- Puskás pompás

Bágyadt nyár volt 1972-ben, nem annyira az országrészenként 21 és 30 fok között változó hőmérséklet miatt, hanem azért, mert a labdarúgó Európa-bajnokságon meg kellett elégedni a keserves negyedik hellyel. Pedig az Eb miatt még az NB I küzdelmeit is megszakították, s az utolsó öt fordulót a kontinenstalálkozó négyes döntője után rendezték.

Nem keltett nagy érdeklődést.

Noha az FTC–Vasas rangadó is műsoron volt július 2-án, a nyolc találkozót összesen 72 ezren látták a helyszínen. Ez 9000-es, mai szemmel űrbéli nézőátlag, de ne hasonlítsuk az akkori bajnoki mezőnyt a Kisvárda, Felcsút, Mezőkövesd háromszög körüli mostani készlethez. A Népstadionba húszezren mentek ki, ennél is látott már nagyobb tömeget az aréna néhány százszor, pedig az egyetlen televízió nem adta a meccset, aznap délután egyenesben, majd este tíztől felvételről a Magyarország–Csehszlovákia atlétikai viadalt közvetítette.

A távolmaradásban az is szerepet játszott, hogy a Vasas azon a tavaszon egészen siralmas mérleget produkált. Az angyalföldi csapat február végén kiesett az MNK-ból az NB II-es Pécsi Ércbányásszal szemben, majd a bajnokságban a Videoton elleni nyitányon aratott 1-0 után nyolc egymást követő meccsen nyeretlen maradt, három döntetlen mellett ötször kikapott, és 7-20-as gólkülönbséget hozott össze. Machos Ferenc edző már a csepeli 0-3 után leköszönt, de lemondását nem fogadta el a klubvezetés. Egy hét múlva azonban az MTK 4-1-re nyert a Fáy utcában, s ekkor már mehetett a tréner. Az MTK-meccs jelképes volt, mert 1971 júniusában a kék-fehérek elleni angyalföldi 0-3 indította el azt a folyamatot, amelynek mélypontjaként Farkas János és Mészöly Kálmán 1972. május 31-én, a kieső Egertől elszenvedett 1-3 alkalmával szerepelt utoljára bajnoki mérkőzésen. Angyalföld és a magyar labdarúgás örök szégyene, hogy e két extraklasszis labdarúgót hagyták, sőt segítettek visszavonulni huszonkilenc, illetve harminc évesen. A Vasas egyébként is „takarított”: a szezon végén elbocsátotta Antal Pétert (Szegedre ment), Menczel Ivánt (a Vasas Izzóhoz igazolt), Molnár Dezsőt (a Ganz-MÁVAG-hoz került), Radics Jánost (Tatabányára távozott) és Váradi Ottót (Diósgyőrbe szegődött).

A derbin a főszerepet így is egy régi motoros játszotta. Meg egy tinédzser. Várady Béla tizenkilenc volt, és a válogatott hétközi tatai összetartásán azzal szekírozta a nála kilenc esztendővel idősebb Géczi István kapust, hogy a rangadón az első percben gólt rúg neki. Szavatartó fiatalember volt: miután Tóth Bálintot a tizenhatos előtt elbuktatták, a szabadrúgást mindjárt az első percben menthetetlenül bebombázta (1-0).

A ferencvárosiakban felrémlett, hogy hasonló malőr éri őket, mint egy héttel korábban Székesfehérváron, ahol a Videoton huszonnégy perc múltán 3-0-ra vezetett (s végül 4-3-ra nyert) ellenük. Ám nincs két egyforma meccs, a pesti találkozón Branikovits László a negyedik percben egyenlített. A csatár sérülés miatt maradt le az Eb-ről, ugyanúgy, mint a Vasasból Vidáts Csaba, aki azonban még júliusra sem épült fel. A kontinenstornán a Ferencvárost így is heten – Géczi, Páncsics Miklós, Bálint László, Juhász István, Kű Lajos, Szőke István, Albert Flórián – képviselték, s közülük Kű Várady második gólja után megint csak egalizált, 2-2 volt a félidő.

