hátrányos helyzetű gyerekek;Magyar Máltai Szeretetszolgálat;sportoló;

2022-06-26 15:25:00

Élet a falun túl: ezeknek a gyerekeknek a 90 százaléka most először utazott ekkora távolságot

Fürdés a Balatonban, versenyek öt sportágban, találkozás olimpikonokkal – ez várt a héten azokra a hátrányos helyzetű gyerekekre, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Ötrégiós Játékokra érkeztek Zamárdiba. Mindannyian sportolnak otthon, ez ugyanis a felzárkózási terápia része. A cél az, hogy a gyerekek élményeket szerezzenek és közösséget alkossanak, ezáltal a helyzetük jobb legyen, mint a szüleiké.

Nagy a zsongás a zamárdi üdülőtáborban. Az ország 26 kistelepüléséről 120 gyereket vártak az ország minden tájáról, hogy a következő négy napban kiderüljön, 5 sportágban kik a legelszántabbak és legügyesebbek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Ötrégiós Játékokra olyan falvakból jöttek 10–14 éves gyerekek, ahol az iskolán kívül semmilyen program vagy közösség sincs.

Aranyvarázs

Többen kamaszosan nevetgélnek, egyelőre még látszik, kik tartoznak össze, kik jöttek egy településről. Józsi, Fecóka és Zsolti vállán még ott a sporttáska, nemrég szálltak le a buszról. Nem tudják, melyik házban lesz a szállásuk. Józsi és Zsolti a földet nézi, aztán lehajtott fejjel egymásra nevetnek zavartan, cipőjük orrával egy-egy gazcsomót próbálnak kipiszkálni. A 13 éves Fecóka viszont profi interjúalany.

„Mi Jákóból és Csökölyből jöttünk. Ezek Somogy megyében vannak. Ők itt mellettem negyedikesek voltak, én meg ő, ott messzebb, az Ati hetedikbe jártunk. Mindannyian focizunk. Nagyon jó, hogy eljöhettünk, tavaly már voltam a Balatonnál, nagyon szeretem, biztos megint jó lesz. Na, megyünk, mert int az edző bá’, hogy álljunk be a sorba.”

„Csókolom, nem tetszik haragudni, ha én is elmondom, hogy kik vagyunk? Engem Lacinak hívnak, 12 éves vagyok, és a barátaimmal Tiszabőről jöttünk” – mutatkozik be egyetlen szuszra. „Én hatodikba megyek, ő hetedikbe, ő meg nyolcadikba. Mi is focizunk otthon, meg gitározunk. Mindig segítenek nekünk az edzők, van egy nagy csarnokunk is. Egy héten egyszer járunk edzésre, csütörtökön. Pénteken meg van a tanodai edzés. Szeretünk focizni, mert olyankor együtt vagyunk a barátokkal. Az idén megyek majd még táborba, mert anyának a testvére nyert ilyen pályázatot. Tetszik tudni, hogy az mi, ugye? Az majd ilyen zenei tábor lesz itt, a Balatonnál. Nagyon szeretek itt lenni. Olyan szép itt a környezet meg minden.

Kérem, hogy meséljen magáról.

„Hát, szerintem egész jól tanulok. Anyukám a doktornál takarít, apu meg – hogy is kell mondani – ipari munkás. Kőműves. Szerintem nálunk minden rendben van. Én hegesztő akarok lenni. Láttam már, mit csinál egy hegesztő, és az nagyon tetszik nekem” – mesél a terveiről Laci.

Aztán a gyerekek felsorakoznak, egy-egy tábla jelzi, hogy régió szerint kinek hova kell állni. Merthogy következik az olimpiai játékokhoz hasonló megnyitó. Az esemény főszereplője, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó mondja előre az esküszöveget, a gyerekek utána. Az olimpiai láng, vagyis a fáklya meggyújtása sem marad el. Aztán az olimpikon körbeadja a 2000-ben, Sydneyben nyert olimpiai aranyérmét. Ennek igazán nagy sikere van, többen a nyakukba akasztják, forgatják a medált, fotózkodnak vele.

Gyereknek maradni

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fókuszban a gyermek programjának részeként a sportot és a zenét használják terápiaként a szociális munkások. Erről már Kiss Dávid, a Jelenlét Program szakmai vezetője beszél. A Felzárkózó Települések nevű programban 300 település vesz részt, a sportprogrammal öt régió 55 településén vannak jelen, az irányítás a szeretetszolgálat feladata. Karitatív és civil szervezetek dolgoznak azon, hogy a gyerekek helyzete jobb legyen, mint a szüleiké. A cél az élményszerzés, és hogy közösséget alkossanak.

„Ezeknek a gyerekeknek a 90 százaléka most először utazott ekkora távolságot. Általában a település határait sem hagyják el, idegenekkel nem találkoznak, ezért elég gátlásosak. Mi viszont megmutatjuk nekik, hogy a falun kívül is van élet. Múltkor azt kérdezte tőlem egy kisfiú, hogy »Bácsi, maga Budapestről jött?«. Mondom, igen. »És ott tényleg vannak nagy házak?« Régóta dolgozom hátrányos helyzetű gyerekekkel, de ettől még az én szívem is összeszorult.”

Körbemutat: ide most mindenki a legjobb ruháját hozta el. Mindannyian nehéz körülmények között élnek. A lakhatás és a munka szinte mindegyik családban probléma. Külön figyelnek a lányokra is. Igyekeznek a tanulás és a sport felé terelni őket, hogy minél kevesebben vállaljanak túl korán gyereket.

