A rakéta- és tüzérségi támadásoktól tartva nézők nélkül ugyan, de elkezdődött az ukrán labdarúgó bajnokság: az orosz invázió tavaszi kezdetekor felfüggesztett Premier Liga újraindítása történelmi, önmagán messze túlmutató lépés, ugyanis azt hivatott a civilizált népeknek szimbolizálni, hogy Ukrajna él és élni akar. A kijevi Olimpiai Stadionban 70 ezer üres szék előtt a Sahtar Doneck és a Metalist 1925 futballistái végül 0-0-s mérkőzés után ballagtak le a pályáról, és a meccsnek nem azért volt minden korábbinál nyomasztóbb a hangulata, mert nem született gól. Hanem azért, mert az elveszített családtagok, a halálba küldött szurkolók és barátok emléke nem csak a kezdés előtti gyászszünetben, de végig ott lebegett a játékosok előtt. Mégis végig kellett csinálniuk, hogy a normalitás kis szeletével üzenjenek az ostromlott városok lakóinak, a félelemben élő ukrán civileknek, hogy velük vannak, mert ők „egy vérből valók”.
„Ez egy egyedülálló bajnokság lesz: háború, katonai agresszió, bombázások fogják kísérni” – idézte a Reuters Andrij Pavelkót, az Ukrán Labdarúgó Szövetség vezetőjét. Az elnök megerősítette, hogy a frontvonalban harcoló katonák zöme és Volodimir Zelenszkij államelnök is szorgalmazta a bajnokság elindítását, mert kulcsfontosságúnak érezte a futball visszatérését.
Andrew Todos ukrán szakíró a kijevi nyitómeccsen „szürreálisnak” és „csendesebbnek” minősítette a légkört, mint a Covid-19 világjárvány idején, holott akkor sem voltak nézők. „A bajnokságnak és általában az ukrán futballnak az a lényege, hogy a dac jelét mutassa, és jelezze, Ukrajna folytatja korábbi életét. A túlélést, a mindennapi élet újraindulását jelenti nekünk, hogy az emberek élvezhetik a profi sportot. Ahogy Oroszországban is, csak őket nem fenyegetik bombák és rakéták.”
Az ukrán futball ikonja, Andrij Sevcsenko szerint a sportnak nagy szerepe van abban, hogy egyesítse a nemzetet. „Ez nagyon fontos dolog, amivel azt üzenhetjük a világnak, hogy Ukrajna él és létezik. Most háborúban állunk, de harcolni fogunk, mert úgy akarunk élni, mint a többi normális ország.”
A biztonsági rendszabályokat nagyon komolyan vették az első bajnokin, és az összes játékos tisztában volt azzal, amennyiben megszólalnak a légiriadót jelző szirénák, azonnal abba kell hagyniuk a játékot, és a óvóhelyre kell rohanniuk. A szövetség előre tisztázta, amennyiben egy óránál tovább tart a légiriadó, a csapatok a bírókkal együtt döntenek arról, hogy folytatják vagy elhalasztják a mérkőzést.
Az új szezon elején Kijevben és a környező régiókban játsszák a meccseket. Csakhogy a háború sportszakmai szempontból felforgatta a bajnokságot. Az ukrán futball egyik legsikeresebb klubja, a Sahtar hagyományosan brazil játékosokra épített, akik gyakran innen léptek tovább az ukránnál sokkal nívósabb bajnokságokba. Az orosz invázió után azonban szinte az összes sportágból távoztak a légiósok, az ukránok közül pedig sokan beálltak a honvédő hadseregbe, így a Sahtar is új idea mentén fogott a csapatépítésbe: csak saját nevelésű fiatalokra épít a szezonban.
Ugyanakkor Andrij Pavelko szövetségi elnök a fiatalításnál messzebb tekintett: „Bár a futball visszatérése sokak számára áldásos lesz, de a jelenlegi helyzet nem csak a stadionok elvesztéséről szól. Ez a futballisták egész generációjáról szól, akiktől elvették a fejlődés, a tanulás lehetőségét.”
