- Az Eb-n kiderül, mi a realitás

Vári Attila, a szövetség elnöke annak a reményének adott hangot, hogy a női és a férfi csapat is a legjobb négy között végez majd, de annak örülne a legjobban, ha mindkét gárda aranyérmes lenne. Jansik Szilárd, csapatának kapitánya lényegesen visszafogottabban fogalmazott, mondván, sok a fiatal a csapatban, türelemre van szükség. Ezek alapján: mit vár a kapitány?

Úgy vélem, valahol a két megállapítás között lesz a megoldás. Egyfelől a magyar pólótól nem lehet más az elvárás, minthogy minél jobban szerepeljen, másfelől a nyomásnak is meg kell lenni a játékosokon, nem lehet a hibákat egy, „ejh, jólvan”-nal meg egy kézlegyintéssel elintézni. Ki kell derülnie, mire képesek a maximális elvárások terhe alatt, így kiderül majd az is, kik azok, akik velünk tudnak tartani az olimpiáig tartó úton. Kilenc olyan játékos maradt a keretben, aki részt vett a budapesti vb-n, igaz, közülük kettőnek az volt az első világversenye, szóval fiatal a társaság. Most derül majd ki: mi a realitás.

Alig négy hetet dolgoztak együtt. Egy pólóválogatott építésében mire elegendő ez az idő?

Jó a kérdés… Eddig ugye klubcsapatnál dolgoztam, ott több idő van begyakorolni, ha valami nem megy, itt viszont rövid időszakokban kell gondolkodni. Minél több idő telik el, annál jobban tudják majd a játékosok, mi a dolguk. Egyelőre különböző mozgás- és játékelemek begyakorlása volt az elsődleges.

Ilyenkor a mentális felkészítés hangsúlyosabb? Kvázi: kompenzál?

A közvélemény sokszor félreértelmezi ezt a kérdést. Jó állóképesség, jó lábtempó híján hiába teszünk bármit. Ám ha egy fiatal azt érzi, valamilyen téren az egyik legjobb a csapatban, na, az tényleg önbizalmat ad neki. Hibázni mindenki hibázik, erről sokat beszéltem az edzéseken. Az a jó, ha az éles meccsen már nem hibáznak, inkább az a kérdés, ezekre hogyan reagálnak.

Mikor lesz ez Varga Zsolt válogatottja?

Nem tudom, nincs tapasztalatom e téren. Majd, ha azt látom, na, végre, tényleg úgy játsszunk, ahogy azt látni akartam.

A magyar férfiválogatott szövetségi kapitányi posztja illusztris pozíció. Ahogy a szurkolók furcsállnák – még ha a világban vannak is erre példák – azt is, hogy a labdarúgó-válogatottat olyan edző irányítja, aki klubedzői feladatokat is ellát, a pólóban is így áll a dolog, és most a helyzet. Mit gondol erről?

A legeredményesebb válogatottak így működnek. A szerb Szavics a Zvezda trénere is, Vláhosz éveken át csinálta ezt a görögöknél, és volt példa erre a spanyoloknál is, sőt, itthon is, elég Gyarmati Dezsőre vagy Németh Andrásra gondolni. De hozhatnék példákat más sportágakból úgyszintén. A Ferencváros részéről kérés volt, hogy még maradjak. Voltak játékosok, akik miattam igazoltak hozzánk, velük se lett volna korrekt, ha otthagyom őket. Ráadásul van 6-7-8 válogatott a klubban, látom a munkájukat, úgyhogy van előnye a kettős munkának. És mindemellett ez nem az én döntésem volt, viszont próbálom az előnyeit megfogni.

Jogos, elfogadható érvek, akkor már csak azt nem értem, hogy a szövetség miért ragaszkodik ahhoz, hogy ez a helyzet a szezon végéig tartson csak?

Ezeket a feltételeket szabták, így lehetett most a helyzetet megoldani. Mert ugye a váltás sem volt szokványos, egy olimpiai ciklus közepén, két, egymáshoz időben nagyon közeli világesemény között történt a személycsere. Sok dolgot kellett figyelembe venni. Az FTC az egyik legmeghatározóbb együttes volt az utóbbi időben, mind itthon, mind a nemzetközi színtéren. Talán így lehetett a legegészségesebben menedzselni ezt a helyzetet. Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek, azt gondolom, ennél nincs följebb. Erre fel kellett készülni, tapasztalatom van bőségesen, nemzetközi pólóról, taktikáról, magáról az edzősködésről. Remélem, mindezt a játékosok a vízben mihamarabb bizonyítják. Mondjuk, már most, az Eb-n.