„Ahol csak focipálya van, ott fociznak, de van lehetőség karatézni, bokszolni, szivacskézilabdázni is. Az a fiúkra és a lányokra is igaz, hogy ha a csapat összeállt, és már elég ügyesek, akkor elkezdhetnek versenyezni. Ez a helyi sportéletet is megmozgatja, a gyerekek pedig kimozdulnak otthonról, és folyamatosan egyre jobbak akarnak lenni. Céljuk lesz. Ez nagyon fontos” – vallja Kiss Dávid.

Mesél a nehézségekről is. Ott lehetnek edzések, ahol találnak edzőt, magyarázza. Ezt a munkát egy-egy megyei focista vagy sportszakember látja el, aki általában négy-öt településre jár. Jelenleg 24 helyen van magasabb szintű pálya, ott már nem a mezőn kell edzést tartani.

„A gyerekek kapnak mezt, cipőt. Az edző segítségével elkezdenek odafigyelni a táplálkozásra, megtanulják, mit és mennyit egyenek-igyanak ahhoz, hogy egészségesek maradjanak. A cipőnek, meznek a feltétele, hogy ott legyenek az edzésen. Így ráéreznek a rendszerességre, és hogy ha energiát tesznek bele, azért cserébe jó dolog jár. Aki megjelenik minden kedden és csütörtökön négy órakor, mert tudja, hogy akkor kezdődik a munka, az a csapat, a közösség tagja lesz.

”Van lemorzsolódás is. A zamárdi tornára 120 gyereket hívtak, de reggel tizenegy úgy döntött, nem jön, vagy a szülő nem engedte el. „Felzárkózó településeken ez így van. Ma úgy döntött a család, hogy a gyerek nem jöhet, holnap már megbánja. Az edzőknek a szülőkkel is van dolguk. A helyi Jelenléti Házakba a gyerekek és a szülők is bejárnak, ez egy úgynevezett szociális tér. Itt találkoznak az edzők a családokkal, és itt tudnak velük beszélni arról, ha a gyerek rosszabbul tanul, vagy fáradtabb az arca, esetleg dolgos a keze. Ezt mind meg kell beszélnie a szülőkkel.” Az már egy hatalmas siker, ha egy szülő elmegy a gyereke versenyére. „Ez nem általános. Ezeket a gyerekeket az edző viszi mindenhova. Amikor az a probléma otthon, hogy lesz-e étel az asztalon, vagy tűzifát kell szerezni, akkor az utolsó szempont, hogy a gyerek sportol vagy nem. Aztán, ha egy év múlva mégis elmegy egy szülő egy meccsre, mert elkezd büszke lenni arra, amit a gyerek elér, az igazán nagy eredmény.”

Nem otthon a legjobb

Horváth Teofil sportkoordinátor Nógrád megyében.

„Litkén kettő korosztályban vagyunk, alsó és felső tagozatban. A kicsik 10-12-en vannak, a felsősök hatan. Nagyon lelkesek. Nógrádszakálba is heti rendszerességgel megyek, ott hat-nyolc gyerek folyamatosan jelen van. A kisebbeknek a napközi alatt tartok edzéseket. Nagyon kevés ám ezeknek a gyerekeknek az élményszerzési lehetőség. Külső inger alig éri őket. A szülőknek nincs munkájuk, a legtöbben közmunkások, nagyon kevesen kaptak munkát a gyárban. A gyerekeknek meg az iskolába járás nehéz. Nógrádszakálban például nincs is iskola, Ludányhalásziba utaznak át mindennap. De rendesek a családok, nem akadályozzák, hogy a gyerekek sportoljanak, nekem nincs problémám a szülőkkel és a gyerekekkel sem. A sportolás megadja nekik az utazás lehetőséget. Legutóbb Szécsényben volt torna, azon 130-an vettek részt.”

Három nógrádi fiú arról mesél, hogy náluk most nincs edzés, mert az edző elment. De nemsokára jön egy új, addig is ők azért rendszeresen lejárnak a pályára, és fociznak. De nem mindenkinek lesz könnyű odaérni az edzésre, ha lesz végre. Ketten most mennek nyolcadikba, ők még helyben járhatnak iskolába. Hatodikos társuk viszont már nem ilyen szerencsés, a felső tagozat ugyanis fokozatosan megszűnik. Ezért neki már átszállással egy másik településre kell ingáznia. „Hát ez van” – vonja meg a vállát.

Laci is Nógrádból jött. Helyes, értelmes, mosolygós 14 éves. „Az a baj nálunk, hogy nem jó otthon. Ahol lakunk, nagyon sokan vagyunk. De nem úgy értem, hogy a lakásban, hanem az udvaron. Több család él ott. Ismerjük egymást, meg minden, de valaki mindig veszekszik, ordít valakivel. Én a nővéremékkel lakom. Három szoba van, ő lakik az egyikben a férjével, a másikban a két gyerekük, én meg a harmadikban.” Lacinak van még három felnőtt bátyja, az apja otthagyta őket, amikor ő kétéves volt. Négy éve meghalt az édesanyja. „Rákos volt, tetszik tudni. A nagymamámék fogadtak magukhoz, ők a gyámjaim, és ők kapják utánam az árvaságit. De náluk nem lehetek, mert egy lakókocsiban élnek. Abba éppen befér egy egyszemélyes ágy, azon alszik a papa meg a mama. A nővéremék otthon sokat veszekednek, mindig a pénz miatt. A nővérem targoncás, a férje kőműves. Szerintem azzal jól lehet keresni, én is az akarok lenni. Meg az is tetszik, hogy mindent meg tud csinálni a ház körül. Én is ilyen akarok lenni. De fontos a foci is. Sokat utazom miatta, tessék megnézni, most is itt lehetek a Balatonnál. Nem tudom, hogy megyünk-e majd még nyaralni, mindig szó van róla otthon, de vagy sikerül, vagy nem.”