A ,,hiszem, ha látom” elve helyett ma már inkább a ,,cselekszem, ha látom” gondolkodás jelenti a problémát, derül ki a Másfélfok egyik cikkéből, amit Jankó Ferenc jegyez. Az ELTE geográfus docense Hafenscher Priszcilla, biológus doktorandusszal együtt azt elemezte, hogy a napjainkban kiemelt figyelmet kapó krízisek - a koronavírus járvány és az orosz–ukrán háború - mellett hogyan jelenik meg a sajtóban a klímaváltozás, illetve annak katasztrofális következményei. Azt is vizsgálták, hogy a megjelenések hogyan alakítják az emberek hozzáállását ezekhez a kérdésekhez, hogyan befolyásolják cselekvési hajlandóságukat. A felmérések szerint az emberek ma már jobbára tudnak az éghajlatváltozás okozta problémákról, már az óvodában, iskolában hallanak a gyerekek ezekről a kérdésekről, vannak ismereteink a témában. A klímaszkeptikusan gondolkodók aránya ugyanakkor még növekedhetett is hazánkban, ugyanis a kormánypárti kommunikációban 2015 óta erősebben megjelent ez az irányzat. ,,Az elméletet mindenesetre tudjuk, de nagyon keveset teszünk a bajok ellen. A szelektív hulladékgyűjtés nem elég, önbecsapás, kevesebb fogyasztás kellene. Másféle ügyekben - a háborúk, a terrorizmus esetében - is az látszik, minél messzebb történnek a szörnyűségek, annál kevésbé érintenek meg minket. Ahogy közelednek a tragédiák, egyre riasztóbbá válnak, és ez az éghajlatváltozás hatásaival is így van - jelenleg a hőhullámmal és a szárazsággal. De ahogy majd véget érnek és múlik az idő, a médiában és a közbeszédben is egyre kevesebb szó esik majd róluk. Hacsak nem lesznek kiterjedt erdőtüzek nálunk is, ami most történik, még nem elég figyelemfelkeltő. Ha ezen a nyáron túl leszünk, és jön a lehűlés és az eső elfelejtjük, mi történt” - mondta a szakember.
Keveseknek adatik meg, hogy saját szemmükkel lássák az éghajlatváltozás jeleit, legyen szó az úgynevezett utolsó esély turistákról (akik olvadó gleccserekhez vagy a Nagy-Korallzátonyhoz kirándulnak), vagy extrém időjárási események átélőiről (bár ezekből egyre több és több lesz). Kutatások utóbbiak esetében igazolták is a nagyobb fokú környezetvédelmi elköteleződést (és a kitettséggel járó traumatizáltságot).
Az emberek hajlamosak az önfelmentésre, úgy gondolkodni, hogy a folyamatok rajtuk kívülálló okok miatt zajlanak, nem igazán tehetnek semmit ezek ellen. A kutatások, így például az Eurobarométer adatai azt mutatják, hogy inkább másokra mutogatnak, a politikusokat, az ipart hibáztatják. (lásd keretes anyagunkat.) Klímaügyekben a skandináv és a nyugati társadalmak a legérzékenyebbek és a legelkötelezettebbek, ott gondolják leginkább azt, hogy a saját cselekvésük a legfontosabb. ,,A klímáról beszélgetve a kollégákkal, mindig azt állapítjuk meg, el fogunk menni a falig, és csak akkor jön majd a felismerés, hogy most már tényleg tenni kell valamit akár politikai, akár társadalmi szinten. De itt jelentkezik az a probléma, hogy bármit teszünk, annak hatása csak sokkal - akár évtizedekkel, egy emberöltővel - később jelentkezik, soká kapunk „jutalmat” érte. Ezért a környezetpolitikának kellene honorálni a cselekvést, hiszen tényleg nem lesz jövőre magasabb a Duna vízszintje, vagy több hó télen, ha nem használja valaki az autóját, de valamilyen módon, például adókedvezményekkel lehetne klímatudatos cselekvésre ösztönözni az embereket. Az ösztönző intézkedések megfelelőbb eszközök, mint a tiltások. De a dolog alapvetően a társadalmon múlik: de vajon megszavazunk-e egy olyan politikai programot, ami minket korlátoz? A Greta Thunberg kezdeményezte Fridays for Future mozgalomban megvolt a lehetőség, hogy szélesebb társadalmi bázist teremt egy radikálisabb klímapolitika egy hatásosabb cselekvési terv számára, de a járvány és a háború ezt visszavetette. Talán ez a nyár ébresztőként hat. Mindenesetre a gondolkodásmód a klímakrízis idején is hasonló lehet, mint a járvány idején: egy franciaországi erdőtűz közelében élők könnyebben elfogadhatnak korlátozó intézkedéseket, ha úgy gondolják, azok biztonságot, nyugalmat adnak. Azt kell tudatosítani, az ilyen események egyre gyakrabban jelentkeznek, és csak megfelelő cselekvéssel tudjuk őket kontrollálni” - magyarázta Jankó Ferenc.
Felelősség
Az emberek többsége az Európai Unióban úgy véli, hogy a nemzeti kormányoknak (63 százalék), az üzleti életnek és iparnak (58 százalék), az EU-nak (57 százalék) van leginkább felelőssége a klímacselekvésben, míg a regionális és helyi önkormányzatokat 43 százalék említette, és csak 41 százalék mondta azt, hogy saját magunk vagyunk felelősek azért, hogy tegyünk valamit. A magyarországi válaszadók az üzleti életet tették első helyre (65 százalék), a saját felelősségünket pedig az utolsó helyre (23 százalék), amely majdnem a legalacsonyabb érték az EU-ban, és még a környezetvédőket is előrébb sorolták a felelősségben (27 százalék).
