ukrán menekültek;menekült gyermekek;orosz-ukrán háború;

2022-07-31 10:22:00

A háború gyermekei – Egy önkéntes tolmács tapasztalatai a BOK Sportcsarnokban

Oroszországban néhány éve vezették be a „Háború Gyermekei” intézményét, amely a Nagy Honvédő Háborút gyermekként átélt embereknek ad némi erkölcsi és adott esetben anyagi vigaszt. Ehhez képest Ukrajnában az orosz hadsereg soktucatnyi gyermeket ölt meg, még ha nem is akarattal, de ettől ez tragikus tény marad. Egyre több gyermek lép a menekültek számukra kétszeresen nehéz útjára, hiszen legtöbbjük azt sem érti, miért hagyják el otthonukat…

Még belegondolni is félelmetes, hogy egy ostromlott városból a háborús vidéken csecsemővel induljon el az ember. Pedig sokan kockáztatnak. De hogyan lehet ellátni a pici babát? Etetni, tisztán tartani, altatni, gyógyítani, ha kell? A dédnagymama, a lánya, az unokája, a dédunokája, no meg az ifjú vejük Mikolajivből érkeztek.

– Rendkívül erős tűz alá vették városunkat az oroszok. Mi a kertvárosi negyedben élünk, családi házban. A szomszédunk házát telibe találta egy lövedék, akkor döntöttünk úgy, hogy nekivágunk a bizonytalan, de talán mégsem életveszélyes útnak – mondja sírva a dédnagymama.

– A front közeledtén túl két másik indokunk is volt. Az unokám három és fél hónapos, a vejem pedig lassan nagykorú, vagyis hadköteles lesz és elvihetik katonának a frontra – hadarja gépiesen a nagymama.

– Én valóban még nem vagyok nagykorú, de már van egy kislányom – szól közbe az ifjú apa. Most minden Varvara körül forog. Azt gondoltuk, hogy idővel hozzászokik az utazás viszontagságaihoz, de mint utóbb kiderült, egyre nehezebben viseli. Szinte folyton sír és kiütések jelentek meg a kicsi arcán. Valamire allergiás lehet – mondja bizonytalanul az ifjú apa, miközben körbe-körbe kocsikázott Varvarával a BOK Csarnokban, hogy ezzel is nyugtatgassa a csecsemőt.

– Hatodik napja vagyunk úton, teljesen kimerültünk – veszi vissza a szót a dédnagymama. – Mikolajiv iparváros, ahol meglehetősen jómódban lehet élni. Elégedettek voltunk, szép nagy családunk volt, most pedig egy lengyelországi ismerősünkhöz igyekszünk, aki ígérete szerint befogad bennünket és segít az első időben. A férjem tavaly elhunyt, de a lányomé él és az ismert tilalom miatt otthon kellett maradnia. Mindig attól tartunk, hogy behívják katonának és a keleti frontra küldik. Nagyon aggódunk érte. A másik gondunk, hogy lassan elfogynak Varvara tiszta ruhácskái, hiszen útközben mosásra nincs lehetőségünk. Most mind a négyen a kislányra koncentrálunk, minden körülötte forog és ez sok plusz nehézséget okoz. Most jöttünk a doktornőtől, akihez a kiütései miatt fordultunk, de csak találgatni tudott, mert a vizsgálatokra nincs időnk, egy óra múlva utazunk tovább.

Senki nem tudja, hogy az Ukrajnából menekült gyermekeknek milyen az egészségügyi állapota. Álljon itt egy riasztó példa: tavaly Kárpátalján kanyarójárvány söpört végig, miközben Ukrajnában erre a betegségre nem kötelező a védőoltás. Magyarországra érkezésük után fontos lenne a gyermekek orvosi felülvizsgálata, mielőtt közösségbe engedik őket, de ez csak valamilyen betegség nyilvánvaló jele esetén történik meg!

– Rühes, tetves, sőt, ótvaros gyermekek is érkeztek már hozzánk. Ez utóbbit kötelező jelentenünk az ÁNTSZ-nek, hiszen veszélyes és ragályos betegség – mondja az egyik önkéntes alkalmi óvónő, aki a BOK gyermeksarkában foglalkozik a srácokkal. – A játékokat, a gyermekbútorokat, az édességeket nagy cégektől és magánszemélyektől kapjuk adományként. A legnagyobb érték most a babakocsi, mert sokan szállítóeszközként használják. Az egyik alkalommal a mellettünk lévő pelenkázó elől lopták el a babakocsit. Némelyiket rózsaszínű festékkel fújtuk össze, hogy ne kívánja meg senki, de így is kerekét oldották! Most nagyon figyelünk ezekre a tárgyakra és figyelmeztetjük a tulajdonosokat is – teszi hozzá a Családbarát Magyarország Központ munkatársa.

A CsMK másik munkatársát a gyerekek viselkedéséről, lelkiállapotáról kérdeztem. – A sok játék, a színes környezet és persze a kollégák barátságos, derűs viszonya a lurkókhoz egy pillanat alatt elfeledteti a gyerekekkel a sok háborús szenvedést. Amikor megérkeznek, azonnal csillogó szemekkel rohannának a játszótérre, de előtte alaposan meg kell mosniuk a kezüket és le kell vetniük a cipőjüket, amelyeket mi fertőtlenítünk, miként a többi bútort, korlátot, játékot. Színes karszalagot is kapnak, amit szintén rendkívül élveznek. Ez a nyilvántartásunkhoz szükséges. A nagy öröm mellett azonban szembetűnő, hogy zárkózottabbak és bizalmatlanabbak, mint a kortársaik. A túl sok idegen, az ismeretlen környezet bizonytalanná tette őket – magyarázza együttérző mosollyal az alkalmi óvónő.

Személyes megfigyeléseim azt mutatják, hogy a kicsik fel sem fogják, mi történik velük. Az idősebbek számára pedig ez nagy kaland, de persze érzik a szülők feszültségét, amely önkéntelenül rájuk ragad, ennek ellenére igyekeznek fegyelmezetten segíteni utazásukat. Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy a testvérek korkülönbségre való tekintet nélkül kézen fogva járnak, el nem engednék öccseiket, húgaikat.

– Nem tudom, hogy Ukrajnában ez alapszabály-e, de minket nagyon meghatott, hogy az apró gyerkőcök jóval idősebb bátyai, nővérei a játszósarokba is elkísérik testvéreiket. A háborús menekültek kizárólag a legszükségesebb holmijukat veszik magukhoz, vagyis a ruhaneműjüket, gyógyszereiket, élelmiszereiket, hivatalos okmányaikat, a játékok és a tankönyvek általában otthon maradnak. Ezért mindegyik gyermek kap tőlünk egy játékautót, vagy plüssállatkát, a nagyobbacskák hóna alá pedig ukrán tankönyvet is nyomunk – teszi hozzá a fiatal aktivista.

Ide kívánkozik az a tény, hogy márciusban Ukrajnában bevezették a távoktatást. Erről egyelőre kevés információjuk van a magyar pedagógusoknak, de annyit tudni lehet, hogy az ukrán oktatási tárca a Google-lel közösen dolgozott ki egy online, egész Ukrajnára vonatkozó, „átlagos” iskolai tanmenetet. Ezekkel a tananyagokkal teszik lehetővé, hogy a diákok akár önállóan, tanárok nélkül is folytathassák a tanulmányaikat, persze csak akkor, ha van laptopjuk és internetkapcsolatuk. Eddigi közel 1100 ukrán gyermek iratkozott be magyar általános iskolába. A helyzetet nehezíti, hogy nem néhány intézményben csoportosulnak az ukrán tanulók, hanem majdnem 600-ban, miközben hivatalosan mindössze két oktatási intézmény van Magyarországon, ahol már a háború kirobbanása előtt is tanítottak ukránul egyes tantárgyakat. Jelenleg ukrán pedagógusokra és óvónőkre lenne szükség, hiszen majdnem 300 ukrán gyermek jár magyar óvodákba.

Az EMMI közlése szerint Magyarország a köznevelési törvény értelmében minden olyan nem magyar állampolgárságú gyermek számára megteremti a nevelés-oktatásban való részvételt, akik menekültstátuszt kérnek. A magyar állam mellett a különböző karitatív szervezetek, valamint az egyházak is igyekeznek ezen az áldatlan állapoton változtatni.

Sokakban felmerül az a kérdés, hogy COVID-járvány, majd a háború miatt a "legbutább" nemzedék lesz az orosz-ukrán háborús korosztály.

– Odahaza a háborús körülmények miatt, most az utazás viszontagságai okán, Lengyelországban pedig az ismeretlen nyelv és környezet miatt esik ki a fiam a normális tanmenetből és végül tanulatlan marad. Persze lehet, hogy idővel jobban járunk, hiszen új nyelvet tanul meg és kitárul előtte a világ – mereng el magában Anna, aki a fiával Izmail városból menekült el, amikor az orosz hadsereg felrobbantotta a közeli Zmeinij-szigeten lévő katonai bázist.

A menekültek egy részének meg kell küzdenie egyéb, a gyermekekkel kapcsolatos, ráadásul életveszélyes gonddal is. A fiatalkorú nagyfiúkról van szó, őket is pánikszerűen menekítik az anyáik.

– Az egész család ellenezte, hogy elutazzunk Nyugat-Európába, de eddig már négy férfirokonomat vitték ki a frontra, akik közül kettő “hősi halált halt”! Hát még hány áldozatot kell hoznunk? – kiabálja mérgesen és a könnyeivel küszködve egy mikolajivi asszony a transzferbuszra várva a csarnok egyik kapujában. A fiam tizenhét és fél éves, ha nem jövünk el, hat hónap múlva őt is besorozzák és ki tudja, túlélte volna a háborút, mint katona – mondja Marina, miközben a hatéves kislányát öleli magához és talán az otthon maradt férjére gondol.

Fontos megemlíteni, hogy sok gyermek nem juthat el hozzánk, mert a harcokban elhunynak, vagy a határ közelében embercsempészek és gyermekkereskedők kezébe kerülnek. Sokakat visznek át hazánkon, hogy később Nyugat-Európában eladják őket. Sajnos, a bűnözés sok fajtája virágzik a háborús Ukrajnában, a prostitúcióra való kényszerítéstől a rablásokig. A legmegrázóbb találkozás azzal a fiatal házaspárral történt, akik öthetes gyermekükkel érkeztek a BOK Sportcsarnok regisztrációs pontjához, ahol közölték, útközben minden iratukat és pénzüket ellopták. A tolvajlás igen gyakori a menekült tömegben, én is eljártam, mint tolmács ilyen ügyben a VII. kerületi Rendőrkapitányságon.

Fontos kérdés, hogy hány elveszett, vagy árván maradt gyermekről van szó, de a háború miatti kaotikus viszonyok között csupán becsült adatokra szorítkozhatunk. Annyit lehet tudni, hogy a hazáját eddig több, mint 5 millió ukrán polgár hagyta el, a belső migránsok száma meghaladja a 7 milliót. Magyarországra főleg nők és gyermekek jönnek, az érkezők száma meghaladta a 600 ezret. Megfigyelésem szerint a gyermekek aránya nagyjából 40 százalék lehet; sok a gyermek nélküli, vagy egygyerekes család, de találkoztam hatgyermekes házaspárral is. Ez pedig százezres nagyság! Túlnyomó többségük továbbutazik, főleg Lengyelországba, ahol sokuknak rokonuk, vagy barátjuk dolgozik, él, esetleg a gazdag és humanitárius szempontból felkészült Nyugat-Európát választják. Néhányan a délszláv országokba szeretnének eljutni, mert a rokon szláv nyelven könnyebben megértetik magukat.

A BOK Csarnokból hazafelé beleütköztem két roma asszonyba, akik hét gyermekkel koldultak az Oktogonon. Dávidka, az ötéves forma fiúcska volt a legaktívabb és a legudvariasabb a kéregetők közül. Vékonyka hangján emígy szólította meg a járókelőket: „Legyen szíves adjon forintot!” Kérdésemre elárulta, Kárpátaljáról jöttek, de többet nem tudhattam meg, mert az egyik nő berekesztette a párbeszédünket. Elgondolkodtatott a jelenet. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy milliónyi gyermek élete változott meg a lehető legszörnyűbb módon. A második világháború óta a leggyorsabb tömeges áttelepülésre kényszerültek. Ez egy komor mérföldkő, amely hosszútávú, beláthatatlan következményekkel járhat a jövő nemzedékei számára.