Oroszország;Alekszej Navalnij;

- Alekszej Navalnijt azzal kínozzák, hogy órákon át kell Vlagyimir Putyin portréja alatt ülnie

Úgymond fegyelmi célból.

„Úgy élek, mint Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev. Legalábbis ez jut eszembe, amikor a barakkom köré húzott kerítést szemlélem. Mindenkinek megvan a sajátja (....) de nekem hat méter magasak jutottak... pontosan olyanok, melyeket eddig csak a Putyin és Medvegyev palotáiban láttunk, amikor nyomoztunk” - írja Facebook-oldalán Alekszej Navalnij. 

Az ellenzéki politikust, a Kreml legismertebb kritikusát nemrégiben szállították át Oroszország egyik legszigorúbb börtönébe. Elmondása szerint ügyvédeinek öt-hat órát kell várniuk, hogy láthassák - Putyin is pont ugyanennyi ideig várakoztatja minisztereit. Emellett heti öt napon keresztül hét órában varrnia kell. 

„Munka után tovább ülsz. Több órát egy fapadon, Putyin portréja alatt. Ezt »fegyelmi tevékenységnek« nevezik. Nem tudom, mi ebben a «fegyelmezés«, ha csak nem az, hogy megrokkan a hátam. Talán ez a cél”

- fogalmazott már-már döbbenetes sztoicizmussal.  

Éppen ezért most hogy lekösse magát, egy Shakespeare-monológot tanul angolul. Emiatt rabtársai szerint - akikkel egy műszakban van - azt mondják neki, hogy amikor motyog úgy néz ki, mint ha egy démont próbálna megidézni. „De nekem nincsenek ilyen gondolataim. Ugyanis egy démon megidézése a belső szabályzat megsértése lenne” - fogalmazott Navalnij. 

Az Európai Bizottság elnöke elmondta, a lehető leghamarabb számos alapvető reformra lesz szükség.