Juli a jegyzeteit nézegeti, Kázé pedig Líviával nekiáll mandulát törni. Juli egy idő után rájön, hogy idegesíti a kalapálás, úgyhogy teljes hangerőn nyomja a fülébe Schumann II. A-moll zongoraversenyét, mert az mindig megnyugtatja.
Marcali.
Az első világháború utolsó hónapjában ezernyi halottat gyászol a járás lakossága. Sokan fogságba esnek, mások rokkantan érkeznek haza. Elviselhetetlen a nélkülözés, nincs, aki dolgozzon a földeken, mérhetetlen szegénység a falvakban, pusztákon.
Gróf Széchenyi Andor Pál, tizenöt és fél ezer holdas nagybirtok ura, alig egy esztendeje költözött be a háború alatt épült kastélyába. Azokban a hónapokban, amikor szabadságos katonák holtra verték a főjegyzőt, mert családjuknak nem utalta ki a hadisegélyt, elkergette a panaszra érkező asszonyaikat. (Lapoz, pirossal áthúzott bekezdések között sárgával kiemelve egy kis cédulán.) A mai társadalmi rendszernek három alappillére van. E három: a vagyon, a hatalom és a vallás. Megszemélyesítve: a tőkések, a katonák és a papok. Ezt is Vanczák János írja 1918-ban. Hm. Vagyon, hatalom, vallás. (Félreteszi, olvassa tovább félhangosan az eseménytörténeti összefoglalót.) Az őszirózsás forradalom hatására Marcaliban Nemzeti Tanács alakul, működése néhány zajos gyűlés megtartásában merül ki. November 10-én délután Marcaliban népgyűlés határoz a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének megalakulásáról. Elnöke Tóth József polgári iskolai tanár, alelnöke Decsi Imre asztalossegéd lesz. A Nemzeti Tanács élére a járás egyik legmódosabb kereskedője, Kopári Jenő kerül. Közben egyre nő az elégedetlenség, radikális változást követelnek a járás egész területén.
November végén felfegyverzett falusiak Böhönye, Kisfalud, Szenyér, Tapsony, Szakácsi és Vése környékén nap nap után nyolc-tíz főből álló csapatokban megszállják és vágják az erdőt. A helyi csendőrség és kis létszámú nemzetőrség nem tudja megakadályozni az erdő pusztítását. Ugyancsak ezekben a napokban mesztegnyői és gadányi lakosok, mintegy negyvenen, kimennek az uradalom kukoricáját fosztogatni, és megüzenik a csendőröknek, ha mernek, jöjjenek ki.
A csendőrök kimennek, tűzzel fogadják őket. Ketten megsebesülnek, a marcali kórházba szállítják őket. A marcali uradalom munkaerőhiánnyal küzd, a környező falvak mezőgazdasági munkásai nem hajlandók napszámba menni. Marcaliban kocsikaravánok jelennek meg, üzleteket törnek fel, fosztogatnak, a hazatért parasztkatonák pedig földet követelnek gróf Széchenyitől, aki a követelés elől nem tud kitérni, és kétszáz holdat átad.
A nincstelenek azonban igazi földosztást követelnek, egyelőre hivatalos úton. Így 1919. január 15-én Marcali-Nagygomba képviselő-testülete tizenkét tagú földosztó bizottságot választ azzal a feltétellel, hogy annak a fele a hadból hazatért kisgazda legyen.
Juli leveszi fejéről a fejhallgatót, hallgatózik, de a konyhából nem hallatszik kalapálás. Eredeti szándéka szerint kiment volna, hogy igyon egy kávét, mert olyan gyorsan belefogott a munkába, hogy meg is feledkezett róla, de mivel nem hall zajt, meggondolja magát. Hadd beszélgessenek. Vagy nézzék egymást, csak maradjanak csöndben. Úgyhogy visszaül a helyére, és hallgatja tovább a harmadik tételtől Schumann zongoraversenyét, közben a Marcaliban történt eseményekre vonatkozó újságcikkeit válogatja ki a dossziéjából.
