Ázott motorkerékpáros érkezett a hegyeshalmi határátkelőre 1962. május 8-án este. A szolgálatban lévő alhadnagy látásból ismerte a fiatalembert, tudta, hogy civil ruhás belügyes. Azt mondta a jövevény, egy nyugatnémet állampolgár szürke Volkswagenjét kell követnie Győrig. Várakozás közben újságot olvasott, dumált a vámosokkal. Éjfél előtt vécére indult, ám hirtelen, a sorompót átugorva Ausztriába menekült. Utánalőttek, erre visszalőtt, egy határőrt meg is sebesített.
Lapusnyik Béla (1938–62) dezertálása a korai Kádár-kor emlékezetes, nemzetközi kémbotránya volt. Elterjedt, hogy a szökevény magával vitte a Nyugaton tevékenykedő magyar titkos ügynökök névsorát. Valójában a szakma kispályása volt, őrmester a BM Politikai Nyomozó Főosztályán, az ÁVH utódjánál, fegyelmivel kirúgták, csakhogy leszerelése elhúzódott – így maradhatott nála a szolgálati Zbrojovka.
Már másnap Földes László belügyminiszter-helyettes asztalán volt az ügy, a vizsgálatba nyomban bekapcsolódott egy szovjet „szakértő elvtárs”. Lázasan próbálták kideríteni, mit tudhat az áruló. A tragikomikus történetet a „Lantos” jelzésű dosszié és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött egyéb iratok alapján rekonstruálta Palasik Mária (A Budapest Táncpalotától a bécsi boncasztalig, Betekintő, 2015/2.).
A szegényparaszti sorból származó, műveletlen Lapusnyik feladata szakzsargonban „külső lefigyelés” volt, azaz a Magyar Népköztársaságba látogató külföldiek után szimatolt, csekély eredménnyel. Nem izgatta a munka, annál szívesebben járta az „imperialista országokból” érkező célszemélyek sarkában a pesti éjszakát. Új világ tárult föl előtte. Szabad estéit is a Moulin Rouge-ban (akkor Budapest Táncpalota) és más előkelő szórakozóhelyeken töltötte.
Hiába rótták meg „laza erkölcsű magatartás” miatt, szűk másfél év alatt vagy ötven nőt vitt fel zuglói konspiratív lakására, köztük egy párizsi jégrevü táncosnőjét és egy rendőr őrnagy feleségét. Fizetéséből nem futotta a fényűzésre, visszataszító módon szerzett pénzt: homoszexuális férfiakat zsarolt. Áldozatai a meghurcoltatástól félve – még bűncselekmény volt a „természet elleni fajtalanság” – fizettek, kivéve egy szabót, aki maga is besúgó volt.
Vélhetően kalandvágyból disszidált, talán Amerikába vágyott. Sohasem jutott el oda. Alig egy hónap múlva, még mielőtt átadták volna a washingtoni elhárításnak, a makkegészséges, 24 éves fiatalember váratlanul rosszul lett a bécsi védőőrizetben. Haláltusája közben azt ismételgette, megmérgezték, ám a boncolás nem talált bizonyítékot. Az állítólagos agyvérzést senki sem hitte el.
A birtokában lévő információk jelentéktelenek voltak, de a KGB nem ismert pardont. Fél évszázad elteltével Borisz Volodarszkij kiugrott orosz ügynök elmondta, gyorsan lebomló dimetil-szulfátot használtak. A gyilkosságot közvetlen szovjet parancsra a Szegymicska fedőnevű, az osztrák rendőrséghez beépült csehszlovák titkosszolga követte el, bizonyos Alfred Petrovič, aki viszont – Lapusnyik Béla vesztére – a szakma nagypályása volt.