Kovács Ákos interjút adott a Hajógyár című YouTube-csatornának, ahol több igen erős állítást tett.
Mint a 444.hu szemléjéből kiderül, a zenész önértékelését nulláról, vagyis születésétől kezdte. Pontosabban „sikerült meglátnia Isten napját” egy „ódivatú családmodellben”, ahol „egy nő volt az édesanyja”, és „egy férfi volt az édesapja”.
A második percben belibbentett egy kellemes hangulatú utalást a nyolcadik kerület etnikai sokszínűségéről, amikor elmondta, hogy egy Teleki téri házba született, ami „már akkor sem volt egy romantikától mentes környék”, majd úgy fogalmazott, hogy manapság „nagyon elnéző mosollyal, nagyon rezerváltan” szokta hallgatni, „amikor valakik a sokszínűség tapasztalatáról és öröméről beszélnek” mert ő azt a nyolcadik kerületben megtapasztalta. Másodpercekkel később már azon szomorkodott, hogy a gyerekeinek minden megadatott, és így kevésbé becsülik meg a dolgokat, közvetlenül ezután pedig úgy fogalmazott, hogy „én abban nőttem fel, hogy le kell kapcsolni a villanyt, hogy el kell zárni a gázt, hogy nem kell fűteni, hogy ha nem feltétlenül szükséges.” Majd az azzal folytatta, „megtanulni, hogy a kimondott szónak értelme és súlya van, tétje van, azt én a könyvekből tanultam. De aki szöveggel foglalkozik, márpedig én dalszövegíró vagyok, dalszerző vagyok, verseket is írtam, novellaszerző is vagyok, most már forgatókönyvet is írtam... bocsánat a hosszú felsorolásért, ez nem arról szól hogy én milyen sokoldalú vagyok, hanem az, hogy ugyanaz az energia, amit az ember rövid időre megkap, az nem a sajátja, az különböző műfajok kürtőjén tör a felszínre.”
Nem sokkal később „földi sikernek” nevezte azt, ha a közönség „sikít” és ha sokan vesznek jegyet a koncertjeire, aztán Jézussal példálózott, hogy pálmaágakat és virágokat terítettek a lába elé, majd „öt nap múlva felküldik a keresztre ugyanazok az emberek”. Itt már könnyes szemmel magyarázta, hogy „a virágvasárnapi bevonulás a földi sikerek világa”, majd azon kezdett tanakodni, hogyan kéne megfogalmazni, mi a siker.
Ebből ezt sikerült kihoznia: „Sok sikerben volt részem, de nem t'om mi az.” Ezt követően konkrétan felsorolta, milyen sikereket ért el 1992-ben, amit azzal zárt le, hogy „egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy csináltam. Most bocsánat, ez nem arról szól, hogy milyen nagyszerű vagyok.”
Majd később ráterelte a szót kisjátékfilmjére, s azt boncolgatta, mekkora „csoda” a munkássága. „Abból, hogy az ember mindent lelkesen, részvétellel, jelenléttel meg akar élni, meg akar tanulni, abból az lesz, hogy mindenbe beledumál, azt hiszi, hogy mindenhez ért. A fura az, hogy ha kellő kitartással csinálja ezt az ember, akkor előbb-utóbb egy kicsit el is kezd érteni ezekhez a dolgokhoz. Ezt pont a film kapcsán éreztem meg. Most született egy olyan dolog ezzel a kisjátékfilmmel, ami egy önértékű, szép dolog. Látom, hogy megérinti az embereket. (...) Az én sorsom hatalmas ajándéka, hogy én lehetek lírai szerző is, versíró és dalszövegszerző. (...) Nekem van módom a lírai és az epikus megnyilvánulásra is. Ez egy csoda.” „Talán egy egész évtizedbe, de talán kettőbe is beletelt”, hogy megtanulja:
„néha azért bántanak, amit jól csinálok. Sőt, van egy erő, amelyik afelé nyom, hogy ami rossz vagy gonosz benned, azt hangsúlyozd, és azért majd jót fogsz kapni. És ha az ember ezt a kísértést el tudja utasítani, akkor nagyon-nagyon jól jár. Ez már az áldás kategóriája, ami már messze-messze túl van a szerencsén.”