Marcali járási székhely, itt azok ragadták magukhoz a kezdeményezést, akik megfelelő mozgalmi, politikai tapasztalatokkal rendelkeztek, és ennek kapcsán kellő tekintélyre is tettek szert. Nem a szegényparasztság vagy az agrárproletariátus soraiból kerültek ki elsősorban, hanem egyéb, értelmiségi, alkalmazott, iparossegéd és önálló kisiparos körből.
Juli félretolja a jegyzeteit, leveszi a fejhallgatóját, és arra gondol, Katia Buniatisvilit látni is kell, nem elég hallgatni. Nagyon dekoratív teremtés, ennek tudatában meg is mutatja bájait mélyen dekoltált ruháiban. De csak egy villanásnyi időre tart szünetet, amíg ezt végiggondolja, aztán visszateszi a fejhallgatóját, mert időközben Kázé megint hozzáfogott a kalapáláshoz. Schumann, ez a zseni, micsoda tehetség volt, úristen! Juli rázza a fejét, majd újból az A-moll zongoraversenyt indítja el, ezúttal Martha Argerichhel.
A bukást követően Széchenyi Andor Pál augusztus elején elsőként szállítja le a cselédbéreket és állítja vissza az 1918 előtti állapotokat.
A tanácsköztársaság teljesen vértelen volt Somogy megyében. Váry Albert egy áldozatról ír: Kaposvárott 1919. június 22-én az építőmunkások szakszervezetének gyűlése alkalmával többen be akartak hatolni a párthelyiségbe, hogy a telefont hatalmukba kerítsék. Egyik pártvezetőségi tag ezt ellenük irányuló cselekedetnek minősítette, a munkások közé lőtt, s Szabó Ferencet halálosan találta. Ez áll a Kaposvári Királyi Ügyészség 1920. aug. 11-én kelt jelentésében. (Juli magában megjegyzi) Egyébként Latinca kártérítést akart fizetni az áldozat családjának.
A megyében nem is volt igazán ellenforradalom. Ami elégedetlenség volt, azt legfőképpen az alkoholtilalom okozta. Aztán, amilyen vértelen volt a diktatúra, olyan véres lett a fehérterror. A legtöbb áldozatot Somogyban találjuk.
Augusztus 3-tól kezdetben csak néhány leszerelő vöröskatonát tartottak fogva, két-három nap múlva viszont a Vörös Hadseregben is szolgálatot vállalt tisztek tartóztatják le a kommunistákat, a volt vöröskatonákat, különösen nagy számban tartanak fogva falusi funkcionáriusokat Marcaliban és Csurgón.
Augusztus közepétől az akkori megye területén működik a fehérterror tiszti különítménye, a Prónay-század. Augusztus 19–25. között Kaposváron és környékén, majd Fonyódon, illetve Marcaliban, szeptember elején Csurgón és környékén. A Prónay-századon kívül a megyében vagy féltucatnyi paramilitáris alakulat, a Madary-, a Kirchner-féle század, az öreglaki gróf, a Jankovich-Bésán-különítménye hajtja végre vérengző akcióit.
Somogyban nem volt a megyének olyan járása, ahol harminc-negyven embert, javarészt paraszti sorból kinőtt funkcionáriust ki ne végeztek volna. A megye területén 1919. augusztus 31-én csak az ellenforradalmi karhatalmi erő három páncélvonattal, tizenhét géppuskával és mintegy hatezer fős létszámmal rendelkezett, a nemzeti hadsereg egységeit nem számítva.
(Juli magában tűnődik) Hm. Nem lehet, hogy ezt Prónay is nagyon jól tudta? Horthyval együtt, persze. Tudjuk, hogy a nemzeti hadsereg ezerháromszáz fővel indul el a Dunántúlra rendet csinálni. Mindjárt bátrabban mehetnek, ha a hatezer fős karhatalom támogatását is élvezik. (Sóhajt, folytatja az olvasást)
1919 augusztusának második felében négyszáz-négyszázötven embert végeznek ki a tiszti különítmények Somogyban. A Prónay-század 15-én jelenik meg Kilitin, majd 20-án egy volt páncélvonaton Kaposvárra megy, az egyik szakaszát hátrahagyja. Fonyódon három embert végez ki ez a szakasz, mielőtt 28-án Marcaliban megjelennek. Meglepetésszerűen érkeznek, a nyári munkaidőt kihasználva, délután egy és két óra között, a fiatal gróf és néhány helybeli földbirtokos meg nagykereskedő hívására. Prónay húsz évvel később ír ezekről az eseményekről. Andrássy főlevéltáros szerint Prónay emlékezéséből mindössze annyi igaz, hogy a századában néhány napig szolgált ifjú Széchenyi hazatér, és apjával együtt megállapítja, hogy a cselédek nem hajlandók a háború előtti bérekért dolgozni, és e mögött kommunista izgatást sejtenek.
