Gondoltam, nézek már egy tétmérkőzést, mert a dekadens Nyugat magasról tesz a Nemzetek Ligájára, a spanyol–portugált helyesebb volt kikapcsolni, mint dermedten bámulni, a franciák négy találkozón összesen három gólt értek el, és két pontot „szereztek”. (Véli-e bárki, hogy a vb-n is így lesz?) Azt hittem, az ausztrál–perui interkontinentális pótselejtezőn, amely konkrétan a világbajnokságért megy, többet látok.
Tévedtem, bűn rossz meccs volt.
Már-már lecsukódott a szemem, amikor derengeni kezdett, hogy Ausztrália a 119. percben, 0-0-nál kapust cserél. Mi van? És tényleg: Matthew Ryan helyett bejött Andrew Redmayne. Még nem csinált semmit, de már feltűnt, mert a szakálla akkora, amekkora a száműzött Ayrtonnak volt hosszú évek magánya után Verne rejtelmes szigetén.
Majd a tizenegyes-párbaj alatt... Nem hihető, amit művelt, Darvas Iván Popriscsinje rémlett fel bennem Az őrült naplójából. Pesti Színház és katarzis volt Katarban. A kapus szökdécselt jobbra-balra, lóbálta a karjait, megállás nélkül mozgott, mint a perpetuum mobile; olykor vadul az ellenfél szemébe röhögött. Utóbb kiderült, mindez előre eltervezett akció volt. Graham Arnold szakvezető, a korábbi 56-szoros válogatott ausztrál labdarúgó emlékezett rá, hogy 2019-ben az ötödik kontinens bajnoki döntőjén, amelyet Perth-ben rendeztek 56 371 néző előtt, Redmayne a 0-0-t követő tizenegyespárbajban a Perth Glory három lövése közül kettőt kivédett. Így lett az aranyérmes Sydney FC hőse.
Pedig négy évvel korábban már abba akarta hagyni a futballt: feleségével azt tervezgette, hogy capuccinót szolgál fel barátja melbourne-i kávéházában. Akkor hívták Sydneybe, előbb a Wanderershez, onnan meg az FC-hez. Lehet mondani, későn érő típus. Most volt harmadszor válogatott, pedig már harminchárom esztendős. Puszanban, Dél-Korea ellen debütált 2019-ben, aztán két évig jegelték, noha nem rajta múlt az 1-0-s vereség. Tavaly júniusban szerepelt másodszor, és nem kapott gólt a nem futballcsúcsokban gazdag Nepáltól (3-0).
Most a hosszabbításban egyperces novellája volt, viszont a tizenegyes-párbajban előbb kiimádkozta Luis Advincula lövését (jobb kapufa), majd a hatodik sorozatban kifogta Alex Varela labdáját. Történt ez az után, hogy a legelső rúgást – Martin Boyle-ét – a perui Pedro Gallese védte.
„Andrew nagyon jó a tizenegyes-hárításban” – mondta Arnold kapitány. – Azért hoztuk ide, hogy becserélésével megpróbáljunk bejutni a peruiak lelkivilágába.”
Sikerült.
Ha élne, Gogol is megírná.
