Milyen jó, hogy léteznek szabályok. Keretet adnak az életnek, kijelölik az utakat, válaszokat adnak a bennünk megfogalmazódó kérdésre.
Milyen rossz, hogy léteznek szabályok. Gúzsba kötnek, megnyomorítanak, víz alá nyomják a kreatív gondolatokat.
Melyik változatot fogadjuk el? Mindkettőnek van igazságtartalma. Gyúrjunk a két nézőpontból egy mindenki számára elfogadhatót? Ha tényleg így működne a világ, az maga lenne a csoda. Akkor például a bajai önkormányzat sem járt volna úgy, hogy hiába akartak jót mindenkinek, lehet, hogy a sarokba térdepeltetik őket.
Idén ingyenessé tették a helyi közösségi közlekedést. A minisztériumból leszóltak, hogy ezt hiba volt, veszélyhelyzet idején nem szabad változtatni a közszolgáltatási díjakat. Tényleg előírást szegtek, a nullára csökkentés módosítás. Mese nincs, mindenkinek be kell tartani a szabályokat, az ország házában ülő komoly emberekről kell példát venni: a szavuk szent, amit egyszer kimondanak, soha meg nem másítják.
Vagy várjunk csak… Hogy is volt például az alaptörvénnyel…? Tulajdonképpen örülök, hogy nem gránitba vésték. Hogyan cipelte volna haza a lányom az érettségi vizsga után ajándékba kapott, képekkel díszített kiadványt? Azon melegében megegyeztünk, hogy figyeljük a híradásokat, és tollal belejavítunk, amikor kell. Ha el nem feledjük a csélcsap ígéretet, már úgy nézne ki a szép album, benne a veszélyhelyzetet taglaló résszel, mint egy elsős gyakorlófüzet.
Mivel a szabályokról azt is tudjuk: azért vannak, hogy legyen mit áthágni, bízom benne, hogy a bajaiaknak sikerül megoldani a helyzetet. Láttam már olyat, hogy bár sötéten indult egy ügy, konstruktívan cselekedett, aki döntési helyzetben volt. Néha egy merész húzás, egy addig föl nem tett kérdés hozza el a feloldást. Ha béklyót tesz ránk a szabály, jusson eszünkbe a régi vicc, amikor az erdő összes állata sírva törődött bele a sorsába, csak egyedül a nyuszi volt olyan arcátlan, hogy a kiálljon: te medve, nem húznál le engem arról a halállistáról?