Tábornok lánya volt, a béke apostola lett a múlt század hajnalán Bertha von Suttner (1843–1914). Kétszeresen is rászolgált Nobel-békedíjra, minthogy a kategória létrehozására is ő, egykori titkárnője beszélte rá a svéd feltalálót, aki magától kizárólag természettudósokat jutalmazott volna. Prágai arisztokrata családba született, mégsem élhette a kiváltságosok életét a Habsburg monarchiában: apja, gróf Franz Joseph Kinsky von Wchinitz und Tettau már a születése előtt meghalt, a szerencsejáték-függő anya pedig elherdálta örökségét.
A grófkisasszony nem bánta, hogy dolgoznia kell. Akárcsak Alfred Nobellel, a munka révén ismerkedett meg leendő férjével, a nála hét évvel fiatalabb Arthur von Suttner báróval is. Az előkelő bécsi família ellenezte kapcsolatukat, ezért titokban házasodtak össze, majd a szülők haragja elől a Kaukázusba szöktek. Az ifjú pár nyelvtanításból, zongoraleckékből, fordításokból tartotta fenn magát. Csaknem egy évtizedig éltek Tbilisziben, szegényen és boldogan. Írni is ekkor kezdett a fiatalasszony.
Életét és világlátását alapjában bolydította fel, hogy testközelből tapasztalta meg a háború borzalmait. Haditudósítóként járt az éppen aktuális orosz–török viszály frontján, osztrák és német újságoknak küldött megrendítő beszámolókat B. Oulot álnéven (1877–78). Mire hazatértek az időközben megenyhült családhoz, már szenvedélyes pacifista volt. Le a fegyvert! (Die Waffen nieder!) című regénye nagy siker lett, sok jó embert nyert meg a születő békemozgalomnak szerte Európában.
„A vallás nem igazolja a máglyákat, a haza fogalma nem igazolja a tömeggyilkosságot, a tudomány nem teszi megbocsáthatóvá az állatkínzást” – foglalta össze eszméit. Szót emelt a nők jogaiért is. Nemzetközi bíróság felállítását sürgette, hogy az államok ott rendezhessék konfliktusaikat. Marie Curie után a második női Nobel-díjas lett, békeaktivistaként az első (1905). Theodore Roosevelt elnök meghívta a Fehér Házba. Nacionalista-militarista körökben viszont a gyűlölet céltáblája lett, Békefúriának gúnyolták. Látva konokságát és energiáját, nyilván féltek tőle.
A báróné elborzadva figyelte a haditechnika fejlődését, hogy immár gombnyomásra semmisíthető meg az ellenség, s vele együtt házai, városai, gyárai, vasútvonalai. Úgy fogalmazott, ilyen félelmetes pusztító erők birtokában a háború kollektív öngyilkosság. A közvélemény még lelkesedett, amikor először dobtak le bombát repülőgépről, ő így elmélkedett a hadviselés iparosításáról: „Csak két lehetőség van: vagy a civilizáció semmisíti meg a háborút, vagy az eljövendő háborúk pusztítják el a civilizációt.”
Bertha von Suttner látta közelíteni a katasztrófát, de a vészesen gyülekező viharfelhők alatt is megőrizte hitét. Utolsó leheletéig bízott benne, hogy végül mégiscsak felülkerekedik a józan ész, és az emberiség elkerüli a modernkori, gépesített, nagyüzemi vérontást. Rákban halt meg 71 éves korában, 1914. június 21-én. Egy hétre rá odaveszett az utolsó remény is: Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst.