hajók;lefoglalás;kisajátítás;Donyecki Népköztársaság;

2022-07-05 20:22:00

Az oroszpárti szakadárok lefoglaltak két külföldi hajót Mariupolnál

A szakadárok szerint a hajók immár az „állam tulajdonai”.

Az oroszpárti kelet-ukrajnai szakadárok lefoglaltak két külföldi hajót, amelyek állításuk szerint immár „az állam tulajdonai” – jelentette a Reuters hírügynökség, amely hozzájutott az erről szóló dokumentumokhoz.

A „Donyecki Népköztársaság” „külügyminisztériumán” keresztül tájékoztatott két hajózási társaságot arról, hogy hajóik „ingóságok erővel való kisajátításának tárgyát képezik, állami tulajdonná való kényszerű átalakítással”, a tulajdonosoknak való bármiféle kártérítés nélkül – áll a két levélben.

A donyecki illetékesek egyelőre nem reagáltak.

A libériai bejegyzésű Smarta Shipping, a libériai zászló alatt hajózó Smarta ömlesztettáru-szállító hajó tulajdonosa közölte, hogy június 30-án,

amely szerinte jogellenes, és „az összes nemzetközi jogi normát” megsérti.

„Az ilyen kényszer-kisajátítás alapvető jogokat sért a tulajdonjogok tekintetében” – fogalmazott közleményében a cég. „Az ilyen tevékenység komoly fenyegetést jelent a hajózásra és a tengeri közlekedés biztonságára” – hangsúlyozták.

A társaság tájékoztatása szerint a Smarta még a háború előtt, február 21-én érkezett Mariupolba rakományért, és március 20-án találat érte egy ágyúzás során, ami komoly kárt okozott a hajóhídban. A 19 tagú legénységet az orosz hadsereg erőszakkal Donyeckbe vitte, és csak egy hónappal később engedték el őket.

A másik levél tanúsága szerint a másik hajó a panamai zászló alatt közlekedő Blue Star I.

A délkelet-ukrajnai Mariupol hónapokig tartó ostromot követően májusban került az orosz és a szakadár erők ellenőrzése alá.

Az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete (IMO) adatai szerint több mint 80, külföldi zászló alatt közlekedő hajó rekedt az ukrajnai kikötőkben.