értékelés;

2022-07-15 06:40:00

Kognitív disszonanciában a Fidesz-kommunikáció

Most tapasztalja meg Orbán Viktor, hogy kormányozni kellene – többek között így értékelték a lapunknak nyilatkozó szakértők az elmúlt napok politikai fejleményeit.

– Nem egyszerűen arról van szó, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Arról van szó, hogy a kormány feje sem tudja – így értékelte lapunknak Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, politológus az elmúlt napok nagy vitákat, tiltakozásokat kiváltó, kellő előkészítés nélküli, kapkodó kormányzati döntéseit. A szakértő szerint kormányzás eddig sem folyt, helyette a Fidesz– KDNP mindenféle konfliktust talált ki, majd ezeket felnagyította, és látványosan „megoldotta”. Eddig azonban azt nem tapasztalta meg a kormány – folytatta a szakértő–, hogy milyen az, amikor valóban nagy baj van a gazdaság rossz állapota miatt, és tényleg kormányozni kellene. – Csakhogy ez a jelek szerint már nem megy. A kata átalakítása kapkodva történt, olyan nem fordulhatna elő, hogy hétfőn benyújtják, kedden pedig elfogadják a törvényt – vélekedett Szentpéteri Nagy Richárd. Szerinte ma már olyan gazdasági-megélhetési válság van, amelyben muszáj lenne valódi kormányzásba kezdeni, ami szükségszerűen egyeztetéssel járna. – Politikai szempontból is elszámolhatták magukat, és félremérhettek, mert egyelőre nagyobb a tiltakozás, mint amekkorára számítottak – osztotta meg benyomásait az alkotmányjogász.

A kormány egyébként, vélekedett az elemző, eddig meglehetősen nagyvonalúan kezelte az átalakítás okozta feszültségeket. – Igaz, nem is valószínű, hogy nagyobbra duzzad az elégedetlenség – mondta lapunknak Mikecz Dániel, a Republikon Intézet politológusa. – Nagy különbség van a Fidesz és az ellenzéki szavazótábor támogatottsága között, ez pedig elveheti a kedvét azoknak, akik utcára szeretnének vonulni a kata módosítása miatt – emelte ki az egyik okot.

Úgy látta, önmagában a nyár is befolyásolja a demonstrációk méretét, mivel az emberek ekkor kevésbé foglalkoznak politikával. Bár sokakat érint a katatörvény megváltoztatása, azonban korántsem lehet egy egységes csoportról beszélni. Ez igaz mind életkorukra, szakmájukra vagy éppen a politikai elköteleződésükre, s ez hatással lehet a mozgósításra. Megjegyezte, a náluk sokkal jobban szerveződő csoportokat – mint például a pedagógusokat – sem veszi figyelembe a kormány.

– Zavarban van a Fidesz kommunikációja, egyfajta kognitív disszonanciában, mivel nem ezt ígérték. A választási kampányban a Fidesz elfelejtette közölni a nagyérdeművel, hogy hozzá akar nyúlni a rezsicsökkentéshez – ezt már Nagy Attila Tibor politikai elemző mondta a Népszavának. Úgy vélte, noha felmerülnek hitelességi problémák is, azonban egyelőre nem érnek el olyan széles tömegeket a megszorítások, mint 2006-ban, a szocialista kormányok idején. Egyelőre csak a lakosság kisebb csoportjaihoz mertek hozzányúlni, a többség ezekből egyelőre semmit sem érzékel, hiszen a magyarok többsége nem katázik, s vélhetően ugyanez a helyzet a rezsicsökkentés korlátozásával is. Ám utóbbi jóval több embert érinthet, mint azt a kormányzati kommunikáció sugallja. Ebből kifolyólag a szakértő szerint ugyan csökkenni fog valamennyit a Fidesz-tábor, de nem várható olyan gyors népszerűség- apadás, mint korábban.

Nagy Attila Tibor emlékeztetett: ugyan sokakat fenyeget az elszegényedés kockázata, de az emberek egy jelentős része 2015-től egyre jobban és kényelmesebben élt, s most a visszalépés érzésével kell szembesülni. Könnyebb volt addig a Fidesznek kommunikálni, ameddig az emberek nem érezték életszínvonaluk süllyedését. A magyar lakosság meglehetősen érzékeny a materiális javakra, s a kormány most ezt kezdi el „kapirgálni”. A többség megbocsátja az Alkotmánybíróság hatáskörének csökkenését, a jogállamisággal kapcsolatos fideszes döntéseket, viszont életszínvonalának romlását már jóval nehezebben tolerálja – vélekedett a politikai elemző.