Majd a szünet után Puskás Lajos elővett valamit – nem is keveset – a régiből. Az este kilenckor kezdődő második szakasz közepén huszonöt méterről gyilkos lövést küldött a bal sarokba, aztán okos góllal lombozta le Géczit, végül Várady önzetlen átadását passzolta a hálóba. Klasszikus mesterhármasával a Vasas 5-2-re győzött, de a Népsport csak 7-es osztályzattal értékelte teljesítményét, és csupán a forduló válogatottjának második csapatában szorított neki helyet.

Ma úgy 15-ös érdemjegyet kapna.

Ez a Puskás egyébként imádott az FTC ellen futballozni. A rangadókon 1964 és 1972 között eggyel több gólt (34-et) szerzett, mint amennyit Farkas 1959-től 1972-ig, és rögtön az első kettős derbijén, 1964 májusában szűk negyedóra alatt két gólt lőtt a Ferencvárosnak. A Vasas azzal a duplával nyert 2:1-re, majd 1964 augusztusában megint legyőzte az FTC-t, és Farkas kettőzése után Puskás szerezte a harmadikat (3:0). Volt fordítva is. Már annyiban, hogy 1966-ban, amikor a piros-kékek veretlenül hódították el a bajnoki címet, a Ferencváros elleni újabb 3:0 alkalmával Puskás lőtt kettőt, majd Farkas tett hozzá egyet. A szőke csatár összesen tizenhárom gólt rúgott a Népstadionban a zöld-fehéreknek, és egyszer csúnyán átejtette Szűcs Lajost: rászólt, hogy „lökd ide!”, mire a világválogatott védő hozzá passzolta a labdát, Puskás megkerülős csellel fektette le Géczit, aztán a gólvonal előtt még örömtáncot járt, mielőtt a kapuba gurított.

Hetvenkettes parádéja a Magyar Nemzetet jobban lebilincselte a Népsportnál. „Az első játékrészben az egyre jobb futballistává fejlődő Várady Béla Müller segítségével sokszor keverte meg a ferencvárosi védelmet, de ekkor az FTC-nek még volt ereje egyenlíteni – írta a politikai napilap (akkor a sportújság még nem volt az). – A szünet után nagyon mozgalmas, változatos lett a játék. Feljöttek a ferencvárosi középpályások, és igazi rangadóvá vált a meccs. Egészen addig, amíg Puskás vagy 22 méterről meglendítette a lábát, és a labda félmagasan a Géczi kapujának bal sarkába került. Ettől kezdve már csak a Vasas játékát lehetett élvezni. A Ferencváros védelme kapkodott, csatársora nem tudott valamire való akciókat összehozni, viszont Puskást nem lehetett feltartani. Még két gólt rúgott, az egyiket kivételes intelligenciával.”

A Magyar Hírlap szintén meghajolt a piros-kékek előtt: „A gólzáporos rangadót ilyen arányban is megérdemelten nyerte az idei legjobb játékát mutató Vasas.” Ha Puskásét nem is, az angyalföldiek produkcióját a Népsport ugyancsak emelkedetten méltatta: „Vannak megrázó, megrendítő és olyan, szavakkal nehezen kifejezhető vereségek, mint amilyet vasárnap este a Vasas erősen megfiatalított csapata mért a Ferencvárosra. Évek óta most fordult elő először, hogy a zöld-fehér – zászlókkal, kereplőkkel, dudákkal felszerelt és nemcsak lelkesedéséről, hanem lojalitásáról is ismert – szurkolósereg a lefújás előtt tömegestül vonult hazafelé.”

Puskás a következő évadtól középpályást játszott, és addigi 127 angyalföldi góljához már csak ötöt tett hozzá. Az 1972-ben hibát hibára halmozó Vasas-vezérkar – Baróti Lajos edzővel együtt – úgy vélte, a Szombathelyről igazolt Szabó Sándor jobb lesz a csatársor jobb oldalán. A vasi csatár két évadot töltött Budapest tizenharmadik kerületében, és piros-kékben játszott harmincnégy NB I-es mérkőzésén három gólt szerzett.

Annyit, amennyit Puskás egyetlen rangadón bepakolt.