Ha űrhajós lesz, úgy fel tud menni, áttörve a sztratoszférán, a csillagok közé, és akkor, ott fenn találkozhatna a nagyanyjával. Az asztalt eldöntötte, párnákból, takarókból csinált rakétát. Bent sötét volt, mint amilyen odafönn lesz, a csillagok fénye a csillár. Bent volt a maga építette Szojuzban, elképzelte a kozmoszt, a nehézségi erő az asztallaphoz szorította, négy, három, kettő, egy.
Bendegúznak hányingere volt apja Daciájában, de az nem számít, az űr egészen más, az űrben nincs benzinszag, az űrben nincs kárpitszag, az űrben űr van.
Nagymamája az égre mutatott két hónappal a halála előtt, ha majd feldobom a mamuszt, oda megyek. A város füstjétől azon az estén nem látszottak a csillagok.
A katonai iskolában Bendegúz minden éjszaka az eget bámulta, kiment a Leningrád melletti bázis udvarára, és nézett felfelé. Jelentkezését beadta, Bendegúz Farkas, így kellett ráírni, kozmonautaképzés, a válasz két hét múlva jött. Bendegúz osztályelső volt, mióta a nehézségi erőt mellkasára képzelte a csinált űrhajóban, jó sportoló, tehetséges gyerek.
Az első tesztek apja Daciájában voltak, gyorsulás nyolcvanra, százra, a szivárgó bűzt ki kell bírni. Májkrém tubusból, azzal mos fogat ő meg a két társa, Jevgenyij és Anton, hogy szokják az ízét. Katonai konvoj viszi Bajkonurba. Amikor meglátja a Kosmodom tábláját, elvigyorodik. Jevgenyij végig arról magyaráz, hogy az imperialistáknak meg kell mutatni. Nem haragszom az amerikai népre, de a szovjeteknek elsőknek kell lenniük, mert ha egyszer beindul a csillagháború, más lehetőségünk nem lesz, egyszerűen az imperialisták hajszolják bele a szovjet embert, hogy meghódítsuk az űrt, vagy nem így van? Anton bólogatott, kíváncsi vagyok, milyen lesz fent a réz diffúziója.
Hat hónap a kiképzés. Fél év, hogy láthassa a nagymamát, igazán nem sok. Honnan veszed, hogy ott megtalálod?, kérdezte Jevgenyij, milliónyi, sőt milliárdnyi lélek van a csillagok között. Bendegúz vállat vont, bízom a megérzéseimben. Anton a torkát köszörülte. Ugye, tudod, hogy tudományosan mennyi esély van a találkozóra?, és meg sem várta a választ, lényegében semennyi. A tudomány mai állása szerint a test anyag, a lélek pedig, kezével bizonytalan mozdulatot tett, de nem fejezte be a mondatot.
Bendegúz az Interkozmoszon keresztül vette fel a kapcsolatot a szovjet űrhajózással. Baráti ország, mondta, ha elég jó vagyok, bevesznek. Bevették.
És hogy fogod felismerni?, kérdezte Anton mosolyogva. Bendegúz nézte az orosz pilótát, a rangjelzéseit, a kitüntetéseit, mosolyában volt valami gúny. Mielőtt Bendegúz válaszolhatott volna, Anton hozzátette, nem elég megtalálni, mert az is lehet, hogy ott lesz az orra előtt, de rá is kell ismerni. Nem tudjuk, hogy viselkednek a fémek az űrben, azt pedig még kevésbé tudjuk, hogy viselkednek a halottak.
Bendegúz már sokszor elképzelte ezt a találkozást. Szia, mondta ilyenkor magában, megismersz? Nagyanyja ugyanolyan volt a csillagok közt, mint a Földön. Ősz haj, kinyúlt, virágmintás pulóver, vastag keretes szemüveg. Hát, rég nem találkoztunk. Elképzelve a kilövés perceit, néha vissza is számolt magában, négy, három, kettő, egy. Érezte mellkasán a biztonsági öv szorítását, fején a sisakot, verejtéke szagát. Integetni, azt nem fog, kapaszkodni kell a kilövésnél. Valószínűleg minden energiájára szükség lesz, és ha elhagyták a sztratoszférát, ami körülbelül tíz-tizenöt perc, akkor ki lehet oldani az öveket, megtapasztalhatja a súlytalanságot. Aztán eszébe jutott, hogyan fog pisilni.
