Összecsapott a showman és a showwoman. Legalábbis számomra nehezen értelmezhető másképp Michael O’Leary, a Ryanair vezére és Varga Judit igazságügyminiszter nyilvánosság előtt zajló csörtéje arról, hogy szabad-e áthárítani az extraprofitadót a fogyasztókra. Azt, hogy a vitába belekeveredett a fogyasztóvédelmi hatóság is, tekinthetjük mellékszálnak, mondhatni utasítást hajtottak végre. Legalábbis erre utal az igazságügyminiszter megjegyzése, hogy a tárca kérésére és szoros ellenőrzése alatt végezte a felügyelete alatt álló szervezet a vizsgálatot, ami neki tetsző, 300 millió forintos büntetés kiszabásával végződött.
De másképp is alakulhatott volna, ha a fapados légitársaság - társaihoz hasonlóan - csendben marad, és úgy emeli a díjait, ahogy a többi, esetleg benyelve azt a néhány millió forintot, amit a korábban eladott jegyek után beszedett tételes adó jelent. A Ryanair vezérében azonban túlbuzgott az igazságérzet, és némi önreklámtól sem visszariadva idiótának nevezte az adót és kiötlőit is. A kormányt és tagjait telibe találta az őszintének tűnő visszatámadás, és nem volt kétséges, hogy revansot vesznek.
Hétfőn személyesen a miniszter jelentette be a fogyasztóvédelmi bírságról szóló hírt, mindenki mást, sőt még a tényszerű indoklást is megelőzve. Az nem kétséges, hogy a bíróság elé kerül az ügy, és abban a szakban már arról fog szólni a vita, hogy az utanként és személyenként kiszabott és beszedett 10-15 eurós pluszteher adó-e vagy díj. A tárca magyarázata a díjról és az emelés tiltásáról az igazság hajlítgatásának tűnik. A Ryanair szabályzatát lobogtatva mondja, átháríthat minden jegyvásárlás utáni adóemelést.
De döntsön a bíróság. Az eredmény a kormány számára már hitelességi kérdés, hiszen ha nyer, a mennybe megy. Ha nem, akkor a miniszter széke kerül veszélybe. Egy jogállamban legalábbis ez a minimum.