demonstráció;Kossuth tér;tüntetés;

2022-08-07 16:55:00

„Nem látok jövőt a jelenlegi ellenzékben” - megszólalt a szombat esti mikrotüntetés szervezője

Ugyan fenntartja, hogy „Orbán takarodj”, de rájött „ez a fajta gyűlésforma nem működik”.

„Több tanulságot levontam” - írja vasárnap Facebook-oldalán a szombat esti, Kossuth téri demonstráció szervezője, Antsi. 

Mint lapunk is beszámolt róla, az eseményen maximum kétszázan lehettek, s az összejövetel inkább egy politikai pikniknek, mint sem valódi tüntetésnek tűnt. Az eseményen egyébként felszólalt a hatpárti ellenzék miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter is, aki maga is elismerte, kevesen vannak. Majd ezt követően elmélkedett arról, van-e egyáltalán érelme az ilyen megmozdulásoknak. 

Antsi úgy értékelt, ki kell mondani, hogy a résztvevők számát tekintve kudarc volt az esemény. Kiderült - pontosabban tudtuk, csak újabb igazolást nyert - hogy a virtuális közösségi média-buborékokban részt vevő tagok létszáma nem egyenlő azzal, akik hajlandóak tenni is valamit. Majd azzal folytatta, a legtöbb szakember nem hajlandó olyan rendezvényen részt venni, ahol pártok is megjelennek, amit ő megért, s akadt olyan is, aki visszalépett az utolsó percben a politikai résztvevők személye miatt.

- összegzett. Megjegyezte: „Orbán megbukott, Orbán takarodjon”, s ezt fenntartja, „de több ilyen rendezvény szervezésében nem veszek részt, mert nem látom értelmét.” Helyette inkább értelmiségi kerekasztalokat fog tető alá hozni ágazati témákban, egyfajta konferenciasorozatként, amit majd kitesznek egy csatornára.

(Cikkünk megjelenése után nem sokkal a szerző törölte a bejegyzést.)