Tusnádfürdő;Orbán Viktor;Bálványos;

2022-06-27 15:12:00

Orbán Viktorral tér vissza Tusványos

Három év kihagyás után osztja meg gondolatait a miniszterelnök. 

Idén július 19.-24. között rendezik meg a Bálványosi Szabadegyetemet Tusnádfürdőn, a fő szónok Orbán Viktor lesz - mondta el az atv.hu-nak a külügyi bizottság fideszes elnöke.

Németh Zsolt jelezte, a miniszterelnök várhatóan július 23-án mond beszédet. Emlékeztetett, utoljára 2019-ben rendezték meg a tábort, de a a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben elmaradt. De egy olyan rendezvénynek, mint Tusványos, folytatódnia kell - fogalmazott. A fideszes politikus - aki egyben a Tusványosi szenátus társelnöke is - elmondta, a rendezvény mottója idén a „Van, ami örök” lesz. „Ez a mottó azt tükrözi, hogy vannak örök értékek az emberi életben és a politikának ezeket kell követnie. Másrészt pedig vannak olyan intézmények is, amelyek hosszú életűek, egyfajta rendszerváltó intézménynek lehet tekinteni most már Tusványost. Reméljük, ha nem is örök, de nagyon hosszú életű lesz” - mondta Németh Zsolt.”

A portál emlékeztetett, Orbán Viktor minden évben hagyományosan mond egy nagyobb ívű beszédet Tusnádfürdőn. Egyik legnagyobb port kavart előadása az volt, amikor 2014-ben arról elmélkedett, hogy Magyarországon egy „illiberális demokrácia” van.