Tudjanak és akarjanak változtatni az élethelyzetükön a hátrányos helyzetből induló lányok. Ez a célja a 10–18 éveseknek Fruska néven indított kutatási projekt és workshopsorozatnak. Az ötletgazda Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központja a fővárosban és vidéken is teszteli a programot.
„Abban segítünk, hogy a lányok magabiztosan és felkészülten lépjenek ki a nagybetűs életbe” – fogalmazott a projekt vezető kutatója. Csernák Janka, a MOME Social Design Hubjának kutatója elmondta, a résztvevők kreatív tanulással és közös alkotással tanulják meg, hogy ha akarnak, változtathatnak a környezetükön.
Megfúrva, megfaragva
„A lányoknak, különösen a nehezebb helyzetből indulóknak az élet számos területén kevesebb figyelem jut. Az oktatás, és sok esetben a családi minta sem arra tanítja őket, hogy kreatívak legyenek vagy akarjanak alkotni” – véli az egyetemi innovációs központ kutatója. A több szakterületet érintő, interdiszciplináris designképző és termékfejlesztő műhelyben ezen szeretnének változtatni. A négy szakaszból felépülő program első részében ülőbútort, pontosabban egy sámlit készítettek a résztvevők. De ennél azért többről szól a munka. – „Szétszedünk egy sámlit, megnézzük a szerkezetét, és hogy milyen elemekből, hogyan áll össze. Közben arról beszélgettünk, hogy miként tükrözik a tárgyak az ember igényeit, szükségleteit, ízlését. Aztán eljutunk oda, hogy az adott tárgyat ki, hogyan tudná olyanná alakítani, hogy az ő egyéniségét adja vissza.” A lányok döntik el, hogy stabilan álljon vagy hintázzon a bútordarab, hegyes vagy kerekített sarkai legyenek, és milyen színben mutatna a legjobban. – „Lemodellezik, megtervezik, kivitelezik. És, persze, megtanulják használni a szerszámokat, a fúrógépet, a fűrészt, a csiszolót. Az eszközök és a technikák először sokszor ijesztőek a lányoknak, nem merik használni őket, aztán rájönnek, hogy simán elbánnak velük. Az egész munkafolyamat alatt fontos a bátorítás és a sikerélmény.”
Csernák Janka szerint van különbség a városból és a faluról, kisebb településről érkező lányok között. A budapestiek, nagyvárosban élők általában kevésbé ismerik ugyan a barkácseszközöket, de bátrabbak. A vidékiek viszont jobban ismerik a technikát, hiszen gyakrabban látják otthon, hogy elkészítenek vagy megjavítanak valamit a szülők, még akkor is, ha ez „hagyományosan nem egy nő dolga”. A kreatív munka mellett fontos szerep jut a beszélgetésnek. „Minden alkalommal van egy téma, amit körbejárunk. A lányok mesélnek az életkörülményükről, a nehézségeikről, és szóba kerül az identitás kérdése is. Beszélgetünk arról is, ki hogy látja a környezetét, a férfi-női szerepeket, és ők hogyan viszonyulnak ehhez. Az jön vissza, hogy sok izgalmas, érdekes gondolatuk van, sok mindent látnak és értenek, de ennek kifejezéséhez gyakran kevés a nyelvi eszközük. Amikor saját helyzetükről beszélnek, kiderül, hogy mit jelent a származásbeli különbség vagy a családi háttér. Látják, hogy mi nem jó, van, aki azt is elmondja, hogy min kellene változtatni, de gyakran az a válasz, hogy nincs vagy kevés eszköz van a kezében.”
Hátrányból az élre
Eddig mintegy ötven fiatal vett részt a programban. Budapesten a Láthatatlan Tanodával dolgozik a Fruska. Ezt a Rosa Parks Alapítvány működteti azért, hogy minél több iskola előtt álló, hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermek kerüljön jó minőségű oktatási intézménybe. A programban szociális munkások, jogászok, szociológusok, pedagógusok, önkéntesek vesznek részt, együttműködve a családokkal. Józsefváros a romák által legsűrűbben lakott budapesti városrész, itt él a roma általános iskolások jelentős része is. A gyerekek jelentős hátránnyal indulnak, továbbtanulási esélyeik és ezzel későbbi munkavállalási lehetőségeik is szerények. Sok esetben szülői mintázatokat követnek ezzel.
