A Kolorádó annyi, mint térerő nélkül fesztiválozni az erdőben

A nagykovácsi Kolorádó fesztivál pénteki napja hőséggel indult, majd hűvös szél kísérte az éjszakát a techno és a magyar experimentális rock kedvelőinek.

Tavaly augusztusban rendezték meg a Kolorádót - a járványhelyzet miatt szinte egyedüliként tartották meg a nyári fesztiválok közül. Akkor kicsit zsúfoltabban próbálta magát kibulizni a nép, idén (mintha) visszaállt volna a fesztiválélet a rendes kerékvágása, talán kevesebb betegség-szorongással lehetett otthonhagyni a social media és a háborús-hírek nyomasztó zaját.

A 2016 óta létező erdei fesztiválnak idén is a Sztrilich Pál Cserkészpark adott otthont. Budapestről a Hüvösvölgy-villamosmegállóból indulnak a fesztiválbuszok - a pestiek könnyedén hazajárhatnak aludni és sátrazásra is van lehetőség. A sűrű fák, erdei utak és árkok között a fesztiválozók nem tudnak telefonálni, sem internetezni, de a néhány helyszínből álló terület egyszerűen kiismerhető, könnyen körbejárható. Alapértékeik közé sorolják az antirasszizmust, a bejáratnál tábla hirdeti a sokszínűség elfogadását, a homofóbia és a szexizmus elutasítását. Az erdő és a természet megóvására is felhívják a figyelmet, önkéntesek őrzik a fesztivál tisztaságát.

Sok más workshop és előadás mellett a pénteki napot a rekkenő hőség ellenére tűző napon, sok-sok néző előtt délután háromkor a Freeszfe Levegőt! című előadása indította. Forradalom-kirekesztés tematikában, személyes történetekkel, monológokkal, mozgás-etűdökkel és sok zenével játszottak Horváth Csaba és Rába Roland tanítványai. A harminc perces előadást a színészek és a nézők is töretlen energiával csinálták végig, pedig nem volt egyszerű a napon ücsörögni, pláne előadni.

Délután ötkor a fesztivál egyik leghangulatosabb helyszínén, az Árok színpadnál jártunk, ahol Henri Gonzo, a Fran Palermo jól ismert frontembere egy vadi-új, melankólikus formációval a Papírsárkányokkal lépett fel először. Magyar szövegekkel dolgozó triójuk egy órás műsort adott és utánuk rögtön a Damara fürdőruhás frontasszonya kezdett a Nagyszínpadon indie popot énekelni, szintén magyarul. Még világosban izzította be az elektronikát a sokféle stílus között otthonosan mozgó Freakin’ Disco. Komjáti Áron, Keresztes Gábor, Szabó Sipos Ágoston és Csizmás Andris négyese talán az egyik legkülönlegesebb, legtáncolhatóbb magyar kortárs zenénk. A sötétedés és a kellemes nyáreste remek folytatása volt az idén tíz éves Elefántnak, akik már mozdíthatatlan bástyái a magyar alterntatív szcénának. Aki pedig valami experimentálisabbra vágyott, bólogathatott az Árok-színpadnál a Dorota zenekar himnikus, törzsi, hamisíthatatlan rock-energiákkal működő zenéjére. A skandáló tömeg az utolsó Solar the Monk nótánál a színpadra ugorva, Kazookkal csatlakozott Somló Dávid, Makkai Dániel és Porteleki Áron triójához. A személyes hangvételű, vagány koncerten szintén stabil rajongótábort véltünk felfedezni.

Az Nagyszínpadon a Black Midi zúzott és őket követte a nagyszájú Ricsárdgír. A fesztiválozó közönség a Csűr, a Csodaszarvas és a Erdei rave helyszínein vándorolhatott technoból goába, houseből újra technóba reggelig. Aki kicsit másra vágyott, a KERET helyszínén másfél óra, hatalmas, össznépi karaoke-est folyt hamis hangokat és elcsépelt nótákat nem szégyellve Szalai Anna vezetésével, akit másik kontextusban Dorozsmai Gergellyel alkotott sanzon-duója tehet ismerőssé a magyar kisfesztiválokon.