Orosz krokodil

Olvastuk a hírt és utálkozva csodálkozunk: az oroszok 83 százaléka támogatja Putyint és a háborúját. Erről egy régi vicc jut eszembe. Megkérdezik a szovjet statisztikai hivatalt, hány méter egy krokodil. Visszakérdeznek: attól függ, hogy a fejétől a farkáig, vagy a farkától a fejéig. Azt már én teszem hozzá, hogy a mögöttes orosz mondás erősebb: a hal nem bűzlik a fejétől, hanem rohad.

Diktatúrában a közvéleménykutatás nem mutathat semmit. Nem csak azért, mert simán csalhatnak, bár adott esetben ez egy megbízható és független cég felmérése volt (Levada Center). Hanem azért, mert retteg a válaszadó. Az a válaszadó sem mérvadó, akihez nem jutnak el a valós hírek, hanem csakis manipulált híreket kap. Jelen helyzetben nem is olvashat háborúról, mert az ugye hivatalosan nincs is, így nem olvashat a fronthelyzetről sem. Egy kicsi, lokális és tőle nagyon távoli területen zajló jelentéktelen rendcsinálásról értesül az orosz „királyi” propagandából, egy kis hadműveletről.

Érdemes arra is figyelni, hány embert kérdeztek meg. A továbbiakban számokkal írom a számokat, nem betűvel, jobban követhető a matek. A kb. 145 milliós Oroszország fenti lelkes véleményét összesen 1632 fő, vagyis kb. minden kilenvenezredik (90000-ből 1) ember képviselte, 137 településről. A lakosságnak kicsivel több, mint egy tízezrede. Ez annyi, mintha Magyarországon 112 embert kérdeztek volna meg.

Tovább osztunk-szorzunk (1632 per 137) – egy településről átlagban nem egészen 12 orosz állampolgár válaszolt. És őket még 5 korcsoportra is osztották, vagyis településenként 2,4 fő képviselt egy korcsoportot, ha formálisan matekozunk. De maradjunk nagyvonalúan a nagyobb számoknál: a megkérdezettek teljes létszáma alapján kb. 326 ember esik egy-egy korcsoportra. Ők ezen belül meg egy-egy kérdésre kaptak 4-5 féle válaszlehetőséget, amiből százalékok jöttek ki. Például az 55 évesnél idősebbek (vagyis akiknek van szovjet időkből tapasztalata, ugyanakkor a média trükkjeit és az internetet kevésbé képesek kezelni) 60 százaléka nagyon aggódik a helyzet miatt. 30 százaléka eléggé aggódik. 4 százalék nem nagyon aggódik. 4 százalék egyáltalán nem aggódik. Vagyis 13 ember az, aki egyáltalán nem aggódik. Légypiszoknyi folt a történelemben. És ennek alapján ítéli meg az „oroszokat” az egész világ. (Forrás: levada.ru/en; az adott nap, kérdés és oldal alján közlik a megkérdezett résztvevők számát).

Lassan már csak az a jó orosz a nyugati közvéleménynek, aki elhagyta az országát. Segítséget kap több EU-s országban is, feltéve, ha háborúellenes. Feszeng az ember, ahogy elnézi az ország kiürülését. Érthető, hogy elmegy, akinek kell, és aki mehet. Mindenkinek lehet félnivalója, ha nem képes rettegve vagy csupán émelyegve meghúzni magát. Csakhogy aki elmegy, az emigráció karanténjába zárja magát. Már csak nyilatkozni tud, már nem tud a rendszer ellen fellépni. Nem ragaszt bolti árcédulákra békét követelő jelszavakat, nem önti le kék-sárga festékkel a városházát, nem gyújtja fel a sorozási irodát, nem köt kék-sárga szalagot a kerítésre, nem áll ki békét követelő táblákkal a placcra, nem tagadja meg a katonai szolgálatot. Mert vannak ilyen hősök, vannak partizánakciók… ugyanakkor milyen jogon várhatja el bárki, hogy ez tömegessé váljon. A többség naivan azt reméli, hogy a kis akciók összeadódnak, az összeomlás az épület folyamatos aláásásával közeledik. A rendszerek bukásának okai azonban általában utólag derülnek csak ki, akkor is feltételezések formájában.

Legalább tízszer (10x) annyi tiltakozó, mondjuk ki, hős ült fogdában, börtönben és táborban már május elején, mint ahány embert megkérdeztek a fenti közvéleménykutatásban – több mint 16 ezren. Abból, hogy valaki otthon (a hazájában) marad, nem következik, hogy támogatja a háborút. A jelek szerint még azok sem igen hajlandók beleállni, részt venni benne, bevonulni vagy agitálni, akik elvileg helyeslik a háborút. A nem egyetértőket pedig talán nem is látni, és biztosan nem lehet mindet kimenekíteni. A saját hazájukban szinte túszul ejtve élnek tömegek, akiket agyonnyom a rezsim és a háború.

Aki azzal vádolná az oroszokat, hogy nem építenek ki elég erős ellenzéket, nem szerveznek felkelést, sztrájkot, tiltakozó mozgalmat, az először nézzen magába: ő mit tud tenni a saját hazájában, ahol béke van, vagyis csak belső háború, és nem büntetik nyíltan a másfajta véleményt, nem jár börtön, tábor vagy nyílt utcán golyó érte. Kielégítette-e a legutóbbi választások eredménye, és milyen módon tudta befolyásolni azt. Ő hogyan és milyen sikerrel fér hozzá az általa látott problémákban az általa óhajtott változások megvalósításához. Milyen áldozatokra képes ennek érdekében. Vagy ha tehetetlen, miért tehetetlen. Akkor talán jobban bele tud gondolni, mi is folyik odaát.