Vidéken – jelenleg Zala megyében – a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve kezdődött a program. „Nem egyszerű egy új közösség kialakítása, mivel a lányok és családjaik sokszor bizalmatlanok velünk. A 10–16 éves fiatalok még könnyebben csatlakoznak, a náluk idősebbek viszont már felnőttnek számítanak a környezetükben. A hosszú távú cél, hogy ez a generáció kevésbé érezze egyedül magát, erősebb, magabiztosabb felnőtt legyen belőlük” – nézett derűlátón a jövőbe Csernák Janka.
Ezt – úgy tűnik – sikerült elérni Zsanettnek is. A fővárosi, VIII. kerületben élő 14 éves lány nyolcadikos. Szeptembertől vendéglátóipari technikumban folytatja. Szereti a néptáncot, ez kikapcsolja, de most nagyon stresszes az élete a felvételi és a ballagás miatt. Nem tartja hátrányos helyzetűnek magát, öt testvérével és szüleivel szerinte jól élnek. Azt utálja, hogy a férfiak lekezelik a nőket, legjobban az zavarja, hogy az utcán mindig odafütyülnek neki. Vannak tervei. Szeretne jobb anyagi körülmények között élni, mint most, és ráférne még egy kis önbizalom is. Elsősorban a külsejével elégedetlen, hízni akar, mert „nagyon-nagyon” sovány. Sok módszert kipróbált, de a Fruska-program után úgy látja, az lesz a legjobb, ha elfogadja végre magát olyannak, amilyen. Bár még mindig fontos neki, hogy mások mit gondolnak róla.
Lemorzsolódásveszély
A roma nők a diszkrimináció több formájának is ki vannak téve – ez olvasható a tavaly megjelent Romák Magyarországon: A diszkrimináció kihívásai című jelentésben. A nemzetiséghez tartozáson túl nőként és alacsony társadalmi státuszuk alapján is megkülönböztetik őket, korlátozott módon férnek hozzá az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz és a foglalkoztatáshoz is. Az Európai Bizottság megbízásából a kormányzati felzárkóztatási stratégiáról készült roma civil monitoringjelentés megállapításai alapján pedig a roma diákok fele lemorzsolódik az oktatási rendszerről, alig 24 százaléka fejezi be a középiskolát, és mindössze 5 százaléka jut el egyetemre. A nem romáknál ez az arány 75 és 35. Az országjelentés arra is kitér, hogy az iskolai szegregáció és a tankötelezettség 16 évre csökkentése egyaránt hozzájárul a lemorzsolódás magas arányához.
L. Ritók Nóra, az Észak-Alföldön működő Igazgyöngy Alapítvány alapítója, szakmai vezetője korábban arról a tapasztalatáról beszélt lapunknak, hogy a tizenhét településen végzett szociális munkájuk alapján az átörökített minta nehezen törhető meg a családokban. Gyakori, hogy a főállású anyaság karriertörténet, miközben a nők rengeteg terhet visznek a vállukon. A háztartás, a gyerekek gondozása, az ügyintézés mind az ő feladatuk. Kiszolgálnak mindenkit. A családon belüli erőszakot természetesnek veszik. A lányok elmenekülnek a családból, de az új kapcsolatnak sincs íve, minden ismétlődik. Ezért is fontos a fiatal nők fejlesztése, mert ők azok, akik tudnak ezen változtatni is. A férfiakkal is érdemes lenne foglalkozni, de – ahogy fogalmazott – ez csak messziről tűnik egyszerűnek. Ők többnyire eljárnak otthonról dolgozni, olykor csak hétvégenként vagy kéthetente mennek haza. Aztán amíg futja a keresményből, addig „elvannak” otthon. A pénzkereső szerep mellé nem fér be más. „Nagyon elgondolkodtatott az egyik család, és jól mutatja, mennyire zavaros ez az egész. Megkérdeztem, hogy a feleség megy-e más asszonyokkal dolgozni, mert éppen volt valami távolabbi munkalehetőség. A férj azt mondta, nem megy az asszony sehova, el tudja ő tartani. Szóval, a társadalmi leszakadásban élők között az is lehet egy rang, ha a nő nem dolgozik.”
Kreativitás: vitán felül a vitalitásért
A szociális design olyan kreatív gyakorlat, amely az emberi problémákat segít feloldani. A tervezési folyamatot társadalmi változások előidézésére használják fel, és bár önmagában ez nem szünteti meg a feszültséget, de olyan lehetőségeket teremt a design eszközeivel, amelyekkel kedvező változások érhetők el a közösségekben. A MOME Social Design Hubja 2020-ban hozta létre az első Social Design Networköt tizenegy partner bevonásával, hogy a kreatív problémamegoldó folyamatokon keresztül új társadalmi értékeket, folyamatokat, technikákat és hasznos termékeket tervezzenek.
