Mi volt a legfőbb indoka, hogy 20 évvel az első megjelenése után újra nyomdába adta a regényét?
A világháborúk, a vészkorszak következményei mélyebben foglalkoztatják a mai magyar kultúrát, mint annak idején. A diktatúra elemzése sem zárult le, miközben akár az elmúlt évek, hónapok eseményei, a Kelet-Európában feléledő reflexek, az orosz expanziós törekvések is elgondolkodtathatnak bennünket, vajon nem térhet-e vissza a múlt, vajon nem a múlt folytatódik-e három évtized szünet után, és a közép-európai kompországok nincsenek-e maguk is veszélyben? A javított kiadásban megjelent, feszesebbre szerkesztett regényben az elnyomás kezdetének felőrlő mechanizmusait három házaspár életén át ábrázolom, akiknek a magánéletét is tönkreteszi a rendszer. Egy államvédelmi tiszt és polgárlányból lett kommunista felesége, a lány szülei, az egzisztenciájukban megingó házaspár és egy kivándorlásra készülő, de a Rajk-perbe belekevert, vallásos cionista vezető a főszereplők, utóbbit feleségével és gyerekeivel zsarolják. Hátterükben megelevenedik a kor számos színtere. Az ügyvéd és felesége az egyik utolsó irodalmi-művészeti szalont viszik Budapesten.
Szántó T. Gábor
(Budapest, 1966) író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője. Regényei, elbeszélései német, orosz, olasz, török és cseh nyelven is megjelentek, szlovákul, bolgárul és románul előkészületben vannak. Hazatérés című elbeszéléséből Török Ferenc forgatott többszörösen díjazott filmet 1945 címmel (2017). Legutóbbi kötetei: Kafka macskái (regény, 2014), 1945 és más történetek (2017), Európa szimfónia (regény, 2019).
A másik házaspár juhtúróüzemet működtet, és a Garay téri piacon kereskednek, az ő közegük a pesti kispolgári vallásos világ. És persze megjelenik a mozgalmi gondolkodás és az államvédelem koncepciós eljárásainak világa. Mindhárom család életét felforgatja az elnyomás, sőt még az utódaikét is, mert a történet vége az 1990-es évekig nyúlik. Igyekeztem érzékeltetni azt a mentális állapotot is, amit a vészkorszak hagyott maga után, ugyanakkor a karaktereket individualitásukban is megmutatni, akár kultúrájuk, akár egyéniségük, akár az érzékiséghez való viszonyuk révén.
A ’90-es években, amikor elkezdtem írni a regényt, bosszantott a sematikus gondolkodás. A vészkorszakkal és a diktatúrával kapcsolatban is felelősséghárítás zajlott, a szélsőjobboldalon sokan a zsidók nyakába akarták varrni a kommunista diktatúrát, igazi társadalmi számvetés helyett. Talán nem itt tartanánk, ha ez bekövetkezik. Ebben a könyvben megjelennek a hatalom oldalán bűnöket elkövetők és az áldozatok, de a regény főszereplőjévé válik maga a rendszer is, amely bedarálja őket.
Milyen visszhangja volt annak idején a regénynek?
Az idősebb olvasók, akik emlékeztek a ’40-es, ’50-es évek világára, elismerően kérdezték, honnan tudom, milyen volt átélni? Sokan hiánypótlónak találták a korszak ábrázolásának perspektíváját, de voltak, akiket mellbe vágott a nyíltsága, személyes életfordulatokon át látni az elnyomást, hogyan dúl fel életeket. Talán ma is érdekes, hogyan csúszhat bele egy ország a diktatúrába, hogyan őrli fel a rendszer egyes szolgáit is a lojalitás. Külföldi érdeklődés is támadt a könyv új kiadása nyomán, románul a közeljövőben jelenik meg, és két másik kiadás is szóba jött.
