cenzúra;Orbán Viktor;Tusványos;Ujhelyi István;

Kimaradt a fajelméletes rész Orbán tusványosi beszédének angol nyelvű kivonatából

Valami „véletlen” folytán más, a nemzetközi diskurzusban kínosnak számító részek sem kerültek bele. 

Micsoda meglepetés, hogy a Fidesz miniszterelnökének tusványosi beszédéből készült angol összefoglalóból épp csak azokat a részeket hagyták ki, amelyek a legtöbb vitát és ellenérzést váltják, illetve válthatják ki Európában és a nemzetközi térben” - írta vasárnap délután Facebook-oldalán a szocialisták EP-képviselője.

Ujhelyi István beszámolója szerint Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetőjeként körlevelet küldött az Európai Parlament összes képviselőjének és asszisztensének, benne egy linkkel, amely a kormányfő tusványosi beszédének írásos összefoglalójára mutatott. 

A Kovács Zoltán neve alatt jegyzett összefoglaló cikkben azonban az ember hiába kereste a jogos és valós felháborodást kiváltó mondatokat például a “kevert fajú” európaiakról és a „nem kevert fajú” magyarokról, vagy éppen a gázfogyasztás csökkentésében komoly „know-how”-val rendelkező németekről, mert azok bizony kimaradtak, ahogy az a rész is, miszerint 2030-ra már nettó befizetői leszünk az Európai Uniónak, akkor pedig „mi rendeljük majd a zenét” is. A hivatalosan szétküldött és olvasásra ajánlott összefoglaló szerint ezek a kijelentések mintha el sem hangoztak volna.

A politikus két okot lát a történtek mögött: 

  • 1. Kovács Zoltán propagandistának jobb, mint újságírónak (ez mondjuk nem meglepő); a miniszterelnök.hu angol fordítói pedig nem dolgoznak a hétvégén.

  • 2. A miniszterelnök szokás szerint tudatosan pávatáncol és míg a saját közönségét - feltehetően egyébként számára is - vállalhatatlan mondatokkal hergeli, hiszen erre van szükség a szűkülő mozgástér közben is a tábor egyben tartásához, addig ezeket a kijelentéseket már kifelé igyekeznek inkább elsunnyogni, mert az Unióval való megegyezést az Unió alapvető értékeivel ellentétes, uszító kijelentések nyilvánvalóan nem segítik.

„Bármelyik is legyen a valódi indok, mindkettőből egy bizonyosan következik: a Fidesz tudatosan és tervezetten igyekszik megvezetni a hazai és a külföldi nyilvánosságot, ahhoz pedig nem elég tökös, hogy nyíltan felvállalja a valódi véleményét” - zárta posztját Ujhelyi István. 

Arról, hogy mit mondott szombati beszédében a miniszterelnök, percről-percre tudósításban számoltunk be, melyet itt olvashat el: