"Ha az Isten íródiák volna, s éjjel-nappal mozogna a tolla, úgy se győzné ő se, följegyezni, mennyit kell a szegénynek szenvedni." (József Attila)
A szegénység mindig létezett, hiszen a társadalomban mindig voltak és vannak olyan csoportok, amelyekhez különféle hátrányok (nem megfelelő foglalkoztatás, rossz lakásviszonyok, egészségügyi problémák, képzettségi és műveltségi hiányok, káros mentalitás) kapcsolódnak. Ezek következményeként lényegében kiszorulnak a társadalom más részében jellemző életformából, konzerválódik és tovább öröklődik a nyomorúságuk.
Mindig voltak és vannak, akik erkölcsi vagy politikai indíttatásból a szegények segítségére akarnak lenni - különféle juttatásokkal, például jövedelmük növelésével, vagy egyik-másik hiány felszámolásával. Ám ezek a kísérletek mindig kudarcot vallottak. Világszerte, még a leggazdagabb országokban is egyre nő a gazdaság számára "feleslegessé vált", a társadalom perifériájára sodródott embertömeg.
Ennek az az oka, hogy a nemzetközi pénz- és gazdasági elit egyre inkább képes saját gazdasági érdekeinek érvényesítésére az állammal, a civil társadalommal, sőt az Európai Unióval szemben. Az általuk kikényszerített neoliberális gazdaságpolitika következménye a jóléti kiadások radikális lefaragása, a szegénység mértékének abszolút vagy relatív növekedése, a társadalom szétesésének, konfliktusainak veszélye.
Mindez Magyarországon is jellemző, hiszen a váratlanul bekövetkezett rendszerváltásnak nem volt a társadalom egészének jövőjét átfogó elképzelése sem. Úgy számolták fel a korábbi világot, hogy a remélt piaci fejlődésre bízták annak újjászerveződését és különféle alkalmi támogatásokkal igyekeztek fenntartani a társadalom békéjét. A valódi megoldások azonban eddig elmaradtak. Ez azért is szomorú, mert a szegénység természetével foglalkozó hazai kutatások bőségesek, és a segítő folyamat szakemberei is tálcán kínálják a javaslataikat.
A legfontosabb tanácsuk, hogy nem elég az anyagi juttatások emelése, nem elég a válságkezelés, nem politikai ellenpólust, hanem komplex új társadalomépítési alternatívát kell teremteni. Számot kell vetni a legkényesebb gondokkal, például a roma népesség társadalmi integrációjának kihívásaival, a területi különbségek számba vételével is. Az nyilvánvaló, hogy a társadalmi felemelkedés több tényezős, komplex folyamat. Hiába teremtenek esélyeket, ha azokat az érintettek nem tudják, vagy nem akarják igénybe venni. Egy régebben Békésben végzett széles körű szociológiai vizsgálat legfontosabb, legnagyobb politikai vihart kavart megállapítása az volt, hogy minden elképzelhető felemelkedési lehetőség biztosítása ellenére éppen a legszegényebbek tudtak és akartak a legkevésbé élni az esélyekkel.
A rendszerváltás következményeinek kutatása, az új „elitképző” tényezők (képzettség, kapcsolatrendszer, korábbi anyagi helyzet, betöltött státusz, párttagság, lokális viszonyok) vizsgálatai nyilvánvalóvá tették, hogy ezek a tényezők alkották az egyéni és közösségi boldogulás alapjait.
A rendszerváltás veszteseinek vizsgálata azonban még nem járt ilyen egyértelmű eredményekkel. Csak az tisztázódott, hogy az előzőek hiányai és mindenekelőtt a piacgazdaság bevezetését követő foglalkozási válság okoztak mélyreható változásokat. A tartós vagy átmeneti munkanélkülivé válás, a folytonos bizonytalanság és a teljes kiszolgáltatottság nemcsak az érintett családok anyagi helyzetét változtatta meg, hanem alapvetően átformálta az egykori társadalmi és családi viszonyokat is.
A korábban „homogenizált” társadalom különféle csoportjai egyre láthatóbban elkülönülnek egymástól és megváltozott csoport identitásuk is. Az erőltetett és részben elfogadott közösségi elvek szétfoszlottak és helyükbe a radikális individualizmus lépett. Alig két évtized alatt mások lettek az alapértékek, megváltozott az emberek világnézete, a társadalmi igények. A változás képessége lett a legfontosabb gazdasági-érvényesülési tényező – erre azonban az emberek többségének nem volt megfelelő képessége és lehetősége.
Egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy az emberi kapcsolatok és a támogatás, a társas kapcsolatok erőssége a legfontosabb meghatározója az emberek testi és lelki egészségének. Ma már nemcsak amerikai vizsgálatok, hanem hazai tapasztalatok is bizonyítják, hogy a kirekesztettek (például a romák egy része, a szegények és az iskolázatlanok) sokkal gyakrabban betegednek meg, mint előnyösebb helyzetben élő társaik.
Az egészségi állapotot meghatározó tényezők vizsgálatai nyilvánvalóvá tették, hogy a társadalmi különbségek az egészségmegőrzésben is koncentrált hatással járnak. A kutatók szerint „az egészségtelen fizikai környezet és életvitel közvetlenül gyakorol káros hatást, míg a mindennapi aggodalmak és bizonytalanságok, valamint a segítő környezet hiánya szintén hatással vannak az egészségre és életminőségre”. De egyelőre alig tudunk valamit arról a hatásmechanizmusról, amelyik az anyagi-társadalmi változásokat az egyén testi-lelki állapota felé közvetíti-transzformálja. A belsővé válási folyamat modelljének megalkotása fontos lépés a változások konkrét következményeinek előrejelzésében, de azt még alig használják a politikai tervezésben.
Ma a magyar társadalomnak szinte minden rétege folyamos szociális stresszhelyzetben él. Az egyik fajta stressz a hátrányos helyzetbe került egyének, illetve társadalmi csoportok körében támaszt állandó feszültségeket. A másik stresszforrást a munkavállalói kockázatok és a kiszámíthatatlan piaci környezet miatt az életvitel megőrzésének bizonytalansága működteti.
Ha mindezekhez figyelembe vesszük, hogy a magyar társadalom többsége azt a fogyasztásra alapozott boldogságmodellt követi, amelynek becsületes munkával egyre kevésbé tudja megteremteni az anyagi alapját, és ha a napirenden lévő megszorítások a tervezett módon valósulnak meg, akkor a magyar társadalom nagy része aggodalommal nézhet a jövő felé. Új társadalompolitikára van szükség, és más alapokra kell helyezni a szociális gondoskodást, hogy elkerülhessük a nemzet alapjait felbomlasztó társadalmi válságot.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.