Üres a szín, egy nagy fekete lepel borítja, alatta egy test formája rajzolódik ki. Majd kitör a Vihar, a lepel a magasba repül, és ott hullámzik felettünk. A víz alatt vagyunk. Az élettelen test megélénkül, és együtt táncol a tomboló elemekkel – sőt vezényeli azokat. Ariel, a levegő szelleme, gazdája, Prospero parancsát teljesíti éppen, és annak szigete felé sodorja testvérbátyja hajóját és teljes legénységét.
William Shakespeare vélhetően egyik utolsó darabját a torinói Nemzeti Színház mutatta be a TeatroPersona társulat, az Avignoni Fesztivál és három másik olasz és francia színház koprodukciójában.
Története jól ismert. A tudós Prospero, Milano törvényes hercege, saját testvére által szőtt összeesküvés áldozata lesz, és csupán hűséges embereinek köszönhetően menekül meg a haláltól. Kislányával, Mirandával együtt hajóra teszik, és szélnek eresztik. Egy szigeten kötnek ki. Ezen a szigeten él Caliban, az algíri boszorkány elhagyott fia, akit először gondjaiba vesz, majd rabszolgasorba taszít. A sziget szellemének – Arielnek – a szabadulást adja ugyan, de onnantól ő is szolgálattal tartozik neki. Sok év telik el, mígnem egyszer a sziget közelében halad el egy hajón az őt kisemmiző testvére, és az a nápolyi király, akinek fiát egykoron Mirandának szánták. A varázsló Prospero, Ariel segítségével, nagy vihart kavar, melyből élve kerül ki minden utazó. Csupán csak szétszóródnak a szigeten. Itt aztán egy transzcendentális purgatóriumot járat ellenségeivel a kisemmizett volt uralkodó –gyengeségüknél fogva vezeti őket, az őrületig. Természetfeletti képességeinek folytán hatalmában állna pusztulást hozni rájuk, ám mégsem teszi. Mert neki, ennek a kemény, szigorú embernek is meg kell tanulnia valamit: az együttérzést.
A TeatroPersona társulat előadása ízig-vérig színház, igazi varázslat, mely ismételten bizonyosságát adja annak, hogy mennyire kevés is elég ahhoz, hogy csoda szülessen a színpadon és a nézői lelkekben egyaránt.
A nagy színpadon kis négyzet alakú deszka emelvény áll: színház és sziget egyben. Ennyi és több semmi.
„Kezdetben vala az Ige” – jut eszembe, és nem véletlenül, hiszen a füsttel és fényekkel felöltöztetett nagy ürességben igazi életre kel a szó: egy egész világot épít, mely a nézők gondolataiban kap formát. Ebben siklanak, lebegnek a színészek – nincs egyetlen felesleges mozdulatuk sem –, mindent tökéletes értelmi és formai tisztaság jellemez.
Sokszínű játékuk mindenképpen merít a commedia dell’arte stílusából, anélkül hogy túlerőltetné azt, miközben felfedezhető a nagy elődök Peter Brook, vagy Jerzy Grotowski kézjegye is.
A „pont úgy, pont annyit” jegyében egy-egy kellék lép csak be a térbe: egy deszka, egy kard, egy nagy ág – és az adott jelenet minden módon kijátszott szereplőjévé válik maga is.
A rendező, Alessandro Serra -mint egykoron Shakespeare maga is a nagy pestis járvány idején- új előadására fordította figyelmét a színházak kényszerű bezárása alatt, és maga készítette el a Vihar új fordítását, mai olasz nyelvre átültetve és némiképp meghúzva azt.
Saját bevallása szerint egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor ráébredt a darab politikai dimenziójára. Simone Veil, Holocaust túlélő szavaival élve: „Akinek kitépték gyökereit, maga is gyökereket tép”. Prosperóét az öccse, Prospero Calibanét, majd Arielét stb...
Előadásának Calibanja éppen ezért nem elrajzolt szörnyalak, hanem ugyanolyan ember, mint bárki. Csak a bőre más színű. Azzal, hogy a sziget eredeti lakóját leigázott őslakosként ábrázolja, akit a partra vetett matrózoktól kapott alkohol nem pusztán megrészegít, hanem elveszi a józan eszét – Alessandro Serra előadása nyers valójában beszél a hatalomért való állandó küzdelem forgandóságáról és arról, hogy nincs jó leigázó és kedves elnyomó.
Hogy kizárólag az tud szabadon élni, aki maga is szabadságot ad.
Ezt az igazságot érti meg Prospero, akit Serra nem csodálatos varázslóként ábrázol, hanem ugyanolyan hús-vér gondolkodó emberként, mint mi magunk vagyunk. Ráébred arra, hogy minden cselekedetünk tükrében ott van, amit velünk is tesznek. Szabadon engedi hát Arielt és Calibant.
Ám a saját szabadulását már tőlünk kéri.
Infó:
Vihar, rendező: Alessandro Serra
Színházi Fesztivál, Avignon
