A megannyi éremátadás közepette nem okozott földindulást a hír: a hazánkban rendezett vizes világbajnokság kezdetén a nemzetközi szövetség (FINA) legfőbb döntéshozó szerve úgy határozott, transznemű sportolók nem indulhatnak a női versenyeken.
Még azzal együtt sem csámcsogott az ügyön a sajtó, hogy az egyébként kényes kérdésekben elvétve megnyilvánuló Egerszegi Krisztina akkortájt a Mandinernek adott interjújában leszögezte: „A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké. Úgy gondolom, akkor maradhatna fair a verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória, én ezt látnám a legjobb megoldásnak, akkor senkinek nem sérülne a versenyzéshez való joga” – mondta az ötszörös olimpiai bajnok korábbi úszó, aki hozzátette, nem érti, hogy a női szervezetek miért nem hallatják a hangjukat efféle esetekben.
Lány a vízben
A dolog előzménye, hogy az év elején először nyert az amerikai egyetemi bajnokság egyik úszóversenyében transzgender úszó: az 500 yardos viadalon az a Lia Thomas győzött a női mezőnyben, aki Will Thomas néven férfiként született. A tengerentúlon tanuló György Réka nyílt levélben tette szóvá, hogy igazságtalannak tartja, 17-ként nem került a B döntőbe, mivel egy biológiai értelemben nem nőnek született vetélytársa megelőzte őt.
„A szabályokat át kellene gondolni” – szögezte le a 2016-os riói játékokon is részt vett György, aki később rámutatott: Lia Thomas tényleges nemátalakító műtéten át sem esett; 185 centi magas, hosszabbak a végtagjai, magasabb a tesztoszteronszintje, erősebb az izomzata.
Na, de akkor mégis mit takar a transzgenderség?
A probléma már a meghatározással kezdődik. Ahány cikk, kutatás, annyi válasz van a kérdésre, módszertantól, ideológiától függően. A Transvanilla Transznemű Egyesület honlapján ez olvasható a transz emberek címszó alatt: „Az emberek különféle, széles rétegét lefedő kifejezés azokra, akik nemi identitása vagy nemének kifejezése nem egyezik meg teljesen azzal, ahogyan születésükkor meghatározták azt. Ebbe a körbe tartoznak azok (de nem csak azok!), akik transzszexuális emberként, transznemű emberként, transzvesztitaként/ cross-dresser emberként, nem-binárisként, dzsender variáns emberként stb. határozzák meg magukat.”
Jog vs biológia
A sportban azért okoz különös problémát a helyzet, mert az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának elve – leegyszerűsítve: az emberi fajhoz tartozó minden egyes egyént ugyanazok az alapjogok illetik meg – összetűzésbe kerül a sportszerűséggel. Elsőre úgy tűnhet, mintha két egy irányba mutató gondolatiságról lenne szó, holott egy erősebb genetikájú ember kapásból előnyből indul a gyengébbik nem (fő)szereplésével zajló viadalokon. És ezen nem változtat sem nemátalakító műtét, sem hormonterápia – legalábbis erre mutatott rá a Swimming World Magazine, amely konkrétan az NDK-s úszónők hetvenes-, nyolcvanas években megejtett doppingolásához hasonlította a Thomas-jelenséget, azzal a különbséggel, hogy most nem az emberkísérletként is emlegetett teljesítményfokózók jelentik a fő gondot, hanem „egy olyan összetett forgatókönyv, amelynek hatása az úszásra ugyanolyan hatással lehet”.
A világban sok helyütt, sok fórumon keresik a legjobb megoldásokat.
Július 1-jén a Coni (Olasz Olimpiai Bizottsag) római székhelye adott otthont egy konferenciának, amelyen a nemzetközi sportvilág képviselői arról értekeztek, hogyan lehetne transz sportolókat befogadni profi versenyekre, az egyenlőség megőrzésének szem előtt tartásával.
A konferencia ötletgazdája Fabio Pigozzi, az olaszországi Nado doppingellenes ügynökségének új elnöke volt, aki a La Repubblica napilap szerint ma az ország legjobban képzett orvosa és menedzsere ebben a témában.
Vége a nemi kategóriáknak?
„A transznemű sportolók kizárása nem felel meg az Olimpiai Chartának”- magyarázta Pigozzi professzor, majd folytatta: „A modern társadalomnak figyelembe kell vennie azt az elvet, hogy a nemi kategóriákat többé nem lehet egyszerűen bináris módon felosztani, hanem összetett entitásokról van szó, amelyek különböző feltételeket foglalnak magukban. A sportirányító testületeknek ezzel a fontos kérdéssel kell foglalkozniuk az orvosi, jogi, szociális és sport szakági nézőpontok közötti párbeszéd ösztönzésével”.
