A magyarok közül többen tartják veszélyesnek a megtámadott Ukrajnát, mint az agresszor Oroszországot

A Policy Solutions megbízásából a Závecz Research által készített felmérés szerint ráadásul a különbség a kormánypárti szavazók körében még jelentősebb. A fideszesek 63 százaléka sorolja Ukrajnát a veszélyes országok közé, Oroszország esetében ez az arány mindössze 36 százalék. 

A magyarok többsége elégedetlen az Orbán-kormány Szőlő utcai ügyre adott reakciójával, még a fideszesek is megosztottak

A 21 Kutatóközpont felméréséből az is kiderül, hogy a FIdesz-szavazók többsége az javítóintézet dolgozóit, a tiszásoknak pedig több mint fele az Orbán-kormányt tartja elsősorban felelősnek az ott történt bántalmazásokért. 

Felmérés készült, az ukránok háromnegyede ellenzi a teljes Donbász átadását, kétharmaduk kész addig viselni a háborút, amíg kell

Azt a megkérdezettek 72 százaléka hajlandó elfogadni, hogy a jelenlegi frontvonalon fagyasszák be a konfliktust anélkül, hogy a megszállt területeket hivatalosan is elismernék Oroszország részeként.

Republikon: A Tisza 48, a Fidesz 36 százalékon áll a biztos szavazó pártválasztóknál

Az előző hónapokhoz képest Magyar Péter pártja és a kormányoldal is növelni tudta népszerűségét az intézet friss felmérése szerint. 

Medián: mindössze 14 százalék a Fidesz támogatottsága a 40 év alattiak körében

A közvélemény-kutató felmérése szerint elsöprő a Tisza előnye ebben a korcsoportban, Magyar Péter pártjára 57 százalék szavazna.

Arról kérdezősködik a kormányközeli Magyar Társadalomkutató, hogy a Szőlő utcai ügy miatt állami vezetőket is felelősségre kellene-e vonni

De arra is kérte a válaszadót, hogy osztályozza egytől ötig Toroczkai Lászlót, Dobrev Klárát, Orbán Viktort és Magyar Pétert.

Képünk illusztráció

Egy kijevi intézet felmérése szerint az ukránok háromnegyede elutasítja a kivonulást Donbászból

Az ilyen béketervet korábban Volodimir Zelenszkij is elutasította, és kifejtette, Oroszország háborújának lezárásával kapcsolatos bármilyen területi megoldásról az ukrán népnek kell döntenie, választással vagy népszavazással.

Illusztráció: Civilek egy lebombázott utcában Szlovianszkban, a Donbász egyik központjában

Még a fideszesek negyede is biztos benne, hogy Orbánék átírják a választási szabályokat a 2026-os szavazás előtt

A Political Capital megbízásából a Medián által végzett felmérés szerint a többség Orbán Viktort és a Fideszt tartja felelősnek a politika erőszakosabbá válásáért, csak a megkérdezettek negyede Magyar Pétert és a Tisza Pártot. Az eredmények alapján mindkét tábor azt gondolja a másik szavazóiról, hogy veszélyt jelentenek az országra. 

21 Kutatóközpont: A biztos szavazók 67 százaléka voksolna a Tisza Párt nyíregyházi jelöltjére, Gajdos Lászlóra

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1. számú választókerületben készült telefonos felmérés szerint a Nyíregyházi Állatpark vezetőjét még a kormánypártiak 27 százaléka is kedveli.

Amióta Gajdos László jelölt lett, a Fidesz támadja az állatpark igazgatóját

Závecz Research: Háromszázezer fővel nőtt a Fidesz tábora, de még mindig a Tisza Párt vezet

Három kisebb pártnak is van esélye bejutni jövőre az Országgyűlésbe.

Vélemény egy korábbi tüntetésen.

Hadházy Ákos szerint az ellenzéknek ki kell mondania, hogy nem ismeri el a 2026-os választás eredményét

Szerinte az ellenzéki közösségnek készülnie kell a legrosszabbra akkor is, ha magabiztosan beszél a győzelemről a Tisza Párt.

Republikon Intézet: a Tisza 45, a Fidesz 33 százalékon áll a biztos pártválasztóknál

Az előző hónapokhoz képest csupán hibahatáron belüli változások történtek, a Tisza előnye csak a biztos szavazó pártválasztók körében emelkedett minimálisan. Az intézet novemberi közvélemény-kutatása szerint a teljes népességben hat százalékponttal vezet Magyar Péter pártja. Orbán Viktor washingtoni turnéja nem befolyásolta a pártpreferenciákat.

A Tisza párt országjárása Komáromban, november 26-án.

A Fidesz maradását csak a magyarok mintegy harmada szeretné, a relatív többséget jelentő 47 százalék kormányváltást akar

A magyar társadalom egyértelműen demokráciapártivá vált. A Tisza kilátásai lényegesen jobbak, mint négy évvel ezelőtt az ellenzéki összefogás esélyei voltak.

Török Gábor: Még beérheti a Fidesz a Tiszát

Régen látott szoros eredmény születhet 2026-ban.

21 Kutatóközpont: Még előnyben a Tisza Párt, felzárkózóban a Fidesz

A Magyar Péter politikai alakulata nyerne egy most vasárnapi választáson, ám kisebb különbséggel, mint korábban.

