Egészen az ókorig nyúlik vissza története a csendélet műfajának története. Előképei a művészettörténészek szerint először a római művészetben, pompeji és herculaneumi freskók és mozaikok gyümölcsöket, színházi maszkokat és növényeket ábrázoló kompozícióin jelentek meg. Egyes források szerint ugyanakkor már az ókori görögöknél is előfordult, hogy egy csendélet képezte a kompozíció fő tárgyát. Az egyik ilyen annotáció egy Apellész nevű piktorról szól, akinek élethűen megfestett gyümölcseiből madarak próbáltak meg „szemezgetni”.
Az első realisztikus csendéletek már egy jóval később élt festőművészhez, Caravaggióhoz fűződnek. A XVII. század eleji naturalisztikus ábrázolás iskolateremtőjét később számos holland és flamand területen élt alkotó (W. Kalf, W.C. Heda, J.D. Heem) követte. A műfaj a későbbi századok során sem halt ki. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a francia Jean-Baptiste Siméon Chardin, és a posztimpresszionizmus két jeles alakja, Paul Cezanne és Vincent Van Gogh, valamint a fauvizmus vezéregyénisége, Henri Matisse virágokról készített festményei.
A tradicionális műfaj kortárs változatait láthatjuk most Mátyási Péter, Körei Sándor, Lázár Eszter és Horváth Gideon tárlatán. A Molnár Ani Galériában rendezett Still in Bloom (Még mindig virágzik) című csoportos kiállításuk jól mutatja, milyen sokféleképpen lehet megidézni ezt a természeti szépséget, a virágokat, amelyek szimbolikája is sokrétű. Egyszerre foglalja magában a vágyat, a szexualitást, a termékenységet, a halandóságot és a veszteséget. Szépségük mögött mindig ott lapul mulandóságuk, idővel hervadásnak indulnak, elszáradnak, elveszítik dekorativitásukat és úgynevezett natura mortává (halott csendéletté) válnak. A tárlat címe egyszerre utal a műfaj továbbélésére és a virágok, a természet fenyegető pusztulására.
A Still in Bloom növényei is erre a sorsra jutottak, hol ketrecbe, hol üvegdobozba zártan, hol lidérces monitorfényben tűnnek fel, de pusztulásukban is dekoratívak, érzékiséget sugároznak. Ez a kettősség jelenik meg a kiállítók igen különböző alkotásaiban, amelyekkel szélesre tárták, sőt, túllépték a műfaj kereteit.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő- és vizuális nevelőtanár szakán végzett Mátyási Péter alkotásainak középpontjába olyan hétköznapi fogalmakat „helyez”, mint személyes és kollektív emlékezet, mementó. Kiállított „növényportréival” ez utóbbi fogalmat boncolgatja. Aprólékosan, naturalisztikusan megfestett hervadó virágai az elmúlás pillanatát rögzítik, azt az állapotot, amikor már meghalt a természet. Mátyási akrillal és akvarellel festett vásznainak érdekessége, hogy a növények mögötti művi hátteret is kihalttá teszi. A kékeslila mesterséges fényben „úszó” dekoráció inkább túlvilági, ettől az összhatás pedig egészen kísérteties, ahogyan az alkotó ketrecbe zárt valódi növénye és száraz faága is, amely egy lámpa jóvoltából különös árnyat vet a falra és egy „monitorszerű” képre.
A frissen végzett szobrászművész, Körei Sándor installációi üveglapokból készült dobozok, amelyekbe száraz növényeket helyezett. A laboratóriumi rekeszekbe zárt virágok szűk élettere a keretbe zárás, megőrzés lehetetlenségét sugallja. A Virágok vázával 8 (2022) című két térbeli virágcsendéletén a szárakat Körei egyenként dobozolta be, és egy szintén üvegbe zárt váza fölé helyezte. A mértani tagoltság, a két tömb látszólagos kapcsolata csak távolról kelti a megszokott virág vázában látványt. Körei Sándor szerint „a szerves anyagok idővel lassan elkezdtek lebomlani, illetve elszáradni, ezért ennek a pillanatszerűségnek a vizuális megjelenése az idők során folyamatosan változott. Az általam létrehozott háromdimenziós csendéletek így a tér–idő kontextusában nyerik el végső formájukat és bővülnek újabb értelemmel”. Ezt példázza a harmadik alkotása, amelyen a plexi mögötti virágokhoz közelítve azok egyre elmosódottabbakká válnak.
Lázár Eszter orchideát ábrázoló Flutter (2022) című műanyagobjektjét erősen érzéki képzettársítások dominálják, szépséges fotóin a virág a kompozíció szerves részévé válik.
Horváth Gideon erotikus töltetű, láncokról lelógó méhviaszból készített növényi formája, a Fruits Of Our Loins (2022) láttán akár meghasadt gyümölcs érzékiségére vagy testrészekre is asszociálhatunk.
A Still in Bloom négy alkotójának – bár többségében esztétikailag értékes és érdekes alkotásokat látunk – nem sikerült igazán újat, többet mondani. Az igen különböző megközelítésektől ugyan nem várható egységes koncepció, de az egyes alkotóké sincs végig gondolva, a könnyebb megoldást választva olykor közhelybe fullad. A látottak alapján pedig kíváncsiak lettünk volna.
Still in Bloom. Budapest, Molnár Ani Galéria. Nyitva: szeptember 17-ig
