A világ megannyi újkeletű aggodalma és fájdalma közepette jóformán cérnahanggá szelídült az a megemlékezés, mely a 80 esztendeje a treblinkai haláltáborban elpusztított Janusz Korczak és növendékei tragédiáját állította fókuszba. A XX. század első felének nagyhatású gyermekorvos-író-pedagógusa szellemi hagyatékát a magyar nyilvánosságban őrző civil közösség tartott meghitt online-konferenciát a szomorú évfordulón.
Janusz Korczak sokszínű munkásságát idézték a résztvevők: irodalmár-műfordító, tanító, tanár, kórházpedagógus, egyetemi oktató, szociális munkás, pszichológus, gyógypedagógus, jogász, hitközségi elnök. Illik tudni, hogy az emlékezés hőse az elsők között volt, aki jogokat igényelt a gyerekeknek. A gyermek joga a tiszteletre című dolgozata máig kiindulópontja a gyermekjogi szószólóknak, a vezetésével működött varsói Árvaház növendékei körében érvényesülő kölcsönös tisztelet a gyermekvilág demokráciájának megannyi, máig érvényes módszerévé fejlődött munkássága nyomán. Jól fogalmazott a minikonferencia egyik szónoka:
az önkéntes halál a koncentrációs táborban – a rábízott növendékek mellett – csupán a „felkiáltójel” az életművön.
Így gondolkodtak az emlékezés hozzászólói is. A jelenkor valóságát szembesítették a korczaki tanulságokkal, az intézményes gyermekvédelemben, a városi és falusi szegregátumokban, akár etnikai kisebbség tagjaként elszenvedett nélkülözések és megaláztatások, a jogfosztás megannyi példáját sorolták keserű szavakkal. Eszközöket, módszereket, reményt adhatna, ha a segítő, támogató szakmákon túl a széles közvélemény is megismerné és bizalommal fogadná az 1942. augusztus 5-én megölt Korczak életművének üzenetét.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.