Ellenzéki ajánlat

Vasárnap este eltöprengtem rajta, hogy ha a VIII. kerületben, Újpesten vagy esetleg Balatonalmádiban élnék, miért szavaztam volna az időközi választáson az ellenzék jelöltjére. Talán még a VIII. kerület a legegyszerűbb (számomra), egyrészt bizonyos rokoni szálak és az azokhoz kapcsolódó helyismeret, másrészt Jámbor András személye miatt: Jámbor a közös jelöltnek, Pityó Lászlónak kampányolt, és ennyi éppen elég. Ami három dolgot is jelent: egyrészt nagyon fontos a személyes hitelesség, másrészt nagyban leegyszerűsíti a döntést, ha van közös ellenzéki induló, harmadrészt Pityó esetében ez így együtt is csak egyharmadra volt elég, ami tisztes helytállásnak nevezhető, győzelmi esélynek viszont aligha.

Ha végignézünk az országos (csata)térképen, valójában nem is Pityó László szereplése, hanem az újpesti baloldali siker szorul magyarázatra. Lehetne morfondírozni azon, hogy hol volt az a mozgósító erő, ami április 3-án Jámbor Andrást a Józsefváros-Ferencvárosból a parlamentbe röpítette, de minek. Mindenki tudja, aki itt él és közélettel foglalkozik, hogy az ellenzék jelenlegi valós mozgósítási képessége alapján az a papírforma (sőt…), ami a VIII. kerületben történt. Népakaratról 10-20 százalékos részvétel mellett nem nagyon lehet beszélni, de ez egy ilyen sport: a végén az nyer, akinek a neve több szavazólapon szerepel, akkor is, ha csak három cetli van az urnában. Ha pedig maga a nép nem nagyon érdeklődik az időközi választások iránt – ez az érdektelenség tűnt a legegyértelműbb és persze a legriasztóbb tapasztalatnak –, akkor az fog győzni, akinek van erőforrása legalább 5-10-15 százaléknyi választót elcipelni a fülkékig. Ebben most a Fidesz köröket ver az ellenzékre – de nem csak ebben.

Mert (a kiinduló dilemmához visszatérve) igazán nagy bajban akkor lettem volna vasárnap ellenzéki szavazóként, ha röviden össze kellett volna foglalnom, mi az a politikai ajánlat, amelyet a Fidesszel egyértelműen szemben álló párttömörülés megfogalmazott számomra. Rendben, amit a kormánypárt kínál, az is csak egy homályosan körvonalazott katyvasz (van benne minden, a „nem fog fájni”-tól a nyílt Putyin-barátságig, azzal a szintén hamis ígérettel nyakon öntve, hogy ha a megfelelő hátsót nyaljuk, a mi kéményeink akkor is füstölnek majd télen, ha egész Európa jégbe fagy). De mi van a mérleg másik serpenyőjében? Innen nézve az ellenzéki tömb kifelé ötlettelennek látszik, befelé pedig békétlennek és kooperáció-képtelennek, egy olyan időszakban, amikor már rég arról kellene szólnia a nyilvánosságnak, milyen struktúrában és milyen programmal futnak neki az alkotmánymódosítással rájuk kényszerített összevont választásnak. Ami olyan komoly feladvány, hogy valódi innovációkat és jól szervezett együttműködést igényelne minden más körülménytől függetlenül is.

Amúgy pedig azt az újpesti győzelmet érdemes lenne közelebbről megvizsgálni. Mert lehet, hogy csak a Fidesz nézett be valamit, de ha mégsem, és van ott valami recept, ami működik, esetleg fölkerülhetne az ellenzéki étlapra – hátha máshol is szívesen belekóstolnának.