;;

úszás;vizes világbajnokság;Milák Kristóf;

- Szédületes világcsúccsal Milák Kristóf aranyérmes 200 pillangón!

1:50,34! 1:50,34! Megközelíteni sem tudták, három másodperccel végzett a második helyezett előtt.

Világcsúccsal, 1:50,34.-es eredménnyel nyerte a 200 méteres pillangóúszás döntőjét Milák Kristóf a budapesti vizes világbajnokságon. Ő a szám világbajnoki címvédője és az eddigi világcsúcstartója (1:50,73) is.

Milák Kristóf három másodpercet vert a második helyen 1:53,37-es idővel befutó francia Léon Marchandra. A harmadik a japán Honda Tomoru lett 1:53,61-gyel.

Száz méter után Milák Kristóf egy másodpercen a világcsúcs-részidőn belül volt. A másik magyar induló, Kenderesi Tamás 6. lett. A négyes pályán úszó Milák Kristóf az első, a döntőben a hetes pályán úszó Kenderesi Tamás a 6. helyen kvalifikálta magát.

Milák Kristóf a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon 1:52,96-al jutott az elődöntőbe, majd a döntőben bő két másodpercet vert erre rá, 1:50,73-as világcsúccsal lett világbajnok 200 méter pillangóban. Ezúttal 1:52,39-el jutott az elődöntőbe, és erre is bő két másodpercet ráverve, újabb világrekordot döntve 1:50,34-el megvédte világbajnoki címét.

Már az elején megindult, a korábbi világcsúcs részeredményéhez (24,19) képest majd fél másodperccel fordult, és testhossznyi különbséggel vezetett, majd saját világcsúcsának részeredményét egy másodperccel megdöntve, két testhosszal vezetett. Az utolsó 50 méterre 1:20,51-nél fordult rá, ami szintén egy másodperccel volt jobb a korábbi világcsúcs részeredményénél.

Kenderesi Tamás egy ideig harcban volt az éremért, ám végül 1:55,20-as idővel a hatodik helyen végzett.

Négyezer fantasztikus ember van itt – lihegte első nyilatkozatában Milák Kristóf. A későbbi kérdésre, hogyan csinálta, úgy feleltnem tudja, úgy érezte, mintha egy álomban lenne, annyira benne volt a flow-ban. – Három évet vártam arra, hogy újra a legjobbamat tudjam úszni.

Bárcsak olyan könnyű lenne – válaszolta arra a kérdésre, hogy csak úgy eldönti, világcsúcsot úszik-e.

Egy hét telt el az angol–magyar 0-4 óta, és – leszámítva a minálunk alacsonyan szálló politikai-propagandista púdert – rendszerint az a kérdés, hol van most már a magyar válogatott helye a realitás talaján.