gázár;rezsicsökkentés;

Rezsipóráz

A címben idézett kifejezést a jelenlegi rezsiszabályozás bevezetésekor és azóta is visszatérően használtuk – nem ok nélkül. Ha a teljes fogyasztói kör számára a politika határozza meg az energiaárakat – direktben, a piaci viszonyoktól függetlenül –, az olyasfajta politikai kiszolgáltatottságot jelent, amelynek az árnyoldalait a legdurvábban most fogjuk majd megtapasztalni. Azért írjuk, hogy a legdurvábban, mert tapasztaljuk már 2013 óta, és az eltelt idő nagy részében eddig is elég durva volt. A világpiaci energiaár az állami árszabályozás bevezetésétől hosszú éveken át alacsonyabb volt, mint amennyit mi a kormány sajátos ajándékaként kifizettünk. Ha ma csinálnánk mérleget, fehéren-feketén az derülne ki belőle, hogy mindenki jobban járt volna rezsicsökkentés nélkül – azaz mindenki, kivéve a kormányt és a kormánypártot, amely összességében százmilliárdos ráfordítással politikai/kommunikációs terméket fabrikált az adminisztratív árazásból, magához kötve ezáltal a legárérzékenyebb fogyasztói csoportokat.

Hogy milyen hatékonysággal működik a rezsipóráz, arra nem csak a 2014-es, hanem az idei választás is meggyőző példát kínált, bemutatva, hogyan befolyásolja százezrek választói döntését, ha tudják, hogy nem a piac, hanem a Párt határozza meg, hogy a nyakukig, az orrukig vagy a fejük búbjáig ér majd a víz a következő hónapokban/években. Az ilyesfajta jótéteményeknek azonban mindig súlyos ára van. A politika semmit nem ad ingyen, és ha megkapta, amit akart (esetünkben a szavazatokat), akkortól már egy másik logika érvényesül. Most, hogy egy jó ideig nem lesznek választások, a másik irányba rántják a pórázt – de nevezhetjük nyugodtan fojtónyakörvnek is.

Most a lecke következik: a kondicionálás; annak tudatosítása, hogy kitől is függünk, kinek is kell hálásnak lennünk, ha valami jó történik. (Emlékeztetőül: nem először játsszák ezt. 2010 és 2013 között a Fidesz-kormány is buzgón emelte az árakat, majd 2013-ban nagylelkűen visszavitte oda, ahonnan 2010-ben startolt, miközben egyébként a világpiacon az energiaárak sokkal nagyobbat zuhantak.) A lélegzetvételt az tudja igazán értékelni, akit korábban már lenyomtak a víz alá. Hát most le leszünk nyomva, kollektíve – mínusz a miniszterek és az államtitkárok, akiknek máris megemelték a fizetését azzal a nagyjából 33-35 százalékkal, amennyire a kormány a megélhetési költségek már megtörtént és most várható növekedését ténylegesen saccolja.

Természetesen semmi nem indokolja a gázár hétszeres drágítását, hiszen az megegyezik a jelenlegi tőzsdei árral, miközben egyrészt a magyar gázfelhasználás negyede-ötöde hazai forrásból származik, másrészt más, okosabb kormányok jelenleg is tudnak relatíve olcsón nem orosz gázt venni (lásd például Bulgária esetét). De muszáj megérezni a fuldoklás ízét, hogy majd kellően tudjuk respektálni a következő, szinte bizonyosan megint egy hatalmas átverésre épülő rezsivágást, amikor – éppen a megfelelő időben az összevont önkormányzati és EP-választás előtt – majd megérkezik.