Jog a vallástalansághoz

Kérem vissza a jogomat. Ami formálisan megvan: még az Alaptörvény is kimondja a világnézeti szabadságot . Ami ugyebár magába foglalná a vallásszabadság mellett a vallástalanság szabadságát is. Csak éppen nap mint nap érzékeltetik velem: erkölcsileg nem vagyok egyenlő. Ha egyszer nem vagyok vallási értelemben hívő, akkor bizonyára önző, elvek és értékek nélküli, emelkedettebb gondolatokra képtelen emberi véglény vagyok, olyasmi, mint Madách tragédiájában az eszkimó szín szerencsétlenjei.

„Ha valaki nem hiszi, hogy a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, hogy bármit megtehet, ami a hatalmában áll” -így a hatalommal soha életében vissza nem élő miniszterelnökünk.

Eszerint az erkölcs azonos a valláserkölccsel. Én és a hozzám hasonlók eleve nem léphetünk az erény útjára. Ki vagyok zárva onnan, akkor is, ha sok esetben a hasonló erkölcsi parancsokat, pl. a szolidaritás, a testvériség, a szeretet, segítségadás, irgalom, az erőszak- és gyűlöletmentesség követelményeit igyekszem követni, mint a vallások gyakorlói. De az mégiscsak gyanús, hogy ezeket nem Isten létéből vezetem le, hanem az ember képességeibe és lehetőségeibe vetett bizalomból -ha úgy tetszik, hitből, de az emberiség történelmi progressziójának megtapasztalásából is. Része vagyok a sokat emlegetett zsidó-keresztény kultúrának, de ugyanennyire az európai humanizmus, felvilágosodás és szabadelvűség (bizony: liberalizmus!) hagyományainak is.

Baj?

A kurzus szerint baj. Ezért lettem erkölcsileg másodrendű állampolgár. Szerintük nem „keresztény kultúrkör ÉS felvilágosodás”, hanem vagy-vagy. Az egykori Bibó kollégisták már nem olvasnak Bibót, aki szerint a liberális demokrácia többek között az erőszakmentesség és felebaráti szeretet jézusi programjából is következik, annak „talán egyetlen sikeres megvalósulási formája”.

Először csak az emberjogi liberalizmust és ezzel kimondatlanul a reneszánsz emberközpontú világképét dobták ki az „illiberalizmus” jegyében a kosárból. De hamarosan vele ment a romlás kezdetének jelölt felvilágosodás, sőt újabban a progresszió fogalma is. Kövér szerint a progressszió „nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták.”

Az egyik előrelátó államtitkár 2017-ben harci módszernek még a rózsafüzért ajánlotta, de úgy tűnik, ezt önmagában nem találták elég célra vezetőnek. A politikai propagandának is vezérszólamává tették az ellenfél erkölcsi-vallási megbélyegzését, saját hatalmuk istentől eredeztetését, az ú.n. „politikai teológiát”.

Orbán már 2012-ben megpendítette: „A kétharmad küldetés, amelyet a Jóisten adott a választópolgárokon keresztül nekünk”. Értsd: aki ellenük szavaz, az szembeszegült Isten akaratával. 2017-ben a választói akaratot már meg sem említi: „Ne a véletlent lássuk abban, hogy itt és most Magyarország élén egy keresztény, hitvalló kormány áll, hanem érezzük benne Isten kegyelmének megnyilvánulását”.

Azóta az ún. kreacionizmus, a világ és az ember isteni teremtésének hite is jogelvvé vált. Az Alaptörvény emlékezetes 9. módosításának („Az anya nő, az apa férfi”) hivatalos indoklása a „Teremtés Rendjére” hivatkozik, mondván, küzdeni kell „a két nem teremtettségét viszonylagossá tevő modern gondolatkészlet” ellen. Aki tehát nem szó szerint értelmezi Ádám és Éva történetét, az család- és alkotmányellenes. Punktum.

Helyben vagyunk. A képre felkerült minden mozaikkocka. A rendszer Isten akaratának megnyilvánulása. Aki vele szemben áll, az a Sátán katonája. De kiesik a pikszisből (a politikaiból is) az is, aki pártállásától függetlenül nem istenhívő, hanem vallástalan, kételkedő, vagy nem egyházi értelemben hisz. Elég sokan bélyegződnek meg így. Az egyébként hívő és baloldali Hegyi Gyula idézi az európai felmérést, amely szerint a magyarok 45 %-a hisz Istenben, 20 % viszont vállaltan és tudatosan ateista.

De minél nagyobb szükség van rá válságos időkben, hogy a Fidesz-tábor lazuló kohéziója új, szakrális megerősítést is kapjon, annál inkább használják fel politikai közösségük kovászaként a vallást.

Ebből a szempontból érdektelen, melyik Fidesz-vezető hisz őszintén és ki nem. A lényeg a politikai üzenet: Isten velük van. Mivel az erkölcs az istenhit folyománya, övék az erkölcsi fölény is, nemcsak a politikai. Aki nem azt hiszi, amit ők, az erkölcs és eszme nélküli pondró. Morális értelemben másodrendű állampolgár. Csák miniszter kimondja: „Miért támogassunk istentagadó ideákat?” Csudába a szekuláris állammal.

Őszintén tisztelem mindenki vallását, hitét. Még csak harcias ateista sem vagyok, egyszerűen másból eredeztetem azokat az értékeket, amelyek fontosak nekem. Eddig azt hittem, morális képességeim pusztán ezen az alapon nem vonhatók kétségbe.

De a fenébe, kiderült, hogy ebben is a rossz oldalon állok.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.