Sokoldalú érdeklődése fiatalon kiviláglott. Aranyművesként, majd a főiskolán műszaki menedzserként végzett, s közben a vizes sporttal is elkötelezte magát. Mintha valami angyal kísérné az útját, a véletlen irányította útba, általános iskolai padtársa érdeklődött a merülés iránt.
– A tájékozódási búvárúszás aztán gyermekkorom meghatározó részévé vált – emlékszik a kezdetekre Szilvia. – Minden nyarat edzőtáborokban és tájolós versenyeken töltöttem Ócsán, Lupán, Gyékényesen. A sportnak köszönhetően mély barátságok szövődtek, amelyek máig tartanak. Olyanok, mintha rokonok lennénk, de a bónusz, hogy mi kiválaszthattuk egymást. Egyik edzőtársammal együtt oktattunk Thaiföldön, másokkal találkozókat szervezünk a nagyvilágban Marokkótól Portugáliáig, és persze otthon is. Egyébként be kell vallanom, soha nem voltam a leggyorsabbak és legügyesebbek között a búvárúszásban, de nem is azért edzettem és versenyeztem, hogy nyerjek, hanem hogy magamfajta emberekkel legyek körülvéve. Jól éreztem magam közöttük.
Pörög a földgömb
Gőgh Szilvia életében már akkor közrejátszottak a véletlenek, vagy ahogy ő mondja, a karma. – A szerencse azokhoz tér be, akik elfoglalják magukat, amíg várnak rá. Ha valamit szeretnék elérni, elindulok felé, és kipróbálok mindent, ami segíthet a cél elérésében, legyen az akár olyan, amit mások nem mernek, nem helyeselnek, esetleg nem is értik, mert ők másként döntenének. Ha nem sikerül, akkor csinálok valami egészen mást, mindaddig, amíg el nem érem az álmomat. Persze, tettem kanyarokat, zsákutcákba is jutottam, de úgy éltem meg, hogy ez egy alkalom a fejlődésre, és innen választhatok újra, hogy merre tovább – magyarázza Szilvia.
Főiskolásként egy Máltán töltött nyáron jött rá, hogy nem hiányozhat a világából a pálmaliget, a tengermorajlás, és persze az ehhez tartozó napsütés. Egy fél évre visszatért a szigetre, hogy megírja a diplomamunkáját a szezonális cégek pénzügyi tervezéséről, konkrétan egy búvárboltról.
Közben búvároktatói képzettséget szerzett. Egyheti ismeretség és egy eljegyzés után a zord Angliába követte a párját, ahol a gyakorlatban is kipróbálhatta a búvárboltvezetést. „Ez is egy zsákutcás sztori volt. Lehúztam nyolc kemény hónapot, mert azt választottam, hogy nem adom fel, és nem megyek haza Budapestre azt hallgatni, hogy »én megmondtam«, hanem kibírom, összegyűjtök annyi pénzt, hogy tovább tudjak lépni. Ez az út vitt el Thaiföldre, ahol az életem legjobb évei következtek” – meséli Szilvia.
Az Indokínai-félsziget üdülőparadicsomát a megpörgetett földgömb hozta ki győztesnek: de csak miután ellenőrizte, hogy az éghajlat megfelelő. A buliturizmustól lüktető Phuketről az első hajóval továbbment Phi Phi békés, csendes szigetére, ahol még aznap állást kapott. Két évig oktatott, majd 2001 szeptemberében be akart ugrani egy hétre az unokatestvéréhez Floridába. A WTC-terrorcselekmény utáni légtérzár miatt azonban csak Kaliforniába kapott jegyet. Nagyon megtetszett neki a nyugati part. Ha a sors úgy gondolja, hogy ott éljen, gondolkodott, akkor az első búvárbázis, amit felkeres, alkalmazni fogja. Felütötte a telefonkönyvet, felhívta az Aqua Adventurest. Ennek a cégnek dolgozott utána hét évig, és ezáltal került a kaszkadőrszakmába is. Majd 22 éve él Kaliforniában, családot és cégeket alapított.
Bandák vagy búvárkodás?
„Hiszek a karmában, de a szabad akaratban is. Hiszem például, hogy ha segítek másoknak, akkor engem is segíteni fognak mások, vagy az égiek, amikor szükségem lesz rá. Ezért is dolgozom már több mint húsz éve a Chance for Children (Esély a Gyermekekért) alapítvánnyal” – utal Szilvia egy jótékonysági tevékenységére. Szívszorítónak tartja, hogy világszerte tizenötmillió gyereknek nincs hova mennie iskola után, ezért nagyobb valószínűséggel válnak bűncselekmény áldozataivá vagy tévednek rossz utakra. Arrafelé a bandák már hétéves kortól elkezdik toborozni a gyerekeket. – Sokat foglalkozom olyan fiatalokkal, akik veszélyeztetett helyzetűek, mert a szüleik drogosok, bűnözők, vagy erőszakos bandák uralta környéken laknak. Rengetegszer láttam felvillanni a fejükben a lámpát, amikor arról meséltem nekik, hogy bármiből meg lehet élni, csak szeretni kell, amit csinálnak. Karriernapokon beszélgetek velük a búvárkodásról, elmondom, hogy én ebből élek, és hogy szebbnél szebb helyeken merülök. Emellett nyaranta 30-40 gyereket megtanítunk búvárkodni is, legtöbben meg úszni se tudnak – idézi élményeit a búvároktató, aki anyák napi vagy karácsonyi ünnepek előtt gyöngyöket visz az iskolákba, ékszert készít a gyerekekkel, amit ők a szeretteiknek adhatnak. Az alapítvány rengeteg gyereket segített hozzá, hogy kilépjenek az ördögi körből – persze mind visszajárnak segíteni.
Szerencsére (vagy talán a nagymamám imáinak köszönhetően) az életem nagyon jó – nyilatkozta a kétezres évek végén, amikor már saját búvárboltot nyitott, oktatott, és megalapította a női búvárokra alapozó cégét. A nagyszüleihez való kötődése annak köszönhető, ami szerinte minden nagyszülőre igaz a világban. – Ott jól érzik magukat a gyerekek, a nagyiknak van idejük keresztrejtvényt fejteni, sakkozni, tanítani, sütit sütni és beszélgetni, míg a szülők többsége mindig dolgozik vagy fáradt. Az én nagyszüleim is ilyenek voltak. A komáromi nagyimnak nehéz élete volt, mert a háború után kitelepítették őket a felvidéki Gútáról, de mégis minden reggel énekelt, és azt választotta a megkeseredés helyett, hogy megleli a szépet az életben és a természetben. A pesti nagyimnak se volt könnyű élete, ő a vallásban és mások segítésében találta meg a boldogsághoz vezető utat.
Avatartól Obi-Wanig
Gőgh Szilvia színészóriásokat tanít búvárkodni, s a biztonságukra vigyáz a forgatásokon. Úgy bánik velük, mint bárki mással, ezért kedvelik. Búvároktatóként mindig a biztonságot tartja szem előtt. „Az én munkám lényegében nem más, mint hogy életben visszahozzam az embereket a víz alól. Ha közben még jól is érzik magukat, mert gyönyörű élővilágot látnak a merülés idején, az tiszta haszon. Miután ritkán nézek tévét, nem esek hasra a híres énekesektől és színészektől. Ők is csak emberek. De néhányan azért az én szívemet is megdobogtatták, köztük Edward Norton, Drew Barrymore és James Cameron.” A legjobban talán Sigourney Weaverrel szeretett dolgozni az Avatar: A víz útja majdnem kétéves forgatásán. A színész szívvel-lélekkel, százszázalékos odafigyeléssel végzi a munkáját, kedves és udvarias, ami ritkaságszámba megy a hírességek között. – Sig okos – a Stanfordon tanult –, nem akar fiatalnak tűnni, odaadással tanult, pontos volt és addig gyakorolt, amíg profin meg nem csinált mindent, amit Cameron kért tőle.
A búvároktatót utóbb az Obi-Wan Kenobi televíziós sorozat forgatására szólította a feladat. Egy hetet töltött a vízben a Jedikkel az avataros kaszkadőrcsapattal. – A címszereplő Ewan McGregor víz alatti jeleneteit forgattuk, a Jedik vízbe esését és elmerülését. Ewan rokonszenves színész. Ügyesen úszott a rengeteg ruhában és kellékkel a víz alatt. Nagyobb kihívást jelentett, amikor a fehér páncélos szereplők süllyedését forgattuk. A kaszkadőrök súlyos kosztümben voltak, nehezen levehető sisakokkal, búvármaszk nélkül, szabad tüdővel. Azt tettették, hogy halottak, miközben minden végtagjukon kötél volt, amivel mi manipuláltuk a rongybabamozgásukat tíz méter mélyen. Amikor jelezték, hogy kifogytak a levegőből, egyikünk odaúszott, hogy segítsen levenni a sisakot, a másik biztosítóbúvár a légzéshez használt reduktort nyomta a szájukba – idézi föl a nyáron vetített kultikus sci-fi jeleneteit Szilvia.
Hitt és tett
Mindehhez többtucatnyi búvártanfolyamot elvégzett. De emellett mást is tanult. Amikor a húga azzal froclizta, hogy amióta az USA-ban él, elbutult, üzleti jogi és könyvelőképesítést szerzett, majd egy fotóriporter- és egy utazásszervező iskolát is elvégzett. – Szeretek tanulni – mosolyog. – A búvárkodással a világ legszebb és legérdekesebb helyeire jutottam el, minden földrészen merültem az Arktisztól az Antarktiszig, a Bahamáktól a Fülöp-szigetekig, a legtöbb helyen oktattam, kaszkadőrködtem vagy csoportot vittem. A mostani férjemmel influenszerek voltunk, még mielőtt ez a tevékenység a Facebookon megjelent volna. A világ legszebb búvárbázisairól készítettünk marketinganyagokat. A férjem filmezett, én fotóztam és cikkeket írtam.
Harminc év búvárkodás után Szilvia kicsit belefásult az oktatásba, és már nem akar másnak dolgozni, így csak privát klienseket és filmes felkéréseket vállal, valamint az ékszerek tervezésével és eladásával foglalkozik a családja mellett. A nagy kékség mindig a közelben van. – A terhességem alatt végig úsztam, a fiamat a születése után azonnal vízhez szoktattam, hogy megismerje és megszeresse. A tengertől tíz percre lakunk, így sok időt töltünk ott. Utazásainkkor mindig odamegyünk, ahol búvárkodni lehet. A fiunk nyolcéves, így még nem merül, de sokat szabad tüdőzünk, és amikor csak lehet, vízben játszunk, boogie boardozunk, SUP-ozunk, kajakozunk. De nem akarom ráerőltetni a búvárkodást. Szerintem imádni fogja, de ha nem, az is rendben van.
Gőgh Szilvia bár bevállalt éles kanyarokat is az életében, olyat sosem érzett, hogy bárcsak ne indult volna el. Amióta a BHG Búvár Klubbal 14 évesen Korfun járt, és először meglátta a tengert, az volt az álma, hogy olyan helyen éljen, ahol nincs tél, cserébe vannak pálmafák, örök nyár és búvármegélhetés. Talán a mottója sem egészen véletlen: „She believed she could, so she did – elhitte, hogy képes rá, ezért megtette.”
Mindig ott a holnap
A búvárkodást sokan veszélyes sportnak tartják, de szerinte ez nem teljesen igaz, sőt! – Minden szituációra van egy B tervünk, általában párban merülünk, vagy ha szólóban, akkor dupla back-up (biztonsági tartalék) felszereléssel és erre az opcióra jogosító képzettséggel. Persze, mindig jöhet egy váratlan vihar, egy bepánikolt búvár, ezért a forgatások előtt átgondolok mindent, és megelőzöm a problémát, mielőtt bekövetkezhetne. Nem gyávaság egy hajón azt mondani, hogy most nem merülünk, mert nem jók a feltételek, vagy nem érzem magam komfortosan. Mindig ott a holnap.