A Tisza Párt nagygyűlése

Tízből három magyar nem tudna kifizetni egy hirtelen jött 100 ezer forintos kiadást

Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint a magyarok csaknem fele 300 ezer forintnál kevesebb jövedelemből gazdálkodik, vagyis minden második nem tudja előteremteni a szűkös megélhetéshez szükséges összeget. Bár egyre kevesebben érik el az átlagosnak tartott életszínvonalat, az optimizmusuk nőtt. 

Képünk illusztráció.

A Nézőpont Intézet szerint a Tisza Párt jobban tudta növelni a támogatottságát, mint a Fidesz

Ennek ellenére a NER-közeli közvélemény-kutatónál továbbra is a kormánypártok vezetnek, a „legvalószínűbb listás eredmény” szerint a Fidesz 7 százalékponttal előzi Magyar Péter pártját. 

Magyar Péter egy Orbán-bábuval Oroszlányban szeptember 30-án

Karácsony Gergely a legnépszerűbb politikus, Budapesten visszaesett a Fidesz támogatottsága

Az EP-választási eredményéhez képest, októberben csak minden negyedik választó szavazott volna a kormánypártra – derült ki a 21 Kutatóközpont felméréséből, amely a Népszava megbízásából készült.

Karácsony Gergelyt legnagyobb arányban a Tisza-szavazók kedvelik

Medián: felzárkózni látszik a Fidesz, de a Tisza továbbra is vezet

Magyar Péter pártja 5 százalékkal előzi meg a Fideszt a teljes népességben, a kormányváltást akarók aránya viszont jelentősen, a szeptemberi 60-ról 52 százalékra csökkent a közvélemény-kutató november második felében készült felmérése szerint.

Policy Solutions: A magyarok többsége már nem fél attól, hogy belesodródunk a háborúba

A Fidesz–KDNP szavazóinak 45 százaléka tartja valós veszélynek azt, hogy Magyarország belesodródhat a háborúba. Tízből nyolc kormánypárti ellenzi Ukrajna felvételét az Európai Unióba, a Tisza Párt támogatói viszont nagyon megosztottak a kérdésben.

A digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlés 2025. november 15-én

Jelentős Fidesz-előnyt mutat a Magyar Társadalomkutató friss felmérése

A rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy Magyarország választóinak többségét továbbra is a Fidesz–KDNP képviseli.

Republikon Intézet: Magyar Péter kétszer olyan népszerű, mint Orbán Viktor

A bizonytalanok körében nagyon magas a miniszterelnök elutasítottsága. Karácsony Gergely és Hadházy Ákos a legnépszerűbb.

Orbán Viktor azt állítja, ő eddig csak egyszer látott olyan felmérést, amely szerint nem a Fidesz vezet

Az is 2021-ben volt.

Korábbi felvétel

Závecz: A Tisza 48, a Fidesz 37 százalékon áll a biztos pártválasztóknál

A közvélemény-kutató október végi felmérése szerint Magyar Péterék pártjának 2,8, a kormánypártoknak pedig 2,3 millió szavazója van. A két nagy párton kívül a Mi Hazánknak, a DK-nak és a Kétfarkú Kutyapártnak van még esélye a parlamentbe jutásra. Összességében a Tisza és a Fidesz is erősödött, de utóbbi szavazói bizakodóbbak. 

Policy Solutions: Hiába a Tisza-adóról szóló vád, adócsökkentést is inkább a Magyar Péter pártjától várnak a magyarok

A Závecz Research által készített mérés adatait felhasználva az elemző intézet arra jutott, hogy a bizonytalanok körében is inkább a Tisza Pártot tartják kompetensebbnek, mint a Fideszt.

21 Kutatóközpont: A magyarok 58 százaléka szerint pártpolitikai célokat szolgál a nemzeti konzultáció

A választási kampány szempontjából is érdekes lehet, hogy míg a fideszes szavazók több mint kétharmada demokratikusnak, társadalmilag hasznosnak tartja válaszolni az irányított kérdésekre, a tiszások 97 százaléka elveti azt.

A magyarok közel kétharmada szeretne miniszterelnök-jelölti vitát Orbán Viktor és Magyar Péter között

Már a lakosság 63 százaléka támogatná, 7 százalékkal több, mint egy hónappal korábban. Az aHang másik felmérése szerint a legtöbben az egészségügyről, a korrupcióról és a gazdaságról szeretnének hallani egy ilyen vitában. 

Egy felmérés szerint a magyarok pártállástól függetlenül elutasítják a politikai elit gazdagodását

Az Orbán-kormányhoz köthető gazdasági szereplők vagyongyarapodása a társadalom egyik leginkább elutasított jelensége.

21 Kutatóközpont: 18 százalékkal vezet a Tisza Párt a biztos szavazó pártválasztóknál

A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 10 százalék az előnye Magyar Péteréknek. A kormánypártiak részvételi hajlandósága visszaesett, viszont már kevesebben számítanak a Tisza Párt választási győzelmére, mint a nyáron. 

Republikon: Nyolc százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

Mögöttük továbbra is a Mi Hazánk Mozgalom látszik az egyedüli stabil bejutónak. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang