- Rasszpasszban: „Hasonló beszédek után a családom egy részét deportálták”

„A jövőben születendő gyerekem ezek szerint kevert fajú lesz, akinek Magyarországon nincs keresnivalója. Pardon my French (jelentése: elnézést a trágárságért – A szerk.), de én kurvára kiakadtam ezen. Hasonló beszédek után majdnem 80 éve a családom egy részét deportálták – értékeli a beszédet H. F., akinek párja Közel-Keletről származik, szefárd-mizrahi zsidó, portugál, marokkói és perzsa ősökkel. – Nem tudok már mit mondani, mint hogy Orbán nyíltan náci eszméket vall. Ezt nem lehet kimagyarázni, nem lehet azt mondani, hogy így meg úgy értette. Ehhez még a Mi Hazánk is csak elismerően tud csettinteni. De persze ez is el lesz majd kenve: nem történt itt semmi, baloldal, Gyurcsány, Soros, Brüsszel. Megrémiszt, elkeserít és felháborít.”

Barátságok és szerelmek

A kormányfő a nemzeti konzervatív tábor hagyományos nyári összetartásán, a bálványosi szabadegyetemen két év járványszünet után állt elő nagy ívű eszmefuttatásával. A beszéd számos vitatható megállapítása közül kiemelkedett a bevándorlási topik új hangütése. A migrációellenes gyűlölethullám hét évvel ezelőtti felfutása után az ember azt gondolná, Orbán már nem tud szintet lépni, most mégis sikerült. Az eddigi mondások egy tengely körül pörögtek: a Fidesz nem akarja, hogy az európai kultúra helyét mások vegyék át (a mások: illegális, ereje teljében lévő, határőrökkel viaskodó, erőszakos muszlim migránsok), mert ez mára hanyatlásba taszította a Nyugatot. Ez a narratíva persze az elejétől fogva torz. Európa egyetlen politikusa sem akar ellenőrizetlen és korlátlan illegális migrációt, különösen nem akar tömegeket befogadni terrorra hajlamos bevándorlókból. Ez a rémkép csak a nép félelméből élő, megmentőszerepben tetszelgő hatalmasok érdeke.

Jakobsen Petra hasonlóan látja. A fővárosban élő HR-tanácsadó Nigériában nőtt fel, a gimnázium harmadik évét is ott töltötte. Édesapja munkája révén került a család a nyugat-afrikai országba. Ottléte kilenc éve alatt természetes volt számára a nemzetközi közösség, és az idegen kultúrák megismerése. Idegen nyelveket tanult, és nem turistaként, hanem a mindennapokat élő diákként látott bele a helyiek életébe. „Indiai, pakisztáni, libanoni emberek között éltünk, mi magyarok, és az angolok, a görögök, a kanadaiak, és még sorolhatnám. Rengeteg muszlim barátot is szereztem, és például keresztény arabokat is. Ugyanolyan barátságok és szerelmek szövődtek, mintha bárhol máshol éltünk volna” – meséli Petra, akit egy libanoni fiútól szakított el az élet, amikor hazaköltöztek.

Olaj kellett a tűzre

Szerinte a Fidesz idegen kultúrákkal kapcsolatos ellenséges kommunikációja a tudatos félelemkeltést szolgálja. A magyarok közül sokan nem beszélnek idegen nyelveket, sosem jártak még külföldön, így nem láttak még élőben úgynevezett migránsokat, de ha láttak is, nem volt lehetőségük mélyebben megismerni őket. A kormány

jól felmérte, hogy a migrációval manipulálhatja és félelemben tarthatja a lakosságot. „Az iszlám fundamentalistáktól persze jobb is félni, és nagy számban nyilván problémát jelenthetnek a menekültek, de számukra jelenleg nem Magyarország a célállomás – magyarázza Petra, aki különösen az általánosítást tartja elfogadhatatlannak és veszélyesnek. – Minden nációban lehetnek jó vagy rossz szándékú emberek, és a legveszélyesebb az, ha ellenségképek alapján általánosítunk ahelyett, hogy megismernénk az adott embert, és utána alkotnánk véleményt. A szegényebb országokban persze több a kevésbé iskolázott ember, mint mondjuk Európában, de ez nem azért van, mert butábbak, hanem mert kevesebb a lehetőségük a tanulásra. Ettől még ugyanúgy szeretik a családjukat, örülnek, igyekeznek boldogulni és jobb körülményeket teremteni, vagyis ugyanolyan emberek, mint mi. Soha nem találkoztam ellenségességgel a köreikben, ha mi elfogadóak voltunk” – állítja Petra, akit keresztény neveltetésénél fogva is riasztónak találja, amikor egy magát kereszténynek tartó kurzusból ömlik a féktelen gyűlölet és nacionalizmus.

A tusványosi beszéd egyébként szerinte semmi újat nem hozott, hiszen már a 2015-ös bevándorlásellenes plakátok is felháborítóak voltak. „Orbán Viktor most újra rátett egy lapáttal, kellett egy kis olaj a tűzre, hogy életben tartsa a félelmeket. Szerintem az ország számára szégyen, de nemcsak a kormányfő, hanem az is, mennyien szavaznak mégis a Fideszre, és ezzel tönkreteszik az ország hírnevét az egész nyugati világban. A 90-es években büszke lehettem Magyarországra, akárhova mentem Nyugat-Európában, ma már sajnos inkább kínos magyarnak lenni” – véli Jakobsen Petra.

Rebekah magyarsága

Rebekah-t is felkavarta a miniszterelnök beszéde. A 18 éves lány édesapja nigériai, csaknem 16 éve él Magyarországon, főleg Budapesten. „Ez igazából azt jelenti, hogy nevelésem és oktatásom magyar nyelven történt és történik. Idén készülök érettségizni egy jó nevű budapesti, belvárosi gimnáziumban. Több iskolába jártam általános iskolás koromban, de az utolsó kivételével minden helyen kaptam valamiféle nyilvános megjegyzést a bőröm színére, a hajam formájára vagy a szüleimre. Nagyon sokszor az utca emberétől is kapok megjegyzéseket. Sokszor azt hiszik, nem értem, hiszen csak külföldi lehetek. Legutóbb múlt hét pénteken ért ilyen komment, miszerint egy mocskos néger vagyok és takarodjak vissza az USA-ba – az úriember profánabb szavakat használt. Szóval akármennyire nehéz lehet elhinni, az ember egy idő után nem veszi magára, kiszűri, kivel érdemes vitázni. Persze vannak olyan megjegyzések is, amikről érezhető, hogy nincs mögöttük rossz szándék, csak kicsit sután vannak megfogalmazva. Ezekre mindig szívesen válaszolok” – sorolja az élményeit Rebekah.

Miután anyanyelvi szinten beszél magyarul, emelt érettségire készül az ország történelméből, amelynek kultúráját mindig is fantasztikusnak tartotta. Ezért is felkavaró számára a kirekesztő beszéd. „Már nem is tudok dühös lenni, csak fáradt vagyok. Fáradt, hogy 2022-ben még mindig tiszta vérű embereket keresünk, pont itt, Magyarországon, ahol minden népcsoport megfordult. Ha volt is olyan, hogy 100 százalék magyar, már nincs. Fáradt vagyok, mert úgy látszik, a történelem ismétli önmagát, és sosem tanulunk belőle. Fáradt vagyok, mert tudom, hogy a kormány, amelynek a feladata részben a béke és a belső nyugalom fenntartása, engem nem véd meg, hanem támad. És fáradt vagyok, mert a miniszterelnök úr most validálta azt a sok embert, aki kicsúfolt, aki valaha is megalázott a bőrszínem miatt. És lehet, hogy ez azt jelenti, hogy nekem még több emberrel harcba kell szállnom csak azért, mert létezem” – mondja a gimnazista.

Rebekah számára az, hogy ki milyen nemzetiségűnek érzi magát, nem­csak vérről szól, hanem a hagyományok ápolásáról, a tiszteletről, a társak támogatásáról, az identitásról. „Én száz százalékig büszke vagyok a családomra, a származásomra és a kétféle kultúrára, ami mögöttem áll. Ez sose fog változni és soha senkinek nem fogom engedni, hogy ezen változtasson. Kellemetlen érzés, ha az embert nem tűrik meg a helyen, amit az otthonának tart. Lehet, hogy marad, mert elkötelezett mindenen felül, de lehet, hogy nehéz szívvel továbbáll és gyökeret ver olyan helyen, ahol az ember egy fajnak számít, ahol a nem európai kultúra megfér az európai mellett, és ahol nem érzi azt, hogy visszafelé haladunk az időben” – mondja a fiatal lány egy felnőttnek is dicséretére váló bölcsességgel.

És mit tehet ilyenkor a szerző? Könnyeivel küszködik, elnézést kér minden bántásért, és együtt reménykedik a diáklánnyal abban, hogy egyszer felülkerekedik a haza jobbik énje, mert van olyan.