Miután már több mint száz napja tart Oroszország provokálatlan támadása Ukrajna ellen, az ENSZ becslései szerint legalább 4000 civil vesztette életét. A valós szám kétségtelenül jóval magasabb. Egy független jogi szakértőkből álló csoport jelentése arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország ukrajnai atrocitásai népirtással érnek fel. Mégis egyre inkább terjed az a nyugati gondolkodásmód, mely szerint az áldozatoknak tárgyalniuk kell gyilkosaikkal, és el kell fogadniuk a további vérontást és megszállást, hogy "kitérőt" adjanak Putyinnak. Ez egy sértő és veszélyes téveszme.
A Davosban tartott beszédében Henry Kissinger azt javasolta, hogy Ukrajna úgy vethetne véget a háborúnak, ha "bölcsen" viselkedne, és visszatérne a "status quo ante" állapothoz. Más szóval, Ukrajnának át kell adnia a Krím és a Donbasz területét, amelyet Oroszország már elfoglalt, cserébe azért, hogy három hónapig tartó vérengzést szabadított el, és a második világháború óta a legnagyobb menekültválságot okozta Európában.
A reálpolitikusoknak meg kell érteniük, hogy Ukrajna nemcsak a területért harcol, mintha Rizikót játszana, hanem az ott élő emberekért is. Kijev elővárosának, Bucsának a neve örökre az orosz megszálló erők által elkövetett szörnyű háborús bűnök helyszíneként marad emlékezetes. Minden olyan területen, amelyet Putyin hadserege elfoglalt, kínzásokról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról és erőszakos eltűnésekről lehet elborzasztó listát írni. Az oroszok szándékosan vették célba a polgári és létfontosságú infrastruktúrát, és egész városokat - például Mariupolt - tettek lakhatatlanná. Néhány hónap alatt okoztak ekkora szenvedést; aligha lehet elképzelni, hogy évek alatt mi fog kibontakozni. Amikor az ukránok azt hallják, hogy területeket kéne "feladniuk", számukra ez azt jelenti, hogy honfitársainkat hagyják magukra.
És a terror nem ér véget, amikor az orosz erők "felszabadítottak" egy várost. Ez a megszállás soha nem a terület biztosításáról szólt, hanem egy olyan rezsim teljes körű társadalmi akciójáról, amely nem hisz az ukrán identitás vagy államiság létezésében. A Telegram-csatornákon közzétett videók, amelyeket a megszállás alatt álló Herszon és Zaporizzsja régiókban rögzítettek, rémült lakosokat mutatnak, akiket arra köteleztek, hogy kényszerített vallomásokat tegyenek, és megerősítsék, hogy "teljes mértékben elvégezték a nácimentesítés tanfolyamát." Ez a groteszk kísérlet az ujgur muszlimok agymosására emlékeztet, amelyet a kínai kormány végez a hszincsiangi koncentrációs táborokban. De úgy tűnik, Ukrajnának át kell adnia a népünket ezeknek az agresszoroknak az Oroszországgal való, nem létező "tárgyalásos megegyezés" érdekében.
Ha a zsarnokoskodást elszenvedő ukránok élete nem vált ki elegendő aggodalmat a cselekvéshez, akkor a politikai döntéshozók pragmatizmusára összpontosítanék. Az ukrajnai háború nem 2022-ben kezdődött, hanem 2014-ben, amikor az orosz erők illegálisan megszállták és elfoglalták a Krímet, Donyecket és Luhanszkot, és a nemzetközi közösség visszafogottan reagált. Vajon ez az óvatos megközelítés valahogyan kielégítette Putyin új célpontok iránti szomját? Vajon a nyugati demokráciák élvezhették a béke időszakát, cserébe azért, hogy megadták a Kremlnek, amit akart? Az aleppói civilek bombázásától kezdve vegyifegyverek Anglia utcáin történő bevetésén át a belarusz diktatúra elleni tiltakozások erőszakos leverésének támogatásáig Putyin globális destabilizációs kampányt folytatott és fog folytatni, ha nem lépnek fel ellene határozottan.
A kompromisszum nem szerepel Putyin szótárában. Ezt a megtévesztés miatt tudjuk, amelyet saját polgárai ellen vetett be. Amikor 2000-ben orosz elnökké választották, Putyin egy hatékony társadalmi szerződést javasolt az országgal – a politikai szabadságjogokat súlyosan korlátozzák egy erős gazdaságért cserébe, amely kihúzza az országot a posztszovjet szegénységből. Ami ezt követte, az maga a kleptokráciai orgia volt, ahol az ország bőséges olaj- és gáztartalékaiból származó nyereséget az elit bankszámláira szivattyúzták, és elsősorban nyugaton költötték el. Az orosz néppel kötött szerződést kezdettől fogva megszegte, és a figyelmet a szomszédos államok rendszeres birodalmi meghódítása terelte el.
A Kreml eredeti háborús céljai között az egész ország napokon belüli elfoglalása szerepelt, és szinte biztos, hogy ha ezt elérték volna, akkor más országok, például Moldova vagy Kazahsztán következtek volna a vágóhídon. Lehet, hogy végül így is lesz. Belaruszt gyakorlatilag csak névlegesen nem foglalták még el. Amit Kissinger, bizonyos európai kormányok és mások kérnek, az tényleges megadást jelentene, ami csak újabb biztonsági fenyegetéseket idézne elő.
Igaz, meglehet, hogy az infláció sokkal nagyobb probléma a választók számára, és hogy a globális élelmiszer- és energiapiacok zavarai valószínűleg fokozódni fognak az elkövetkező hónapokban. De ha azt állítjuk: ez abból fakad, hogy Ukrajna ragaszkodik a túléléséért folytatott harchoz, nem pedig a fekete-tengeri ukrán kikötők orosz tengeri blokádjának következménye, amely megakadályozza, hogy több tízmillió tonna gabona jusson el a rendeltetési helyére, akkor félreértjük azt, ami a szemünk előtt történik. Oroszország közelmúltbeli javaslata, miszerint a szankciók enyhítéséért cserébe újraindítaná Ukrajna gabonaexportját, el kellene oszlasson minden kétséget azzal kapcsolatban, hogy mi a világ jelenlegi felfordulásának forrása.
Egy népirtó hadjárat közepette az ukránoknak nem szabad azt mondani, hogy tárgyaljunk a létezésünkről. Nemrégiben szíriai és líbiai emberi jogvédő kollégákkal beszélgettem: mindkettő olyan ország, ahol az orosz erők és zsoldosok teljes büntetlenség mellett folytatnak öldöklést és pusztítást. A világ nem engedheti meg, hogy Ukrajna is felkerüljön erre a listára. Nem mi leszünk az utolsók. Azoknak, akik cinizmusukat úgynevezett pragmatizmusnak álcázzák, vissza kell menniük az iskolába, és meg kell tanulniuk, hogy a zsarnokot csak úgy lehet legyőzni, ha szembeszállunk vele.
A szerző a Polgári Szabadságjogok Központjának elnöke, az IRF igazgatótanácsának tagja és Ukrajna vezető emberi jogi szószólója.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.