Oroszország;Vlagyimir Putyin;

2022-06-15 21:55:00

Vlagyimir Putyin fontos bejelentésre készül pénteken

Ennek tartalma persze rejtély. 

„Rendkívül fontos” és „nagyon érdekes” beszédet fog tartani pénteken Vlagyimir Putyin - írja a Sky News orosz médiajelentésekre hivatkozva.

Az elnök az évente megtartandó Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) osztja meg gondolatait, melyen részt vesznek a világ vezetői és az üzleti élet nagyágyúi. Idén azonban az ukrajnai invázió miatt jóval kevesebb nemzetközi vendég érkezik az eseményre. A nagy nyugati húzónevek helyett Kína kap kiemelt szerepet. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt állította, hogy egyes nyugati tisztségviselők nyomást gyakoroltak egyes meghívottakra, sokan ezért nem mennek el. 

Putyin a rendezvényen tartandó sajtótájékoztatójára pedig kizárólag hazai újságírókat hívtak meg, holott korábban ezeken helyt kapott a nemzetközi sajtó is. Peszkov mindezt azzal magyarázta, hogy a nyugati média nem megfelelően adja át az ott elhangzottakat. 

Az orosz elnök egyébként 18 év után először nem tartja meg azt a betelefonálós műsort, a „Közvetlen vonalat”. Ebben több órán keresztül szokott válaszolni az emberek kérdéseire. A halasztás okáról nem közöltek semmit sem, Peszkov azt hangoztatta, egy későbbi időpontban megtartják, de azt nem közölte, mikor. Ennek kapcsán még jobban szárnyra kaptak azok a találgatások, melyek szerint ennek köze van Putyin állítólagos betegségéhez. Könnyen elképzelhető, hogy a beharangozott beszéddel ezeket a feltételezéseket szeretné cáfolni a Kreml.