Szombat éjszaka, falusi tópart. Egészen közel a parthoz egy szocreál épületből diszkózene szól. A tó felszínén a diszkófények összekeverednek a csillagok és a telihold fényeivel. Olyan érzést okoz a látvány, mintha traktorvezetés közben Chopin-etűdöket hallgatna az ember. Közelebb húzódnak egymáshoz a tóban élő, most a nádasban gubbasztó vadkacsák. Sétálgató, szerelmes vagy éppenséggel részeg fiatalok a tóparton. Minden pad foglalt. A stégek, mint a tóban álló különös, misztikus állatok, rajtuk az összebújt párok ölelésének melege, vagy éppen a horgászok által a csikkeknek kitett konzervdobozok rideg tátogásai.
A tó hullámai szelíden loccsannak a parti köveken. Szelídek az első csókok csattanásai is, melyek a fiatal lányok és fiúk számára viszont hangosabb hangok a világon mindennél, bejárják, betöltik az egész univerzumot. Carpe diem – kvakogják a békák. A ritmikusan dübörgő basszus közé befészkelődnek a tóparton ölelkező divatos bőrkabátok recsegő-nyikorgó suhogásai. Az ügyetlen, tapasztalatlan cipzárlehúzások.
A lányok otthon egy órán át sminkelnek a buli előtt, posztermosolyokat gyakorolnak a fürdőszobákban. Hosszan, lelkesen válogatnak a ruhák között, táncmozdulatokat próbálgatnak, ne csak toporogjanak majd a tömegben, amikor a legnagyobb slágerek szólnak, legyenek figurák is. Egyesek nagy túlzásokkal fújják az olcsó dezodorokat. Testre nem, csak a ruhára, hónaljnál. Ettől olykor a diszkók tánctereinek szaga megtelik az émelyítő dezodor- és izzadságszaggal, ami elvegyül a kiöntözött italok szagával.
A kidobóemberek a diszkó kezdete előtt még elmennek egy rövid edzésre a konditerembe, hogy kipattintsák magukat, majd, miután hazaérnek, pipiskedve pózolnak a tükörben. Felpróbálják az új, drága napszemüvegüket, amit este viselni fognak. Minél inkább beleélik magukat a tükör előtti magamutogatásba, annál nagyobb lesz az ego, sűrűsödik a belső zaj a fejekben, gyaloglási mozdulatokat utánoznak, amiket amerikai filmekből nyúltak le évekkel korábban. Aztán lekapcsolják az előszobai villanyt, úgy folytatják a pózolást, csak a résnyire nyitva hagyott budiból szűrődik be némi fojtott fény. Hogy a félhomályban is lássák önnön nagyszerűségüket és tökéletességüket. Olyanok a méretes napszemüvegben, mint valami óriási bogarak.
A buli este tízkor kezdődik igazán. A közeli focipályáig is elhallatszik a zene. A közelebbi kapuban egy tehetségtelen ifikapus dülöngél. Azon morog, hogy hol ronthatta el, magára veszi, hogy kikapott a csapatuk. Általánosságban mondhatjuk, hogy a diszkós tóparton újra öngólt rúgnak a részegek, becsurog az az öngól, a reményeket kemény hálókba tekerik a butaság és gyengeség pókjai. A kocsmárosok persze örülnek az ilyeneknek, ebből lesz a bevétel, az emberi gyengeségekből. Hátba veregetik őket záráskor, nem baj, haver, legközelebb majd jobban sikerül ez a kurva élet, biztatják őket.
Kissé távolabb ötvenes, görbe hátú vasutas keresi szülinapos kislányát a tóparton, mert attól tart, berúgott. Gyalogol a behúzott nyakú, cigiző alak, megáll, majd tovább megy pár lépést, aztán megint megáll. Így járkál a tó körül a kiöregedett MÁV-os, mint egy különös bolygó, amiből néha kifogy az ige, mint akit néha kicsit magára hagy a teremtés. Végül megáll, elpöcköli a parázsló csikket. Feladja a keresést. Nem messze a részeg kislányától, aki az egyik közeli stégen, a nádas takarásában hempereg egy nála négy évvel öregebb szakmunkás fiúval. A diszkóból lassú slágerek szólnak, összebújósak.
Szombat éjszaka, falusi tó. Egészen közel a parthoz egy szocreál épületből diszkózene szól. Hajnalra kiürülnek a stégek, elballagnak az utolsó dülöngélő magányos alakok, akiknek nem jutott lány, és szidják a világot, magukat, hogy minek ittak megint. Szidják az apjukat, hogy az is minek iszik, mert ha nem inna, rendes kabátot vehetne a gyereknek, nem ilyen olcsó esésű, suta kínait, amibe a moly is csak hálni jár. A hajnali hidegben kihűlnek az elveszítendő szüzességek reményei is. A lemezlovas ilyenkor már újabban vinyllemezekről szokott játszani. Pörögnek a korongok, mint a galaxisok, amiket a régi nagy kéz tesz fel a régi nagy lejátszóra. Forognak az emberi sorsok és öröklött berögződések. Dübörögnek a régi nagy slágerek, örökkön-örökké.
