Túllendülni a fizikai akadályokon, gondolkodj pozitívan – mondjuk magunknak a Sziget harmadik napján. Igaz, vajon min lepődkünk meg fesztiváljunkie veteránként – hangzik a jogos önkritika –, elvégre nem a látványos agónia világba kiáltásának az igénye, hanem az aznapi program hajtott ki a rendezvényre. Ahol a körülmények lehetnek igen kényelmetlenek kezdve a tömegtől az aszályig és az azzal járó porral, ám azzal a mondással be is fejezzük a megmondást, hogy az elmúlt két évben itt éreztem legnagyobb szükségét az FFP2 maszknak. Életmentő jelentőségűnek.
A kötelező kűr első állomása pénteken a Nagyszínpad volt, a ruandai származású belga, hip-hopot house-szal és elektronikus dance műfajokkal kombináló legenda Stromae fellépése. Az első két album, a 2010-es Cheese és a 2013-as Racine Carrée a pazar indulás és a tökéletes folyatás volt, nagyon sok nem frankofón zenerajongó is etalonként tekintett az ezeken hallható dalokra, így nem csoda, hogy Stromae hamar szupersztár lett. Rengeteg új rajongót szerzett azzal, hogy a Meltdown című, angol nyelvű dala felkerült Az éhezők viadala: A kiválasztott filmzenealbumára, aztán Stromae mindenki megdöbbenésére egyszer csak visszavonult. De, ahogy Sean Connery is mondja James Bondról, sohase mond, hogy soha, 2022-ben jött a Multitude című új album.
A szigetes fellépésen az új korongról szólt a show, ami nagyon rendben volt, lévén, hogy a visszatérő lemez tökéletesre sikerült. A koncert a maga nemében lehengerlő volt, mert bár Stromae elegáns stílusa és megjelenése nem éppen egy fesztiválra való, szövetnadrágjában és egyedi szabású blúzszerű ingében játszi könnyedséggel uralta a szaharai környezetet. Stromae a saját stílusára hangolta a színpadot, elegáns könnyedséggel uralta a színpadot, látszik hogy készült magyarból is, biztos nyelvzseni, mert akcentus nélkül nyomta, hogy „köszönöm”. Afféle profi, aki stúdió szinten képes élőben hangzani és makulátlan ahogy énekel. Olyan karizmájú zenész, aki minden egyes rezdülésében hiteles.
Ezt már nem lehet teljes felelőséggel állítani az este legdrágább fellépőjéről, a kanadai szupersztár Justin Bieberről, aki még Dua Lipánál is nagyobb tömeget rántott a Nagyszínpad előtt. A kérdés csak az, hogy minek. Nagyon nehéz volt hová tenni a karaktert és a produkciót, mert, hát mindenki tudja ki ő. Korábban kezdett, így belehallgattam a kigyúlt és agyontetovált felsőtesttel jelentkező előadó fellépésébe és azon túl, hogy nem lehetett eldönteni egyértelműen, hogy amikor énekel, akkor az hamis és amikor nem akkor az azért nem tűnik fel, mert fél playback volt a koncert a slágereknél. Amikor előadta Babyt, akkor persze megmozdult a tömeg, a fellépés utolsó harmadában a kiváló háttérzenészekkel való jammelés során bizonyította, hogy azért ő tehetség mindamellett, hogy pozőr. Más kérdés, hogy ezt a többség unta. Szomorú, de Justin Biebertől nem az az elsőszámú elvárás már, hogy jó zenész legyen.
Bár azt gondoltam, hogy Stromae koncertje és Justin Bierber showja után nem ér még meglepetés, a francia Yoann Lemoine, művésznevén Woodkid gótikus elektronikus rockbulija simán átütötte a mágikus negyedik falat. A vonósokkal, harsonával, ütősökkel színezett atmoszferikusan pszichedelikus zene a maga szomorú tónusaival kérdéses volt, hogy működhet-e egy efféle tombolást igényló fesztiválon, nagyon kérdéses volt és bár a MusicDome sátor közönsége nagy fluktuációt mutatott, de – a mindenségit – Woodkid a végére bedarált mindent és mindenkit. Még a lélekre ható számok is működtek, így a fellépés bővebben megérdemli a koncert plusz minősítést, de ami a végé volt, az szinte leírhatatlan.
A Run Boy Run, amellyel az egészet lezárták csontig hatolt, megölelte a lelket és közösséggé formálta az eklektikus közönséget, olyannyira, hogy mindenki énekelt a végén a dallamot. Amikor befejezték a dalt, több ezer embert énekelte újra a refrént, így nem tudtak lemenni a színpadról. Hát jött még egy kettő kollektív guggoltatás és ugrálás, amelybe a dallal beszállt a banda is – visszahatott a közönség. Ez a performance minden bizonnyal azért nem tartott reggelig, mert már így is bőven túlhúzták a produkciót. De, mint veterán, efféle eksztázist rég láttam a Szigeten és Woodkid ezzel nyilván beírta magát a minden idők legjobb fellépői közé.
