Magyarország;rendőrség;rendszám;

2022-06-24 17:00:00

Négy betű, három szám, egy hét káosz – Július 1-től jönnek az új rendszámtáblák

Nem igényel különösebb felkészülést az új rendszámtáblák megjelenése július elsejétől – ezt közölte érdeklődésünkre az Országos Rendőr-főkapitányság. Aki viszont még június végén szeretne magánimportból vagy kereskedőként gépjárművet üzembe helyezni, annak sok helyen várnia kell július elsejéig

Mint írták, jelezték a rendőrség által használt VÉDA közúti kamerahálózat érintett részeit szállító cégnek a változást, ám onnan azt a választ kapták, hogy „az általuk fejlesztett Carmen free-flow automatikus rendszámfelismerő motor olyan mesterséges intelligenciával rendelkezik, amely külső beavatkozás nélkül, öntanuló módon fogja felismerni az új betű-, szám és egyéb karaktereket“.

Egy hét múlva már csak új formátumú – négy betűből és három számból álló – rendszámtáblát adnak ki az autósoknak az okmányirodákban. A héten azonban több helyről is jelezték, hogy a régi - három betűt és három számot tartalmazó - táblák elfogytak. Így aki június végén szeretne magánimportból vagy kereskedőként gépjárművet üzembe helyezni, annak sok helyen várnia kell július elsejéig. Új táblát ugyanis addig sem igényelni, sem előjegyezni nem lehet.

A táblacseréért felelős Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) tegnap közzétett Facebook posztjában tájékoztatott az új formátum megjelenésének gyakorlati kérdéseiről,

A posztban válaszoltak a lapunk által korábban feltett kérdésekre is, így például arra, felmerült-e, hogy az 50 köbcentiméter alatti segédmotoros kerékpárok is kapjanak egyedi azonosítót. A minisztérium szerint ezeknek a járműveknek a „hatósági nyilvántartásba vétele és jelzésekkel történő ellátása aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentene a járművek tulajdonosainak“. Vagyis továbbra sem lesz rendszám a kismotorokon. Az iránt is érdeklődtünk, hogy miért nem vezetik be idehaza is a területi alapú rendszámokat, hasonlóan például Ausztriához, vagy Szlovákiához. A posztban a minisztérium azt válaszolta, hogy „egy efféle megoldás rengeteg többletteherrel és felesleges kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára“.

Az új rendszámok nem fognak többe kerülni: egy pár 8500, egy darab pedig 5500 forint lesz. A színes verziók is megmaradnak, a taxiké sárga, az elektromos vagy megfelelő hibrid autóké zöld, a kerékpártartóra szerelhető póttábláké pedig továbbra is szürke lesz. A minisztérium „egyes számításokra“ hivatkozva azt is írja, az új kombináció „több száz évre elegendő lehetne“, de azt is hozzáteszik, addigra már lehet, hogy rég el is tűnik a fizikai rendszámtábla.