Kilencvenhét éves korában elhunyt Peter Brook világhírű angol színházi és filmrendező – adta hírül vasárnap a Le Monde.
Peter Brook halálával egy valódi ikon, korszakos egyéniség távozott. Az üres tér elnevezésű színházi esztétikája a XX. századi színházi kifejezésmódnak a meghatározó elemévé vált. Brook színészei az üres teret, díszlet és jórészt kellék nélkül töltötték meg érzelemmel, szenvedéllyel és nem utolsósorban filozófiával. Fiatalon Shakespeare-darabokat rendezett, később dolgozott a Royal Shakespeare Companynál. Megfilmesítette A legyek urát, de több Shakespeare művet is vászonra vitt. 1974 óta Franciaországban élt, ahol saját társulatot alapított. Többször járt Budapesten, legutóbb 2016-ban, amikor a Trafóba kísérte el egyik produkcióját. A Csatamező (Battlefield), arról szólt, mi marad a háború után. Napjaink eseményeit nézve több mint, aktuális. A Csatamező visszanyúlik Brook egy korábbi, eredetileg kilenc órás előadására, a szanszkrit eposzra, a Mahábháratára, amelyet 1985-ben vitt színre Avignonban. Mégpedig napnyugtakor kezdték el játszani, és akkor fejezték be, amikor a napot már újra lehetett látni. Később hatórás film is készült belőle. A Csatamezőben Brook a háború utáni pillanatot merevítette ki. Az előadást négy színész és egy zenész játszotta. Tanmeséket, adomákat, bölcsességeket kaptunk, de mindezt Brookhoz illő filozófiai mélységben, miközben ezek a mesék nem nélkülözték a humort és az élő zenét sem. Az előadás utáni közönségtalálkozón Brook akkor azt mondta: „Szembe kell nézni azzal, hogy milyen felelősség terheli azokat, akik Aleppót elpusztítják, és milyen felelősség terhel bennünket, akik ezt végig nézzük.” Ez a múltbéli példa is nagyon közelről érinti napjainkat. Egy interjúban így fogalmazott: „a színházban az életre kicsit közelebbről tudunk ránézni és reagálunk a valóságra”. Mindezt a személetet Brook nagyon egyszerű eszközökkel, mégis rendkívül hatásosan volt képes megjeleníteni. A Trafóban látott előadás a halálról és az elmúlásról is szólt. Akkor ezt írtam: „Brooknak a halállal való viszonya is szabad. Elfogadás, elengedés jellemzi. Aláveti magát a sorsnak, a végzetnek. A halált az élet velejárójának egy abszolút elfogadásra méltó körülményként ábrázolja.”
Most fizikailag távozott, de a szellemisége, a misztériumai, gondolkodásának mélysége és eleganciája velünk marad a filmjeiben és színházi előadásaiban. Az üres térben és azon túl is.