Az olasz transznemű sport szimbóluma Valentina Petrillo, paralimpiai futó. 2020-ban ő volt az első olasz sportoló, aki az általa vélt neme szerinti kategóriában indulhatott az olasz bajnokságon. Ezt követően 2021-ben első transz sportolóként képviselte az országot egy nemzetközi versenyen, a lengyelországi Európai Paralimpiai Atlétikai Bajnokságon, ahol az 1973-ban született sportoló 400 méteren az ötödik helyen végzett. Erre azért volt lehetősége, mert 2019 végén a Fispes (Olasz Paralimpiai Sportszövetség) bevezette World Athletics szabályait, amely szerint ha egy sportolónak a tesztoszteronkoncentrációja 12 hónapon keresztül folyamatosan 5 nanomoles/liter alatt van, versenyezhet a nők között. Az út ehhez a sikerhez nem volt egyszerű. A folyamatos diszkrimináció mellett Valentina Petrillo az olasz Vanity Fair-nek adott interjújában elmondta, hogy amikor elkezdte a hormonterápiát, 10 kg-ot hízott, és alig tudott futni, mert mindene fájt. Sporteredményeiből nyolc tizedet veszített 100 méteren, másfél másodpercet 200 méteren, tizenkét másodpercet 400 méteren. Célja, hogy segítse a következő generációkat: „Ha nem adtam fel, az azért van, mert remélem, hogy a velem azonos helyzetben lévő fiatalok erőt merítenek a példámból, és az ő útjuk kicsit gördülékenyebb lesz."
Útkeresés mindenütt
Franciaországban Alexia Cérénys volt az első transznemű, aki az Elit 1 rögbi szériaban játszik. A béarni Lons játékosát lesújtotta és megijesztette, amikor 2020-ban a Word Rugby szervezet azt szorgalmazta, hogy ne válasszanak transznemű játékosokat a női csapatokba, de a francia szövetség kiállt mellette: „Megnyugtattak, hogy ez csak a nemzetközi szintet érinti, nemzeti szinten folytathatom a rögbit, ahogy akarom, és ellenzik ezt a döntést, ami diszkriminatív és önkényes” - nyilatkozta a játékos a France 3-nak. 2021 májusában a Francia Rögbi Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy lehetővé teszi a transzneműek részvételét az országos versenyeken. Számos LGBTQ+ szövetség, például a Meleg és Leszbikus Sportszövetség (FSGL) lelkesen üdvözölte a döntést. Eric Arassus, a szervezet elnöke, meg van győződve arról, hogy „a második legnépszerűbb csapatsport Franciaországban státuszával utat fog mutatni más szakágaknak.”
Ez különösen igaz a Francia Kézilabda-szövetségre (FFH), ahol egy átfogóbb szabályozáson dolgoznak. A projekt szorgalmazója Béatrice Barbusse, a szövetség alelnöke és szociológus, a FranceInfónak így nyilatkozott: „A sport azt állítja, hogy egyetemes erkölcsi értékei vannak. Ezt tettekkel kell bizonyítani, dolgozom egy javaslaton a szövetségnek, hogy a kézilabdát teljesen befogadóvá tegyük.”
A cél az integráció
Maga a francia kormány is létrehozott 2021 elején egy munkacsoportot, amely a transznemű és interszexuális személyek integrációjával foglalkozik. A sportért és az egyenlőségért felelős minisztériumok együtt a DILCRAH-val (a rasszizmus, az antiszemitizmus és az LGBTQ-ellenes gyűlölet elleni küzdelem minisztériumközi delegáltja) arra törekszenek, hogy „mindenhol megteremtsék a befogadó sportolás feltételeit és lehetővé tegyék mindenki számára, hogy gondoskodó környezetben gyakoroljon egy tevékenységet tiszteletben és elfogadásban érezve magát.”
A magyar sportvezetés ingerküszöbét egyébiránt egyelőre nem érte el a transznemű sportolók problémája.
Semenya átírta az atlétikát
A téma kapcsán megkerülhetetlen szereplő Caster Semenya.
A kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai futó hosszú éveken keresztül küzdött azért, hogy eredményeit elismerjék. 2019-ben például a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Nemzetközi Atlétikai Szövetség eltiltását azzal hagyta helyben, hogy amennyiben Semenya 400 méter és egy mérföld (1609 méter) távokon akar indulni, akkor kezelésekkel kell csökkentenie a természetesen, születési rendellenessége folytán magas tesztoszteronszintjét.
Semenya rejtett herékkel s ebből kifolyólag hiperandrogenizmussal – nőknél előforduló férfihormon-túltengés – született, így genetikai előnye vitathatatlan. . Hiszen a sport mindig is az ember veleszületett fizikai képességeinek (az „átlaghoz” viszonyított előnyeinek) kiaknázásáról szólt.
CAS amellett érvelt, hogy az atlétikában elkerülhetetlen a bináris felosztás, tehát szükség van a női és a férfi versenyszámok elválasztására.