Prónay tehát ennyit tud, tájékozódni szeretne. Lehner Vilmos a tanácsköztársaság hónapjait leszámítva tizenöt esztendőn keresztül a járás főszolgabírája. Augusztus 7-én veszi át hivatalát dr. Névy Zoltán közigazgatási megbízottól. Néhány nap múlva a belügyminiszter körrendeletére letartóztatnak vagy száz embert a tanácsköztársaság alatt vállalt szereplésük miatt. A zsidó iskolában vannak, szabadon mozoghatnak, a hozzátartozók hoznak nekik ebédet. Mindössze két csendőr őrzi őket, könnyen meg is szökhetnének. Kihallgatás után legtöbbjüket elengedik. Prónayék érkezése előtt huszonnégyüket kísérik át a járásbíróság börtönébe, ők még kihallgatásra várnak. Nappal itt is ugyanúgy bántak velük, mint az iskolában, éjszakára vonulnak csak be a zárkájukba.
Lehner ebéd után otthon pihen, amikor Henger Imre szolgabírósági altiszt értesíti telefonon, hogy beszélni akarnak vele a váratlan vendégek. Amíg Lehner odaér, Tóth Aladár szolgabíró már tájékoztatja őket a helyzetről, persze a saját szemszögéből. A főszolgabíró tiltakozása ellenére Prónay átveszi a kulcsokat, délután három-négy óra tájban megjelenik a járásbírósági fogház udvarán, és felsorakoztatja a foglyokat. A sebtében összeállított névsor alapján valószínűleg gróf Salm Hermann főhadnagy a 2. szakaszból külön szólít tizenhét foglyot, Simon József mellett a munkástanács tagjait és vezető funkcionáriusokat. Prónay maga írja, hogy Tóth szolgabíró javaslatára állították össze a listát. A sorakoztatás után a többiek szeme láttára, a hozzátartozók előtt megkezdik a foglyok kínzását.
Amikor Lehner a hivatalába érkezett, már kész lista állt Prónay rendelkezésére és a rajta szereplők átadását követelte. Én a személyek átadását megtagadtam, tiltakoztam az ellen, hogy Prónay ezeket átvegye és ítélkezése alá vonja, mert azokat polgári hatóság, a Belügyminisztérium rendelkezésére tartóztattam le, s tiltakoztam, hogy felettük a rendelkezést katonai alakulat vegye át. Prónay ennek ellenére kijelentette, hogy át fogja venni a foglyokat. Ezért átment a járásbíróságra, ahol akkor a még ki nem hallgatott foglyok tartózkodtak, és ott az őrtől átvette a kulcsokat – emlékezik vissza dr. Lehner 1949-ben.
Lívia nyit be, látja Juli fején a fejhallgatót, úgyhogy nem zavarja, végső soron nem annyira fontos, majd kijön, ha inna kávét, gondolja, inkább visszamegy Kázéhoz, Juli pedig olvassa tovább a marcali eseményeket.
Kovács alezredes, megyei katonai parancsnok elrendeli, hogy minden járásban fel kell állítani egy-egy járőrt. A csurgói és marcali járásba a Prónay-század ad egy-egy propagandajárőrt. Róluk Kovács már két nappal korábban intézkedik. Augusztus 26-án jelenti a fővezérségnek, Prónayék további foglalkoztatását tervbe vettem, a különítményből propaganda járőröket alakítani, és mint ilyeneket, felhasználni. Ugyanekkor írja: Prónay százados magatartására vonatkozólag jelentem, hogy eltekintve egy 22-én történt, kevésbé jelentős eseményre – kifogás alá nem eshetik.
(Folytatjuk)
