Legelőször is az jut eszembe róla, hogy szelíd, csöndes, jó lelkű és humorú fiú volt Törőcsik András. Alig szólt, de figyelni kellett rá, a pályán meg úgy vonzotta a tekintetet, mint Brigitte Bardot fénykorában. Ahogyan a labdához nyúlt, abban benne volt Liszt, Erkel, Bartók, a legmagasabb minőségű muzsika.
Noha a valódi táncparkett ördögének nem lehetett nevezni, 1977 tavaszán Újpesten megszületett a mondóka: „Táncolj, Törő!” Addigra már az ifjú 9-es megszédített néhány embert, aki úgy imbolygott a pázsiton, mintha krónikus egyensúlyzavarral küzdött volna. Dunai III, Tóth András – Fazekas, Bene, Törőcsik, Zámbó: ez volt a középpályás és a csatársor összetétele 1974 őszén, amikor Megyeren bemutatkozott. Az 1969-től 1975-ig egyfolytában aranyérmes lilák 71 góllal zárták azt a bajnokságot, de kisebb kútba kerültek, mert a következő öt évadban 79-et, 88-at, 95-öt, 84-et, 86-ot termeltek.
A kötényeket, esernyőket nem regisztrálták.
Azokból Törőcsik kiosztott annyit, amennyi konyhai munkálat vagy égi áldás nincs is.
Első válogatottsága, az 1976 őszi 4-2-es bécsi diadal, a 84-szeres válogatott Bruno Pezzey búgócsigává avatása után szabatosan írták róla: „Remekül cselez, érzéke van a gyors összjátékhoz, felismeri a helyzetet nemcsak önmaga, hanem társai számára is.”
A passzok precizitásában, noha nem körzővel rajzolta a labdákat társai elé, mérnök édesapját követte, aki igazgató-helyettes volt egy vízügyi hivatalnál. Aztán 1977-ben a Képes Sport Az ön tizenegye című ankétján a szavazólapok 99,3 százalékán szerepelt a neve. (A 0,7 százalék vajon honnan került ki?)
Akkoriban még egészen eredményesen is futballozott. Nem mondom, hogy szaggatta a hálót, az annalesek szerint az NB I-ben 236 mérkőzésen 69 gólt, a válogatottban 45-ön 12-t szerzett. A bajnokságban 13-as egyéni csúcsot állított fel, majd balesete után egyetlen évadban sem jegyzett többet négynél. Ezért volt hatalmas pech a finom technikájú center és a válogatott számára, hogy az 1978-as Mundial előtt Várady Béla megsérült a műfüvön, Fazekas Lászlót meg letaglózta egy tőle független, de őt nagyon is érintő malőr. A címeres mezes csapat kapura legveszélyesebb játékosai a Fazekas, Várady, Nyilasi Tibor trióból kerültek ki. Közülük esett ki kettő, így az argentinok nyugodtan rugdoshatták a támadósorban szólózó Törőcsiket. Ha megoszlott volna a figyelem... De Baróti Lajos szakvezető olyan vb-keretet állított össze, hogy azzal a készlettel B terve nem lehetett.
Nem csoda, ha a labdás tánc művésze elvesztette a fejét, Nyilasival együtt kiállították, majd itthon meghurcolták, eltiltották, jó, hogy kerékbe nem törték. Ám még az argentínai torzóval is nyomot hagyott, meghívták a világválogatottba, efféle tisztesség korábban csak Puskás Ferencet, Kubala Lászlót, Albert Flóriánt, Bene Ferencet, Farkas Jánost, Mészöly Kálmánt, Novák Dezsőt, Szűcs Lajost érte honfitársaink közül. A Buenos Aires-i gálára azonban már nem utazott el, egy évadzáró bundameccs után a barátja fának hajtott Zalacsánynál. Az újpesti vezetők megengedték neki, hogy a csapattól külön utazzon haza. Mindent megengedtek neki. Cseleitől olvadt a nép, a vezetőség meg nem ment szembe a tömeggel.
A töréses ficam nem volt vicc. De úgy kijött a balesetből, ahogyan kitáncolt a védők gyűrűjéből: a Labdarúgás című szaklapban hasonlóképpen a bajnokság legjobbjának választották 1980-ban, mint 1978-ban és 1979-ben.
Mészöly Kálmán kinevezte a válogatott csapatkapitányának. Remekelt a skótok ellen, ahogyan korábban az osztrákok után a jugoszlávokkal és a svédekkel szemben is. A vb-pótselejtezőn a bolíviaiak 6-0-s legyőzése kollektív élmény volt, Nyilasi, Törőcsik, Zombori, Várady, Pintér negyven perc alatt berámolt ötöt. Törőcsiket egy honosított argentin, bizonyos René Taritolay fogta. Volna. Úgy forgott, mint Pezzey. Meg sokan mások.
Bohócot csinált testőreiből. Ferencvárosiakból, MTK-sokból, zalaegerszegiekből, békéscsabaiakból, bilbaóiakból, göteborgiakból, kölniekből. De nyolcvan után már ritkultak a parádék. A diadalmas nyolcvanegyes vb-selejtezőkön Kiss László öt, Fazekas és Nyilasi három gólt szerzett, Törőcsik egyet sem. Az újabb világbajnokságon Salvador ellen 10-1-re nyert a csapat, „Törő” mégis néma maradt, s amikor Mészöly lecserélte, azt súgta a kapitánnyal korábban Angyalföldön együtt futballozó Müller Sándornak: „Puszilom apádat.” A következő Mundialra meg már nem jutott ki. Mezey György úgy emlegette, Törőcsik nagyobb tehetség volt Diego Maradonánál – ez egyébként nem igaz –, majd 1984 augusztusában játszatta utoljára a válogatottban. Sőt lecserélte a szünetben, Hajszán Gyulát küldte be helyette a Népstadionban a mexikóiak ellen (0-2).
Ezzel együtt bámulatos mezőnyből tűnt ki. A hetvenes évek kettős rangadóin a középpályán Kocsis Lajos, Nyilasi, Ebedli Zoltán, Müller, Tóth András, elöl Fazekas, Bene, Fekete „Golyó”, Kiss László, Várady, Kozma Mihály villogott, de Kocsis „Csikón” kívül talán egyikük sem sziporkázott úgy, ahogyan Törőcsik.
Így is rengeteg benne maradt. Montpellier-ben vezetett le, mielőtt egy Udvardi nevű mészáros szét nem rúgta Tatabányán, de nem a gyönyörű francia városban, hanem Madridban, Milánóban vagy Barcelonában kellett volna játszania. Igaz, ez elmondható megannyi társáról is, aki csak Alicantét, Antwerpent, Bécset, Grazot, Genket, Liert, Tours-t vagy még azt sem hódította meg. Ám ezeknek a fiúknak múlhatatlan érdemük, hogy fenntartották, sőt táplálták a labdarúgás iránti szenvedélyt, napjaink 2781-es átlag nézőszámú világában felfoghatatlan tömegeket vonzottak a pályákra.
Törőcsik a legerősebb mágnesek egyike volt. Újpest legendájaként ott van, ahol a legnagyobbak, Zsengellér, Szusza, Göröcs és a többiek. A klasszikus centerek társasága, Sárosi doktor, Hidegkuti, Albert, Machos, Tichy, Farkas János ugyancsak magától értetődően fogadja be odafenn, Bene meg pláne.
Miként Farkas Jenő, Gyenes Rudolf vagy Varjasi Rezső is.
A legmenőbb hajdani tánctanárok.