A regény az 1949-es magyarországi zsidóság gondolatformációit, életlehetőségeit, továbbélési körülményeit térképezi fel. Ez az állapot meddig maradt fenn?
A cionista mozgalmat a diktatúra szétverte, büntette, vezetői közül többeket bebörtönzött. A hitközségeket, akár a többi egyházat, szoros megfigyelés alatt tartották az 1980-as évek végéig. A regényben is ábrázolom a korabeli helyzetet, hangulatot. Később is előfordult büntetőeljárás. Sokakat megfélemlítettek a hitközségen kívüli informális zsidó társasági szerveződésekben, és így riasztottak el a közösségi aktivitástól. A vallásos gondolkodást a rendszer ideológiai ellenfélnek tekintette, hosszabb távon a felszámolódását célozta meg. 1949 és 1953 között mindössze háromezer zsidó vándorolhatott ki, az 1956-os forradalmat követően körülbelül húszezren hagyták el az országot, köztük a zsidóság meggyőződésesebb, vallásosabb rétegei.
A Kádár-korszak vége milyen változásokat, lehetőségeket hozott az itt élő zsidó közösségeknek?
A rendszerváltással számos zsidó irányzat újjászülethetett. Mindez azonban összehasonlíthatatlan a vészkorszakot megelőző, vagy akár az azt követő, 1945 és 1948 közötti időszakkal, amikor még kapcsolódhattak a túlélők a korábbi tradícióhoz. 1944 tragikus veszteségei után érthetően felívelt a kivándorolni vágyók száma. A diktatúra következtében további kétnemzedéknyi láncszem kiszakadt. A vallásos élmény, tudás meredeken hanyatlott, a modern zsidó kultúra, tudomány nemigen fejlődhetett. Az intézményrendszer megroppant, a közösségi érzés megingott. A rendszerváltás óta lassan zajlik az újjáépítés. Kérdés, mit lehet átmenteni a térségben egykor virágzó kultúrából a XXI. századba, amikor még mindig a XX. századi veszteségekkel birkózunk, vitáink is oda gyökereznek egy gyakran provokatív politikai környezetben. Alig marad erő a zsidó tudományosságra, kultúrára, nem szólva a forrásokról.
Bár azt írom, „zsidóság”, de ez a megnevezés valójában igen különböző embereket, közösségeket, csoportokat jelöl, túl a népcsoport–származás és a vallásgyakorlás tekintetében, hiszen a zsidó vallásgyakorlásnak, szokásoknak is igen különféle formái vannak. Egy kalap alá vehetőek mégis?
Heterogén népességről beszélünk, szociológiai kutatás is rendelkezésre áll erről, a Szombat folyóirat honlapján elérhető. A XX. század kettős csapása után a magyar kultúra, sok zsidó származású gondolkodó is küzd a zsidó kifejezés használatával, használhatóságával. A nyelv is traumatizált. Írok erről Törvényen kívüli őr címmel ősszel megjelenő esszé- és tanulmánykötetemben, amely a modern zsidó irodalom létformáiról szól, milyen falak, milyen tabuk veszik körül a kifejezést, ám arról is, milyen jelentőségteljes és megkerülhetetlen az élményanyag az irodalomban. A traumán nem lehet hallgatással túllépni, beszélgetnünk kell.
A „zsidó” szó ma milyen jelentésben használatos a köznyelvben?
Nem érzékelek új jelentésárnyalatokat, inkább egy másik jelenséget. A nyílt zsidózás már nem illő a közéletben, de az előítélet kódnyelven is meg tud jelenni, melyben keveredik a hagyományos, nacionalista, Nyugat-ellenes, kultúraféltő attitűd és a sztálinizmus polgárellenes nyelve.
A regény egyik kulcskérdése az alija vagy a maradás? Ma milyen lehetősége van erre egy magyarországi zsidónak?
