A legjobb négy közé jutással az ötven esztendő kiemelkedően legnagyobb sikerét érte el, és nüanszokon múlt, hogy nem jutott a döntőbe a csapat. Pedig az ellenfél igazi Eb-specialista volt, az egyetlen a mezőnyben, amely addig mind a négy kontinenstornán a Final Fourba jutott. Legelőször (1960-ban) aranyérmet nyert, négy évvel később a madridi csúcstalálkozón 2:1-re kikapott az elődöntőben a magyar válogatottat szintén 2:1-re legyőző házigazda spanyol együttestől, majd 1968-ban csak azért nem volt finalista, mert a római elődöntő 0-0-ja után a pénzfeldobás – nyilván teljesen véletlenül – a vendéglátó olaszoknak kedvezett.
Szőke István, az FTC legendájának búcsúztatása
Június 28-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút az FTC legendás futballistájától, Szőke Istvántól. A búcsúztató helyszíne a Farkasréti temető Makovecz terme lesz – közölte a Ferencváros a hivatalos oldalán. A 13-szoros magyar válogatott Szőke István 2022. június 1-jén, 75 évesen hunyt el. Az egykori kiváló jobbszélső 1965-től tartozott a Ferencváros kötelékébe, 18 esztendősen mutatkozott be, ekkor játszott először együtt a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi legendás ötös. Az 1965 és 1974 közötti ferencvárosi pályafutása során kétszer-kétszer nyert magyar bajnoki címet és MK-t, emellett tagja volt az 1967–1968-as VVK-döntős, valamint 1971–1972-es UEFA-kupa-elődöntős együttesnek is. Az FTC színeiben 314 alkalommal lépett pályára, 104 gólt szerzett.
Ezzel együtt Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a brüsszeli meccs előtt azt mondta: „Nyolc évnyi, sokszor kudarcokkal kísért időszak után nagyon örülök, hogy a magyar futball ismét reflektorfénybe került. Most már nem szeretnénk úgy járni, mint az, aki eljut Rómába, és nem látja a pápát.” A „kudarcokkal teli” megállapítás az Eb-t illetően arra vonatkozott, hogy 1968-ban a szovjet válogatott ejtette ki a magyar együttest a kontinenstorna negyeddöntőjében (Pesten 2:0, egy hét múlva, Moszkvában 0:3).
Belgiumban viszont 17 lövéssel próbálkoztak a magyarok, ezek közül 7 kapura is tartott, míg a szovjet csapat 9/5-ös mutatót produkált. Ám a vezetést a vetélytárs szerezte meg Anatolij Konykov révén, aki akkor a Sahtyor Donyeckben játszott, majd a Dinamo Kijevben futballozott. Rudakov, Matvijenko, Kolotov, Muntyan, Troskin már 1972-ben is Kijevben nyomta, és Vlagyimir Onyiscsenko is csak átmenetileg szerepelt a Zarja Vorosilovgrádban, két év kitérő után visszaigazolt a Dinamóhoz.
Illovszky a 0-1-re reagálva cserélt: a Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász Péter – Juhász István, Kocsis Lajos, Kű – Szőke, Bene, Zámbó összetételű kezdő tizenegyből egy óra múltán lehívta Kocsist és Bene Ferencet, hogy beküldje Albert Flóriánt és Dunai Antalt. A váltás bevált, hiszen (idézet a helyszíni tudósításból) „a 82. percben Albert átadásával Dunai II kitört, a 16-oson belül elkaszálták, és Glöckner játékvezető tizenegyest ítélt”.
A Népszabadság azt írta a büntetőről: „Nagy tanakodás volt, ki rúgja, végül Zámbó állt a labdának – sokan nem mertek odanézni –, és a bal sarokra tartó lövést Rudakov kiütötte, Szőke pedig az oldalhálót találta el.” Mivel Szőke István az FTC–Wolverhampton UEFA Kupa-elődöntő mindkét találkozóján elrontott egy tizenegyest, a Le Soir című belga lap így jövendölt: „Még egy-két nemzetközi mérkőzés, és Magyarország már nem a gulyáslevesről, hanem a kihagyott büntetőiről lesz híres a világban.”
Zámbó Sándort nagyrészt megvédték az újságok. Egyrészt elismerték, hogy „a csatársor legjobbja volt”, másrészt megemlítették: „Nemcsak Zámbó hibázott el nagy lehetőséget, hanem Bene, Kű, Dunai II és Szőke is.” A tizenegyesen kívül a legnagyobb lehetőséget Dunai II szalasztotta el még a büntető előtt: kijátszott akció végén váratlanul lyukat rúgott.
Illovszky a meccs után rezignáltan összegzett: „Nyernünk kellett volna. De nem lehet gólhelyzeteket egymás után elhibázni és tizenegyest büntetlenül kihagyni.” A kapitányt a La Dernière Heure így is megdicsérte: „Csodát művelt, hogy csapatát eljuttatta az elődöntőig.” Amikor 1971 nyarán utasították, hogy – aláírt zaragozai szerződése ellenére – vegye át a Bulgáriában 3-0-ra legyalult válogatott irányítását, szemernyi esély nem mutatkozott még arra sem, hogy a selejtezőcsoportból továbbjuthat az együttes. Majd ez látott napvilágot az 1972. június 14-én nyújtott produkcióról: „Egyetlen idei mérkőzésünkön sem volt olyan folyamatos és kiegyensúlyozott a válogatott mezőnyjátéka, mint a szovjet csapattal szemben.” De – miként a Népsport kiemelte – „egy emberként védekezett a szovjet válogatott, a védők egymást múlták felül”.
A harmadik helyért a lelkileg megviselt együttes 2-1-re kikapott a belgáktól, érem nélkül tért haza. Közben olyan futballisták, mint Szentmihályi, Káposzta, Török Péter, Mészöly Kálmán, Göröcs, Tóth András, elutaztak Algírba, hogy a Budapest-válogatott tagjaként részt vegyenek az ottani stadionavatón. Ők sem szerepeltek Belgiumban, ahogyan nem játszott Kovács József, Müller, Fazekas, Várady sem.
Úgy nézett ki, van még tartalék.
Ám az eredmények alapján ötven éve nincs, 1972 ezért is valódi, húsba vágó, mély magyar történelem.
