kilenc aktív korú családtag volt körülöttük, akik megosztották a gondoskodási feladatokat, plusz cselédek is segítettek a gondozásban. Ma viszont az emberek tovább élnek, hosszabb ideig szorulnak komolyabb ellátásra, miközben nem nagycsalád veszi körül őket, sokan egyedül élnek. Megnőtt a gondoskodási szükséglet. Nem értem, ezt miért nem érti meg a kormány, miért megy szembe a társadalmi realitással?

Talán mert soha nem mérték fel, társadalmi szinten mekkora gazdasági kiesés, ha valaki nem tud dolgozni, mert kénytelen az idős családtagját gondozni a nap 24 órájában.

Ezt sem tudjuk, ahogy azt sem, mennyivel lenne kisebb a kiadás, mennyivel később szorulnának bentlakásos intézményi ellátásra az idősek, ha jobban működne az alapellátás, a nappali klubok hálózata vagy a házi segítségnyújtás. Ezeket fel kellene térképezni, mert bármilyen változtatás csak pontos adatok ismeretében képzelhető el.

Azt mondják, az egyházak vegyék át ezeknek a feladatoknak az ellátását. Ez nem elég?

Azért van társadalombiztosítás, jövedelemadó, szociális hozzájárulás, azért fizetik ezeket az emberek negyven-ötven évig, hogy amikor már nem képesek aktívan részt venni a munkaerőpiacon, ellátásra szorulnak, akkor az állam finanszírozza a róluk való gondoskodást. Nem azért fizetnek ki rengeteg pénzt, hogy aztán az állam kiszervezze ezt a munkát valamelyik egyháznak. Ettől még értelemszerűen az egyházaknak mindig volt és lesz is dolguk a szociális ellátórendszerben, ennek a finanszírozása akkor sem szűnt volna meg, ha kormányváltás lett volna áprilisban.

A többletfinanszírozása sem?

Az igen, mert a többi intézményfenntartóval szemben óriási igazságtalanság, hogy az egyházak több pénzt kapnak ugyanazért a munkáért.

Az egyházak mellett az önkormányzatokra mutogat a kormány, amikor a szociális gondoskodás kerül szóba, csak éppen nekik nem ad pluszpénzt ehhez a munkához. A napokban jelent meg, hogy Szita Károly is megszünteti a rehabilitációs és hospice ellátást Kaposváron. Ez a vég?

Szerintem igen és ebből a szempontból mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki a városvezetés, mindegyiktől elvették a pénzeket.

Mire panaszkodnak még a szociális intézményekben, amikor felkeresi őket?

Az első mindenhol a bérkérdés. Amíg a mostani bértábla marad, addig semmit nem lehet megoldani a szociális területen. A helyzetet rontja, hogy 60-70 ezer forintos eltérések vannak egy intézményen belül is a dolgozók bére között attól függően, hogy a pedagógus, az egészségügyi vagy a szociális bértábla alapján kapja valaki a fizetését. Ez tarthatatlan. A második a normatíva, ami nem követi a mostani elszabadult inflációt, a harmadik pedig, hogy mekkora térítési díjat lehet elkérni a bent lakóktól és családjuktól, ennek a szabályozása sem elég rugalmas.

Ha a gondozásra szorulókat nézzük, hol a legrosszabb a helyzet?

Egyértelműen az idősellátásban, s azon belül is a házi segítségnyújtásban. Ha erre a területre nem áldoz sokkal több pénzt a kormány, akkor nagyon súlyos gondok lesznek. Ide kapcsolódik az otthoni szakápolás, ahol szintén tragikus a helyzet. Ma egy idős embernek egy térdműtét után hónapokat, akár éveket is kell várni a gyógytornászra, miközben azonnali segítségre lenne szüksége. Tudom, hogy olyan, mintha beszorult lemez lennék, de csak azt tudom mondani, ha ezek a szakemberek nem kapnak több bért, lassan nem lesz, aki kimenjen az idős és beteg emberekhez.

