Nagy publicitást kapott Magyarországon a hír, hogy - a Könyves Magazin fogalmazásában - Tóth Krisztina Vonalkód című kötetét a PEN Translates "fontos irodalmi elismerésben" részesítette. A jelentés hozzáteszi, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett díj, hanem egy fordítói támogatás. Ki kapja az idén 19 különböző kiadó által megjelentetett, vagy előkészület alatt álló 21 munkára vonatkozó összeget, az író, a fordító, vagy a kiadó?
A PEN Translates 2012-ben indult az Arts Council England támogatásával, hogy az Egyesült Királyságnak -- elsősorban kisebb, "bevállalósabb" -- kiadóit több fordítás megjelentetésére bírja rá. A díj nem csak abban segíti őket, hogy fedezni tudják az új művek angolra fordításának költségeit, hanem biztosítja, hogy a fordítók munkája komoly elismerésben és megfelelő díjazásban is részesüljön. A díj a kiválasztott projektek fordítási költségeinek legfeljebb 75 százalékát finanszírozza. Ha egy kiadó éves forgalma nem éri el az 500 000 fontot, a PEN Translates akár 100 százalékban is hajlandó fedezni a fordítási költségeket. Melyek a támogatás kritériumai, hogyan lehet eljutni a 2012-es életre hívása óta több mint 300 idegennyelvű könyv kiadását lehetővé tévő PEN Translates-hez?
Az e célra összehívott szakmai bizottság az irodalmi minőség, a kiadói projekt "erőssége", valamint annak a szempontnak alapján dönt, hogy a projekt milyen mértékben járul hozzá az Egyesült Királyság bibliodiverzitásához. Nem tudhatom, hogy ez alkalommal pontosan miért és hogyan döntött a bizottság. Annyit azonban közöl a honlapjuk, hogy a díjazott író és fordító közül 12 szerepel az idén júniusban napvilágot látott All Walls Collapse: Stories of Separation című novelláskötetben, mely az English PEN és a manchester-i Comma Press kiadásában a PEN Translates program 10 éves fennállását hivatott ünnepelni. Ebben jelent meg fordításomban a Vonalkódból A kerítés című szöveg. Mivel a kötet egyik szerkesztője az a Will Forrester, aki az English PEN fordítási és nemzetközi menedzsere és ebből kifolyólag mindig részt vesz a PEN Translates díjak odautalásában, aligha tévedek, ha -- esetleg többek között -- az ő kezét is látom a Vonalkód kiválasztása mögött. Az én fordításom hellyel-közzel már elkészült, még a végső simításokra vár.
Hogyan jutott el Önhöz Tóth Krisztina 2006-ban napvilágot látott novelláskötete? Általában is: 55 évre visszatekintő műfordítói működése során mi volt a leggyakoribb procedúra, melyik fél kezdeményezi egy bizonyos mű angolra átültetését?
Évek óta kiemelt figyelemmel kísérem Tóth Krisztina pályáját, több versét is lefordítottam - noha nem vagyok vérbeli költő - és már régen foglalkoztat az a gondolat, hogy ezt az első, a költészet és próza határát izgalmasan átívelő kötetét lefordítom.
Jómagam több mint négy évtizeden át elsősorban egyetemi tanár voltam, sok és szerteágazó teendőkkel, s csak a 2014-ben történt nyugdíjaztatásom óta áll módomban rendszeresen foglalkozni műfordítással. A kiadók "érdeklődését" hadd érzékeltessem azzal, hogy Bodor-fordításom, a Birds of Verhovina, Verhovinai madarak elkészülte után három éven át kerestem rá kiadót, míg a londoni Jantar Press, - ahol feleségemmel együtt már több fordításunk jelent meg szlovákból - elvállalta első magyar köteteként. Ugyanők adják ki a Vonalkódot is.
Egy kritika szerint a Vonalkód egy "érdekes szemantikai játékon, az egyrészt összekötő, másrészt szétválasztó vonal szó metaforikus szerteágazásán alapul". Jól sejtem, hogy komoly kihívást jelenthetett Tóth Krisztina jelrendszerét az angolul olvasókkal megértetni? Egy 1-10 közötti skálán mennyire volt ez bonyolult feladat?
Igazából minden komoly irodalmi mű fordítása kemény feladat elé állítja a fordítót. Személy szerint szeretem a kihívásokat, tehát az említett skála (mondjuk) 8, 9, 10 körüli pontjait -, hiszen ekkor válik igazán érdemessé, értékessé a fordító munkája. Ha könnyebben menne, talán kevésbé lenne érdemes időt szentelni az illető műnek.
Egyetemi oktatói és műfordítói tapasztalatai alapján mire számít, milyen fogadtatása lesz a Barcode-nak a kritikusok körében és a könyvpiacon? Összehasonlítva kirobbanó magyarországi sikerével mennyire fogja tudni megszólítani a fiatalabb olvasótábort?
