„Jól tudom én, hogy a zsidók emancipációja nem populáris. (…) csak ki a mai tapsról le tuda mondani, várhatja, hogy nevének holnapja legyen. A zsidók emancipációja ki fogja vívni magát nálunk nélkül is; dicsekedve felvilágosításával, a nép át fogja látni végre, hogy az emberjogok tisztelete, mely minden ajkokon lebeg, puszta szónál nem egyéb, míg ezerek a kínok legnagyobbikát, a megvetést szenvedik: által fogja látni, hogy a zsidók romlottságának oka csak elnyomatások, s hogyha azt, kit földre tapostunk, sárban találjuk, nem megvetni, hanem kezet nyújtani felemelésére emberi feladásunk.”
Mindössze 27 éves volt báró vásárosnaményi Eötvös József (1813-1871), amikor a zsidóság jogegyenlőségéről a fenti sorokat leírta. Magyarország „első felelős ministeriuma”, azaz a Batthyány-kormány későbbi vallás- és közoktatásügyi minisztere ekkorra már beutazta Nyugat-Európát, sőt a nem sokkal korábban alapított MTA rendes tagságát is elnyerte. Az 1840. évi országgyűlésen a főrendiház (felsőház) ellenzéki képviselőjeként mondta el március 31-én híres beszédét a zsidóság emancipációja mellett. Még ugyanebben az évben tanulmányt tett közzé a Budapesti Szemlében „A’ zsidók’ emancipatiója” címmel. (Eötvös József: A zsidók emancipációja. Magvető, 1981 – Gondolkodó Magyarok)
A tanulmány célja, hogy megcáfolja azokat az érveket, amelyeket a zsidóság egyenjogúsítása ellen felhoztak: „Mert hogy ok nincs, mely a zsidók polgárosítása ellen felhozva, a józan ész elfogulatlan ítéletét meggyőzhetné, hogy nincs egyetlenegy erősség, mely vagy semmit, vagy éppen az ellenkezőt nem bizonyítaná, arról meg vagyok győződve”. Gondolatai ma is relevánsak, hiszen logikusan bebizonyítja, hogy a zsidóság emancipációja ellen felhozott érvek mind a zsidósággal szembeni előítéletekből, illetve abból a félelemből származnak, hogy a zsidók „előnybe kerülnének” akkor, ha a teljes polgári jogegyenlőséget megkapnák: „Az előítélet önösséggel frigybe lépett! s ez az: mi a zsidók polgárosítása kérdését oly nehézzé teszi (…)”.
Eötvös szerint három fő érvet hoznak fel a zsidóság ellen: romlottságukat, „elkülönözésüket”, és hogy a keresztények számára veszélyt jelentenek. Ma kísértetiesen hasonló érvek hangzanak el a cigányság, a menekültek vagy a szexuális kisebbségek jogegyenlősége ellen. Eötvös – mai szóhasználattal – az alapvető emberi jogokra hivatkozva utasítja el a fenti érveket: „a szabadság nem oly valami, mit érdemekért jutalmul adni rajtunk áll; hogy az minden embernek vele született joga, melytől vétek nélkül senki által meg nem fosztathatik; mondhatnók, hogy az: mert valaki a polgári jogokkal visszaélhetne, egy egész néposztálynak kizárására elég ok nem lehet (…)”. S arra is példát ad, mit kell egy hívő kereszténynek tenni ebben az ügyben: „Emberi feladatunk segíteni mindig, hol segíthetünk, enyhíteni minden szenvedést, magunkhoz felemelni minden elnyomottat, helyrepótolni minden igazságtalanságot, s csak ha ezt, s amennyiben ezt teljesítjük, teljesítettük isteni Üdvözítőnk parancsait”.