A legnagyobb többszörösen is stimmel, hiszen a huszonhárom esztendős óriásbébi 198 centi magasra nőtt, és 136 kilót nyomott akkoriban. Tatán, az edzőtáborban esemény volt, ha a kötöttfogás nehézsúlyú extraklasszisa falatozott, mert alkalmanként a következő csekélységeket fogyasztotta el: Újházy húsleves egész tyúkkal, másfél rántott csirke egy tál burgonyapürével és hordónyi savanyúsággal, fél sült kacsa, négy szelet csokoládétorta, egy kiló szőlő, másfél liter madártej.
Még szép, hogy néhány embert összecsomagolt. Hatvankettőben az Ohio állambeli Toledóban a kétszeres vb-ezüstérmes romániai Balló Ferencet 6 perc 19 másodperc elteltével menthetetlenül két vállra fektette, legyőzte a svéd Ragnar Svenssont, valamint az 1960-ban olimpiai ezüstérmes nyugatnémet Wilfried Dietrichet, és az is belefért, hogy a török Hamit Kaplan ellen szalonremit játsszon. (Félreértés ne essék: nem egyezett meg vele, csak nem esett neki ezerrel.)
Ez az amerikai Toledo szent helye lett a magyar birkózásnak, mert a Picinek becézett Kozma legközelebb – 1966-ban – ugyanebben a városban nyert világbajnoki aranyérmet. Hatvanötben második volt a szovjet Nyikolaj Smakov mögött, illett kiigazítani a vb-sorrendet. A tengerentúlon helyre is tette az elvtársat, ahogyan 1967-ben Bukarestben a másik továris tornyot, Anatolij Roscsint.
Immár három vb-diadalnál tartott.
Hozzátett két ötkarikás elsőséget. Hatvannégyben úgy, hogy konkrétan a sportkórházból ment a repülőtérre, miután megroppant a térde a Nyers Lászlóval vívott hazai mérkőzés közben. (El ne felejtsem: 14-szeres magyar bajnok volt.) Orvosai gondosan előírták, versenyzés közben milyen mozdulatokat tehet és milyeneket nem a sérült lábával. Ehhez képest a japán Szugijamát és a csehszlovák Petr Kmentet tussal verte, Kaplan pedig nyolc perc múltán feladta a vele vívott reménytelen küzdelmet. Miután megnyerte az olimpiát Tokióban, a szőnyeghez rohanó magyarok fel akarták dobni, s bár a szintén nem cérnahuszár súlylökő, Varjú Vilmos is köztük volt, némi töprengés után letettek a tervről.
Négy évvel később Mexikóvárosban az ujjára csapták a buszajtót, mégis négyszer egymás után tussal győzött, a román Constantin Buşoiu, a japán Jorihide Isogai, a francia Raymond Uytterhaeghe és a bolgár Sztefan Petrov egyaránt úgy érezte, rádőlt a mexikói főváros jellegzetes felhőkarcolója, a Torre Latinoamericana. Kozma aztán döntetlent ért el Roscsinnal szemben, majd a Kment elleni találkozóra készült, de a csehszlovák vetélytárs jelezte: sérülés miatt nem áll ki.
A címét megvédő hatalmas Pici a maga módján fogadta a hírt. „Okos fiú ez a Kment – mondta –, van neki egy plakátja az öltözőben azzal a szöveggel, hogy apuka, hazavárunk!”
Sajnos Kozmát 1970. április 4-én hiába várták haza. A pesti belvárosban az Alkotmány és a Szemere utca sarkán átment a piroson, és Polski Fiatjával karambolozott a 15-ös busszal. Még kifeszítette az autó ajtaját, majd összeesett, s rettenetes mellkasi, máj- és vesesérüléseibe öt nappal később belehalt. Temetéséről címoldalán, a fejléc alatti vezető cikkben számolt be a Népsport április 16-án: „Valóságos emberáradat hömpölygött szerda délben a rákoskeresztúri temető felé...” Aznap délután klubja, a Vasas labdarúgói fekete karszalaggal vonultak ki az Admira elleni Közép-európai Kupa-mérkőzésre (3:1), amelyet egyperces gyászszünet előzött meg a Fáy utcában. Kozma különlegességére jellemző, hogy volt olyan népszerű, mint Mészöly Kálmán, Müller Sándor vagy három olimpiai bajnok futballista társa, Farkas János, Ihász Kálmán, Menczel Iván...
Ki tudja, hány ötkarikás, világ- és Európa-bajnoki győzelemtől esett el a magyar sport, amikor elhunyt. Halála előtt kijelentette: „Garantálom, Münchenig áll még a vár.” Ez annyit jelentett, hogy az 1972-es olimpiáig mindenképpen kitart. Aztán alig harminc évesen elment.
Szegény, nem idézi Presser Gábort, nem lett belőle Pici bá'.