Erre a kérdéskörre nem nagyon tudok válaszolni. Nagyon jól esne persze mindenféle, - valamiféle - visszhang, elismerés de tapasztalataim ezen a téren nem biztatóak. Például a Bodor-fordításom tavaly novemberi megjelenése óta mindössze egy, viszonylag rövid ismertetés látott napvilágot, - igaz ugyan, hogy az egyetlen befolyásos brit irodalmi hetilap, a Times Literary Supplement hasábjain. A befektetett fordítói-kiadói-terjesztési munkához képest, különösen egy ilyen elsőrangú író esetében, ez meglehetősen sovány zsákmány, ám sajnos még mindig elég jellemző az angol nyelvű irodalmi kultúra befogadóképességére.
Gyakran tekintik a műfordítókat irodalmi nagyköveteknek. Mennyire érzi sajátjának ezt a missziót?
Mindig a lehető legnagyobb közönséget szerettem volna szolgálni. Az egyetemen a magyar szakosok száma mindig elenyésző volt, akkor tehát angol-magyar, magyar-angol szótárak szerkesztésével egészítettem ki munkakörömet, hogy minél többet tudjak segíteni a magyarul tanulóknak, illetve az azoknál sokkal nagyobb számú magyarnak is, aki az angolt minél magasabb szinten kívánta elsajátítani. Két ilyen szótárat is (társ)szerkesztettem.
Nyugdíjba vonulásom óta a nyelvtudásomat a magyar irodalom fordításával szeretném kamatoztatni, bár, - mint említettem, - az anglofón világban az efféle népszerűsítő munka nehezen megy.
Kedvenc fordításaim közül versben leginkább Balassit és Pilinszkyt említeném (az előbbit a kiváló és sajnos azóta elhunyt Keith Bosley költőbarátommal együtt készítettük), prózában, - ha most eltekintek a jelen kötettől, - Hamvas Béla és Szerb Antal esszéi átültetését élveztem nagyon, a szépirodalom terén pedig Bodor Ádám Verhovina madarait. Ezt Bodor legkerekebb, legtökéletesebb művének tartom, minden mondata gyönyörűséges.
Mondana végül egy pár szót arról, mit jelent a feleségével, Julia Sherwooddal folytatott együttműködése a közép-kelet-európai irodalom angolszász népszerűsítése szempontjából? Julia szlovákról angolra és vissza, de más szláv nyelvekből és -re is fordít Az Önök életét nem sokban változtathatta meg a Covid...
Való igaz, hogy a feleségemmel együtt szlovákból, csehből, sőt még lengyelből is szinte több kötetet ültettem át angolra, mint én egyedül magyarból, bár ezek javarészt soványabb könyvek, elsősorban modern novellák, novellagyűjtemények. Ritkaságszámba megy azok száma, akik - különösen - szlovákból angolra fordítanak, ezért kellett - úgy éreztem - neki is segíteni, amikor Amerikában jártunkkor csak olyan vízumot szerezhetett, mely a 'normális' munkavállalást nem engedélyezte számára. Ekkor kezdett el külföldi (azaz, nem amerikai) kiadók számára műfordítással foglalkozni, - ettől aligha tilthatták el. A szlovák nyelv és irodalom tulajdonképpen igazából csak a 19. század közepe óta létezik, így nem rendelkezik a magyar többévszádos múltjával. Ezzel szemben a szlovák nyelv, mivel kb. ezer évet töltött úgymond a magyar (és a német) árnyékában, különösen idiómakincsében némely tekintetben hasonlít a magyaréra, így - úgy érzem -, igazi segítséget tudok neki nyújtani. Hogy mit jelenthet az én tevékenységem, Julia tevékenysége, illetve az együttes tevékenységünk a közép-kelet-európai irodalom angolszász népszerűsítése szempontjából? Ahogyan a kínai Csu-Enláj állítólag fogalmazott, amikor megkérdezték véleményét a francia forradalom hatásáról: it's too early to tell, ezt majd az idő dönti el.
Rövid önéletrajz a Népszava számára
Családommal 1957 elején kerültünk Angliába. Három évvel később felvételt nyertem az ország egyik patinás gimnáziumába, az 1515-ben alapított Manchester Grammar School-ba. Itt a hatvanas évek derekán egyik tipikusan angol, excentrikus tanárom Magyarországot tűzte ki nyaralási céljául és felkért: segítsek neki a magyar szavak kiejtésében, egy kis magyar nyelvtan elsajátításával. Ekkor döbbent rá ez a zöldfülű kamasz: jé, a tanáromat tanítom! Magyar és általános nyelvészet diplomát szereztem Londonban, majd harmincöt éven át tanítottam ugyanott, a ma már School of Slavonic and East European Studies, University College London, nevet viselő intézetben. 2008-ban kineveztek a University of North Carolina at Chapel Hill tanárává, ahol tizenhárom féléven át - hál' Isten mindvégig Barack Obama ma már egyre inkább békebeli szép napoknak tekinthető elnöksége alatt - a meglehetősen körülményes de igen megtisztelő László Birinyi, Sr., Distinguished Professor of Hungarian Language and Culture címen volt szerencsém tanítani. 2014-ben - 42 év egyetemi oktatás után - visszavonultam és hazatértünk feleségemmel Londonba.