A járvány mennyit rontott ezen a helyzeten?

Azoknak az állapota sokat romlott, akiknek nem voltak társadalmi kapcsolatai, akik napokig nem tudtak szólni senkihez. Ők hamarabb szorulnak intézményi ellátásra, mint azok, akik mögött van ilyen kapcsolatrendszer.

A digitális megoldások mennyit segíthetnek?

Az okosóra például jó gondolat, de szerintem még jobb, ha időben kiér a mentő, s a mentős meg van fizetve, ahogy az éjszakás nővér is, aki majd a kórházban ápolja a bekerülő idős embert. Annak pedig nagyon nem örültem, hogy kampányeszköznek használta Orbán Viktor a digitális eszközöket.

Egy komoly béremelés visszahozná a szakembereket a szociális szektorba?

Azt gondolom, hogy azokat, akik a pénz miatt mentek el, igen. Közben pedig lenne idő az utánpótlásnevelés új rendszerének kiépítésére.

Korábban azt ígérte, hogy az LMP letesz az asztalra egy szociális javaslatcsomagot. Mikorra készülhet el?

A most kezdődő költségvetési vitában már előkerül néhány részlet, például a nyugdíjas klubok támogatásának megemelését szeretnénk elérni. Utána pedig összeállítunk egy részletes programot és benyújtjuk a parlamentnek.

Sokszor elmondta: a választási kampány legnagyobb hibája volt, hogy a megélhetéssel kapcsolatos kérdéseket az ellenzék átengedte a Fidesznek. Egymás között sem beszéltek a szociális kérdésekről, bérhelyzetről?

Dehogynem, sokat beszéltünk ezekről például Szabó Tímeával vagy Kunhalmi Ágnessel.

Miért nem hangzott el mégsem semmilyen ígéret ezekben a kérdésekben?

Azért nem, mert Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt beleszeretett a költségvetési egyensúlyba és nem akart ígéreteket tenni. Szerintem azt kellett volna mondani, hogy az egész közalkalmazotti bértáblát újraírjuk, a közszféra minden területével foglalkozunk majd.

Elhitték volna a választók?

Nem tudom, de 850 ezer közszférában dolgozó örült volna, hogy foglalkozunk a gondjaikkal. Ilyen tervek nélkül azonban ki kell mondani: intellektuálisan volt rosszabb az ellenzéki ajánlat, mint a kormánypárti.

Azt is mondta nemrég, hogy újra kell tanulni a politikacsinálás módját az ellenzéknek. Vevők erre a munkára a politikustársai?

Egyelőre nem látok ilyen jeleket. A másikkal szembeni morális fölény ma az ellenzéki oldalon fontosabb, mint az, hogy ki milyen hatékonysággal végzi a munkáját.

Ez áll Hadházy Ákos kritikája mögött, hogy miért gratulált a miniszterelnöknek?

Igen, de én úgy látom, az ellenzéki szavazók többsége azt várja tőlünk, megválasztott politikusoktól, hogy adjunk példát, mutassuk meg, hogy kell kinézni egy normális országnak. Tehát szerintem szükségesek az ilyen kézfogások.

Ahogy a nemzeti érdekek és értékek képviselete is?

Ha nem próbálunk meg egységes véleményt kialakítani ebben a kérdésben, akkor nagy bajban leszünk a jövőben is. Mi az LMP-ben ezen dolgozunk, mert enélkül nem lehet visszaszerezni a választók bizalmát. Legalább azt el kellene hitetni az emberekkel, hogy képesek vagyunk az önreflexióra, de más pártokban egyelőre csak egy-két embert látok, aki hajlandó a nemzetpolitikával foglalkozni.

A nyár végén tisztújítás lesz a pártjában. Társelnök akar lenni?

Vannak ilyen gondolataim, de még sok beszélgetés áll előttünk az LMP-ben, hogy biztosra mondjam az indulást.