Több ezer főre tehető azoknak a száma is, akik a rendszerváltás óta elhagyták Magyarországot és Izraelben élnek, vagy megpróbáltak ott élni, ami kemény terep a bevándorlóknak, nem mindenki tud megkapaszkodni. De nyugat felé is érzékelhető az elvándorlás, nem egészen függetleníthetően attól a világnézeti „őrségváltás”-tól, kiszorítósditól, ami itthon zajlik.
Egyik regényszereplője, az ügyvéd Engel Tibor egy ponton így foglalja össze a XX. század első felének (1919–1949) magyar történelmét: „Kommunizmusra fasizmus, fasizmusra kommunizmus, ez egy ilyen ország. Soha nem lesz itt nyugalom.” Miért nem?
Engel egzisztenciális és szellemi értelemben egyaránt független polgár: minden elnyomás elsődleges célpontja… Az első világháború vége óta erősen hat a veszteségtudatra, ellenségképekre épülő, sérelmi politika, amely mindig revánsot kíván venni, és a polgárosodás rovására erősíti az ideológiai kettéhasadtságot. Ma is, miközben az elmúlt harminc év legveszélyesebb politikai helyzete alakult ki a szomszédunkban, de a népvándorlás és az iszlám fundamentalizmus kérdése is kihívást jelent. Józanságra volna szükségünk.
A regény a regnáló hatalom képviselője, az ávós Benedek György őrnagy tragédiáját is elbeszéli – megmutatva, hogy bár az érmének két oldala van, egyik sem nyerő valójában: („A forradalom felfalja gyermekeit”). A mindenkori hatalom lojalistái is áldozatok lennének valójában?
Benedek instabil háttérből érkezik a rendszer szolgálatába, ez ad neki identitást. A „fasizmussal fenyegető Nyugattal szemben” egy „jobb világot” épít. Lojalitásában, bár vannak kétségei, része lesz a mechanizmusnak. Majd áldozatául esik, de ez nem menti fel a saját felelőssége alól. Kihívás egy ilyen antihőst irodalmi alakként megformálni, lélektanilag megkeresni azt a pontot, ahonnan kritikai viszonyunk mellett mégis bele tudunk helyezkedni nézőpontjába, de egy ilyen társadalmi tablónál ez is elengedhetetlen.
Az értelmiségiek, művészek regénybeli magatartása elég kétségbeejtő és ironikus a regényben. Ma sincs ez másként?
Engelék irodalmi szalonjának visszatérő vendégei egy adott pillanatban gyarló emberként jelennek meg. Az olvasói feszültség oka lehet, hogy mi, az utókorból már pontosan tudjuk, mi zajlott körülöttük, mi következett, ők akkor még csak a kezdetét érzékelhették. Nem szabad, hogy könnyen ítéljünk. A kelet-közép-európai politikai térség újra és újra kétségbeejtő helyzeteket produkál. Fontos azonban időnként leporolni régi könyveket, mondjuk a ’60-as, ’70-es évekből, és azokat is olvasni, mi mindent fedezhetünk fel néhány évtizeddel korábbi szerzőknél, amit akkoriban nem. A kis kultúra sajátossága, hogy a szűk piac miatt mindig éles kánonküzdelem zajlik, és kirostálunk, ahelyett, hogy újraolvasnánk.
+1 kérdés
A regénybeli elbeszélő eleve a távlatos jövőből rekonstruálja az 1949-es történetet, így a leszármazottak, az új generációk értékelése és látószöge is megmutatkozik. A mai magyar fiatalok meglátása szerint hogyan viszonyulnak a „zsidókérdéshez”?
A tudáshoz való hozzáférés lehetősége 1990 után könnyebbé vált. Elbeszélőm is él ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor a gyűlöletkeltés is teret nyert. Közhely, de senki nem tud jobbat kínálni: ha hagyják, az oktatás, az empátiára, a felelős állampolgárságra, a szolidaritásra nevelés és a kritikai gondolkodás szoríthatja olyan szintre az előítéleteket, hogy ne okozzanak társadalmi szintű problémát.