Egyszer sem hányt, pedig gyors volt a szimuláció. Jevgenyij mondta, már alig várja, milyen lesz élőben. Esténként Bendegúz egy vonalas füzetbe írta a kérdéseket, amiket nagyanyjának fel akart tenni. A kiképzés a végéhez közeledett. Már csak négy hét volt hátra, három, kettő, egy. Aztán eljött az a szerda, amikor Anton az okroskából halászta ki a retket meg az uborkát, és mindhárman az órájukat bámulták, délután tizenhét nulla nullakor meglátják a Szojuzt.
Uraim, mondta a parancsnok, és megnyomott egy gombot. Az ajtó kinyílt, Jevgenyij szipogott. Nézzétek meg ezt a szárnyat! Micsoda szuper komputer! És ezek az ülések… szinte belesüpped az ember.
A kutatásokat ott végzik majd el, mutatott a parancsnok az űrhajó hátsó, függönnyel eltakart részére.
Este Bendegúzt hívatták. Kopogott, tisztelgett. Nyikita Petrovics a fotelre mutatott. Szivart?, kínálta Bendegúzt egy pálmafás dobozból. Köszönöm, Nyikita Vlagyimir Petrovics, de tilos. Ja, igen-igen, majdnem elfelejtettem. Nos, köszörülte meg a torkát és felállt. Nem tudom, feltűnt-e önnek valami az űrhajón. Fel-alá járkált az apró irodában, és ahogy Bendegúz nézte, úgy érezte, gyomrában megmozdult az okroska. Kellett volna, Nyikita Vlagyimir Petrovics? A parancsnok megállt, Bendegúzra nézett. Hány ülést látott? Kettőt. Vegyen a szivarból, most már szabad. Bendegúz nem értette, ahogy azt se, ez parancs volt-e. Vett egy kubait. Először is gratulálok, ön megkapja a Szovjetunió hőse kitüntetést. Másodszor pedig csak Jevgenyij és Anton mennek. Fantasztákra nincs szükség.
Talán megtalálták a füzetet a kérdésekkel, talán az lehet az oka. A parancsnok elvtárs nem mondta ugyan, de csak emiatt lehet.
Visszaért a körletbe, Anton és Jevgenyij felálltak, hallottuk, mi történt, és megveregették a vállát. Bendegúz mosolyogni próbált, hogy nem probléma, elvan ő a Föld bolygón is, miközben arra gondolt, visszamegy Nyikita Petrovicshoz, és megmondja, építsenek be még egy ülést. Vagy ha kell, elég neki egy sámli is. Egy űrsámli. Majd erősen kapaszkodik. Valami belement a szemembe, mondta, és ledőlt az ágyára. Így feküdt egy ideig, a plafont nézve, a villogó neon, mintha csillag lenne huszonötmillió vagy mennyi fényévről.
Benyúlt párnája alá, a füzet ott volt. Persze ez nem jelent semmit, bárki hozzáférhetett. Belelapozott, és elképzelte nagyanyja válaszait. Elég jól. Hetente kétszer. Mákos kalácshoz hasonló, igen, mákos kalács egy kis főtt répával.
Próbálta magát vigasztalni, hogy senki sem tudja meg az igazságot, és a világ szemében ő ugyanolyan kozmonauta lesz, mint Jevgenyij és Anton.
Két nap múlva Bendegúz szivarozva figyelte, ahogy a Szojuzt a kilövőálláshoz szállítják. Gondolatban a párnákból és takarókból összerakott űrhajóban volt. Kilövésre felkészülni, négy, három, kettő egy. A nehézségi erő az asztal lapjának nyomja. Integetni nem fog, ezt már azelőtt is tudta, kapaszkodni kell a hangár korlátjába.
